Január elején felkerült a Netflix műsorára Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük. A mozikban is erős nézőszámmal teljesítő közönségfilm a streamen is nagyon népszerű. Kerékgyártó Yvonne rendezővel a forgatást megelőző rengeteg munkáról, a Balaton filmbéli karakteréről, a felnövