Horkai Zoltán állatkoordinátor szerint egy állatot nem idomítani kell, hanem úgy kell képezni, hogy ő is meg akarja csinálni a jelenetet. Nem szabad lustának lenni, mert abból komoly baj is lehet: őt is suhintotta már meg medve. A farkasokat meg úgy kell kiképezni, hogy rögtön megtalálják a színész testén elrejtett húst, mert ha elkezdenek keresgélni, abból biztosan sérülés lesz.

Hogyan lehet egyszerre 75 macskát koordinálni? 

A siker abban rejlik, hogy a megfelelő állatot válasszák ki az adott szerepre. A Hellboy című filmbe is e szerint válogattuk ki a macskákat. Az elsődleges szempont az volt, hogy egymással ne verekedjenek. A lényeg, hogy jól érezzék magukat és maguktól csinálják meg a feladatokat. Nem idomítottam, hanem motiváltam őket a gyakorlatok elvégzésére. Egyébként menhelyről szedtem össze a macskákat, ami remek döntésnek bizonyult, mert sokan gazdát találtak – még színészek közül is voltak, akik örökbe fogadtak. 

Hány macskát kellett castingolni?

Százat körülbelül. Egy humán panzióban szállásoltam el őket, ahol nagy terük volt. A nehézség nem a képzésükkel akadt, hanem hogy úgy kellett tartani őket, hogy ne sérüljenek meg, valamint egészségesek és jó kondiba maradjanak. Két ember csak a napi ellátásukkal foglalkozott! Közben persze képezni is kellett őket: volt olyan jelenet, hogy egyszerre 30 macskának ki kellett szaladnia a Hellboy ágya alól Liz lábához egy adott pillanatban (a két karaktert Ron Perlman és Selma Blairt alakította – a szerk.). Ehhez előre megcsináltattam egy ágyméretű ketrecet, ami gombnyomásra nyílott. Heteken át úgy etettük a macskákat, hogy megszólaltattunk egy helyen egy csengőt, ahova szaladniuk kellett a kajáért. Majd a jelenet közben Selma Blair feje felett megcsengettetük a csengőt és odaszaladtak. 

Ezt élvezi a filmezésben? A feladatok megoldásában, állatok idomításában látja a kihívást?

Nagyon szeretem az állatokat a saját nyelvükön megszólítani. Amikor úgy veszed rá a forgatókönyvben leírtakra, hogy ő azt tulajdonképpen meg akarja csinálni, akkor az az igazi eredmény.

Az idomítás nagyon régi, cirkuszi módszereket jelent. Én ehelyett képezem, tanítom őket. 

Mi a különbség?

Mondok egy példát. A Boszorkányvadászat című filmben dolgoztunk, aminek Nicolas Cage a főszereplője. Az egyik jelenetben farkasok üldözik a főbb szereplőket, majd az egyik színész leesik a lóról, a farkasok pedig megtámadják: morgás, vicsorgás, ráugranak, felborítják, és a végén széttépik őt. A ráugrást úgy szerette volna felvenni a rendező, hogy a színész szemszögéből, tehát egy farkasnak a kamerát kellett átugornia. Nem volt ezzel különösebb probléma: a kamerát betettük egy asztal alá, amire jutalomfalatot raktunk. Szépen odaszaladt és hopp, átugrotta a kamerát, semmi képzést nem igényelt a dolog. De a rendezőnek nem tetszett, mert nem látszott az állaton, hogy ingerült vagy agresszív lenne, és sebességet is kellett váltani. Feltettünk egy tüzelő szukát az asztalra – a farkas szinte repült, neki ez nagyon tetszett. A rendezőnek viszont még mindig nem, mert nem volt érezhető az állaton, hogy valakit meg akar ölni. Akkor a szuka mellé feltettünk egy olyan hím kant, aki a falkában alárendelt szerepet tölt be. A falkavezér nem volt jelen, úgyhogy számára „szabad volt a pálya”, és rögtön ki is fejtette „szerelmi szándékait”. De ezt a távolból érezte a vezérkanunk, akit pórázon tartottunk, majd elengettük. Ezt vette a kamera, és végre a megfelelő testbeszédet mutatta az állat: borzolta a szőrét, agresszíven futott. Ennél jobbat nem lehetett, és ezzel elégedett volt a rendező. 

Olyan előfordul, hogy egy rendezőnek, egyéb alkotónak megmondja, hogy amit elképzelt az állatokkal, az a valóságban nem életszerű?

A rendezők különbözőek. Vannak olyan jelenetek, amelyek ilyenek, de ők a storyval életszerűvé teszik. Többször forgattunk Németországban a Babylon Berlin című sorozathoz, ami a 20’-as években játszódik. Az egyik jelenetben kísérletet végeznek egy görénnyel: adnak neki egy olyan injekciót, amit a történet szerint korábban náci katonáknak adtak, hogy agresszívabbak, keményebbek legyenek. A görény ezért olyan erőre tesz szert, hogy nekiugrik egy farkas torkának, majd megöli. 

Fikcióval tették „életszerűvé” a történetet, de nem erre gondoltam. 

Ebben a helyzetben nem változtattunk a forgatókönyvön. De voltak olyan rendezők, akik kikérték a véleményemet, hogy mennyire van realitása annak a történetnek, amiket kreáltak. Peter Weir Út a szabadságba című filmje szibériai munkatáborból megszökött hadifoglyokról szól, amiben a normális emberekből vadállatok lesznek. Az eredeti forgatókönyv szerint megfognak egy őzet, és gyakorlatilag élve elkezdik megenni, amikor is farkasok érkeznek a helyszínre, amik elzavarják őket. Kérdezte a Peter, hogy ez mennyire reális. „Ez? Semennyire”, mondtam neki. A lefogyott emberek nem tudnak elejteni egy őzet. A másik, hogy a farkasok annyira rettegnek az embertől, hogy nem támadnának rájuk. Azt mondtam, hogy fordítsuk meg: a farkasok fogják meg az őzet, és őket pedig zavarják el az emberek, ami már valós elképzelés. Ennek mentén átírták a forgatókönyvet. 

Azt mondta, úgy kell az adott állatot valamilyen feladat elvégzésére rábírni, hogy azt ő is meg akarja csinálni. Mi van akkor, ha mondjuk valakit ténylegesen meg kell támadnia? Hogyan lehet elkerülni a sérülést?

A lényeg az, hogy a képernyőn hitelesnek kell lennie egy ilyen jelenetnek. Ennek érdekében találkozót kérek a helyszínen a rendezővel, az operatőrrel, a CGI-ossal, aki a digitális munkálatokat végzi. Farkasoknál ezt úgy szoktuk megoldani, hogy nagyon gyors vágásokkal vesszük fel a jeleneteket. Ha például egy lovat üldöz a filmvásznon, akkor valójában nem ő utána fut, hanem egy ketrecbe fut be, ahová kaját teszünk neki. Ez egy eleme lehet a támadásnak, amit forgatunk. Az ugrásról már korábban beszéltünk, de ha például kell egy széttépés-jelenet, akkor a színész ruhája alá, a testére fel kell kötni egy madzagot, amire rákötjük a húst. Ki kell képezni az állatot, hogy hol találja meg az ember testén (bokáján, vállán) a kaját, amit a jelenet közben a madzaggal együtt megfog – beleakad a foga, és elkezdi rázni a fejét, anélkül hogy sérülést okozna. 

Van olyan színész, aki ezt bevállalja?

Igen. A Vér és csokoládé című filmben, és Gigor Attila a Nyomozójában is van ilyen jelenet.

Az állatoknak naponta külön-külön meg kell mutatni, hogy a testrész melyik részét kell megfognia. Miért fontos ez? Ha ezek elkezdenek keresgélni, akkor garantáltan megsérül a színész. 

Mennyire gyakori a sérülés?

Vannak súlyos esetek. 2009-ben a Rocky névre hallgató grizzlymedve egy reklámforgatáson vett részt Amerikában, amikor rátámadt az idomárjára és végzett vele. 

Mit rontottak el?

Nehéz ezt megítélni. A felvételen annyi látszott, hogy a medve nagyon pörgött, ki volt éheztetve. 250-300 kilogrammos állatról van szó, ami pár másodperc alatt képes végezni az emberrel. Számos ilyen eset van. Az emberi lustaság belejátszik az ilyen helyzetekbe.

Egyszer én is lusta voltam, hogy a medvém jutalomfalatját pótoljam. Túlhúztam az állatot, nem volt már több kaja, és odasuhintot nekem: harminc öltéssel varták össze a fejem. 

Mennyire figyelnek oda az állatokra a forgatás során? Vad pletykák szerint 30-40 évvel ezelőtt bele volt kalkulálva, hogy egy-egy állat el fog pusztulni. 

