Ha aukcióról hallunk, először festmények és más műkincsek jutnak eszünkbe, esetleg hírességek relikviái vagy ritka autók. Van azonban az árverési piacnak egy gyorsan növekvő szegmense, amely a rekordáraknak köszönhetően egyre gyakrabban bekerül a hírekbe, és amelyre már a nagy aukciósházak is egyre jobban odafigyelnek. Ez a ritka borok, tágabb értelemben a szeszes italok árverési értékesítése.

A 2000-es évek elején még százmillió dollár alatt járt a ritka borok nemzetközi aukciós piaca, 2018-ban viszont már megközelítette a félmilliárd dollárt. A robbanásszerű növekedés számos tényezőnek köszönhető. A hőskorban London volt a piac központja, de 1999-ben már New York vezette a toplistákat – ahol a borárverések 1993-ig illegálisnak számítottak. Ma is az Egyesült Államok a legnagyobb szereplő 220 millió dollárral, de 2008-ban új játékos lépett színre. Hongkongban ekkor törölték el a borbehozatalra vonatkozó 40 százalékos vámot, és a feltörekvő ázsiai középosztálybeliek és szupergazdagok igényei által hajtva Ázsia – azon belül elsősorban Hongkong és Sanghaj – egy éven belül lekörözte Európát, két év alatt pedig az Egyesült Államokat is. Utóbbi piac 2013-ban tudta visszaszerezni a vezető helyét – egy olyan időszakban, amikor a 2010–11 körüli őrült felfutás után kissé visszaestek az eladási árak. Az elmúlt években, talán a befektetési lehetőséget kereső hatalmas pénzösszegek miatt, újra sorra dőlnek meg a rekordok. A legmagasabb leütési árral egy palack 1945-ös Domaine de la Romanée-Conti dicsekedhet, amelyért 2018 októberében 558 000 dollárt fizettek.

Bordeaux a csúcs

Hagyományosan a bordeaux-i vörösborok vezetik az árverési toplistákat mennyiség és leütési árak tekintetében is. Ez alól csupán a 2011 utáni néhány év volt kivétel, amikor a borvidék árai konszolidálódtak, és ezzel párhuzamosan Burgundia kezdte el megmozgatni a gyűjtők fantáziáját. Ami a sztárpincészeteket illeti, az ázsiai és európai piacon vezető pozíciót betöltő, globálisan pedig második legnagyobb boraukciósház, a Sotheby’s toplistáját hat éve a Domaine de la Romanée-Conti vezeti: 2018-ban 24 millió dollárért adtak el ezekből a tételekből. Az élcsapat további tagjai:

Petrus, 8 millió dollár

Lafite Rothschild, 7 millió dollár

Latour, 7 millió dollár

Mouton Rothschild, 5 millió dollár

Leroy, 4 millió dollár

Margaux, 3 millió dollár

Haut-Brion, 3 millió dollár

The Macallan, 2 millió dollár

Cheval Blanc, 2 millió dollár

A The Macallan whiskyként kakukktojásnak számít a listán. A cég 2016-ban kezdett jelentős tényezővé válni az aukciókon, azóta azonban sorra dönti a rekordokat, és már az új tételek megjelentetésekor is gondol a gyűjtőkre. A 2018-as év tíz legdrágábban értékesített itala közé még egy whisky, egy palack ötvenéves, japán The Yamazaki is befért. „A hiány minden” – mondja az árképzésről a Sotheby’s Hong Kong ügyvezetője, Robert Sleigh. Így adtak egy egyedi, Michael Dillonír művész által tervezett palackba töltött, hatvanéves The Macallan whiskyért 1,2 millió fontot, vagy egy 1863-as Lalique dekanterben kínált Niepoort portóiért 1 054 000 hongkongi dollárt (mintegy 37,5 millió forintot). De az Egyesült Államokban egyre népszerűbbek a limitált kiadású tequilák, Nagy-Britanniában pedig a különleges konyakok is. A kínaiak pedig az egyik helyi ital, a maotai 70-es évekből származó palackjaiért hajlandóak egyre többet fizetni.

Vigyázat, hamisítják!

Ami ritka és drága, azt hamisítani fogják. Nincs ez másként a muzeális borokkal sem, amelyek esetében ráadásul igen nehéz feladat megmondani, hogy pontosan mi is van a palackban. A borhamisításnak számos formája van a pincészet vagy az évjárat valótlan feltüntetésétől kezdve a sosem létezett tételek kitalálásáig és legyártásáig. Különösen jó üzlet a drága borok kiürült palackjainak utántöltése: ezeknek hatalmas piacuk van az eBay-en, de a luxuséttermek hulladékgyűjtőiből is beszerezhetők. Ezzel pedig ügyesen ki is játszható a pincészetek által napjainkban előszeretettel alkalmazott gyakorlat, mely szerint a címkén és a palackon elhelyezett titkos kis jelekkel próbálják garantálni az eredetiséget.
A borhamisítás egyik rákfenéje, hogy a felderítése és nyilvánosságra hozatala szinte senkinek sem érdeke. Ha be is bizonyosodik a csalás, az aukciósházak inkább titoktartási nyilatkozatot íratnak alá a vevővel, visszaveszik a palackot, és kifizetik az eredeti vételárat. Sajnos nem ritka, hogy ezek után a tételeket újra piacra dobják – immár az évek során jócskán megemelkedett árfolyamon… A nagy titkolózás viszont oda vezetett, hogy ma már az FBI nem is hajlandó ilyen ügyekkel foglalkozni.

Azért korábban volt egy nagy fogásuk: arról nem született konszenzusos szám, hogy a Zhen Wang Huang néven született Rudy Kurniawan 2002 és 2012 között összesen milyen értékben „készített” ritka borokat, és hogy ezekből mennyi lehet most is forgalomban, de az biztos, hogy jelenleg tízéves szövetségi börtönbüntetését tölti, az esetről pedig Sour Grapes címmel dokumentumfilmet is forgattak.
Ráadásul nemcsak a régi nagy borok kerültek célkeresztbe: a kínai „termelők” Adios-típusú gagyii mellett a nagy márkák friss évjárataiból is készülnek másolatok, de az ázsiai hamisítók körében népszerű Angelina Jolie és Brad Pitt Miraval nevű rozéja is, pedig az csupán alsó-középkategóriás.