Ha ma úgy dolgoznánk, mint annak idején, akkor minket kivégeznének. A filmek végére kiszokták írni, hogy ‘animal were not harmed’, tehát hogy állatokat nem bántalmazták a forgatás során. Ez nem úgy működik, hogy valaki csakúgy odaírja, hanem ez az American Humane Association  (AHA) licensze. Magyar forgatásokra is kijön az AHA helyi képviselője, és a végére csak akkor lehet felírni, hogy állatok nem sérültek, ha ő végig ellenőrzi az állatok képzését, tartását a forgatás során. 

A farkasokat egészen kicsi kora óta neveli, a farmján születnek meg. A castingolt állatoknál hogyan alakul ki az a kötődés, hogy megcsinálják, amit kér tőlük?

Egyre inkább afelé megyünk, hogy idegen állatokkal dolgozom. Ennek több oka is van: az egyik, hogy nekem nincs és nem is akarok annyiféle állatot, mint korábban, mert akkor meg kell osztanom az időmet és napi 3-4 perc jutna egy állatra. Sokkal jobb, ha más ember neveli őket. Mi megtaláljuk a szocializált állatokat, a forgatásra pedig visszük a tulajdonost, vagy akár a kiképzőket is. Nemsokára megyünk Indiába, kutyás jelenet miatt, és ha minden igaz, akkor hármat viszünk, de jelenleg négy egyforma kutya van kiképzés alatt. A másik ok, hogy sokszor külföldön kell vadállatokat castingolunk. A reklámfilmek két-három hét alatt lepörögnek, és nem áll módunkban rövid idő alatt minden szükséges engedélyt kiváltani. 

Egy állat szerepének milyen mélységei lehetnek egy filmben? Ugyanis feltűnhetnek vígjátékokban, akciófilmekben, vagy példál Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében is szimbólumként. 

Néha a rendezők megmondják, milyen arcot vágjon az állat. De van, hogy ezt nem bízzák másra, hanem eljönnek, és ő maguk választják ki azt az állatot, ami a megítélésük szerint át tudják adni az üzenetüket. Katja von Garnier, a Vér és csokoládé rendezője kiválasztott 28 farkast, mert a filmben az emberek farkassá változtak át. A főszereplő Olivier Martinez volt, akihez a legkarakteresebb farkasunkat, Rufuszt választotta. Egy másik színészhez olyan farkast nézett ki, aminek felemás volt a szeme: egyik citromsárga, másik barna, ezért az őt „alakító” színész kapott egy sárga kontaktlencsét. Másik példa

Enyedi Ildikó, aki szintén eljött hozzám. Kiválasztotta a Góliát nevű szarvast Morcsányi Géza szerepére, valamint Picúrt is, amikor még nem Borbély Alexandráé volt a szerep. 

Előbb megvolt a szarvas, mint a fő női karakter. 

Mondtam az Ildikónak, hogy a Góliát nem szelíd, nem tud vele majd dolgozni. Erre azt mondta, hogy ő néz ki úgy mint a Morcsányi Géza. És egyébként tényleg volt a bikában valami, ami a Géza filmbeli karakteréhez passzolt. Baromira nem örültem neki, mert öreg és önfejű bika volt. Nem nagyon hallgatott semmire. Úgy alakult, hogy csúszott a forgatás, és már más agancsban volt az állat. Kijöttek megint, és az Ildikó hozta magával a Gézát is. Mondták, hogy nézzük meg a Góliátot. Kihoztam egy jóval szelídebb, de nagy agancsú szarvast, Rudit, mondván, hogy ő a Góliát. Mondta az Ildikó, hogy „ez nem az”, és az ötven bikámból kiszúrta a Góliátot. Eztán úgy voltam vele, hogy ha ennyire akarja, akkor ez nekem is kihívás. 

Hogyan sikerült betörni?

Beraktuk a tehenek közé. Úgy etettük az állatokat, hogy nem kiszórtuk nekik a kaját, hanem megvártuk, amíg végeznek. A harmadik napra Góliátnak nem jutott, ezért egyre közelebb jött. Egyik alkalommal, amikor elég közel jött, akkor kiszórtam neki vájuba a kaját, és hátraléptem. Automatikusan egyre többször jött oda, a végén meg már nem mentem el, hanem ott maradtam mellette. Eljutottunk odáig, hogy a kezemből evett. Egy-másfél hónap után már a hátán ültem. 

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2021/7. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.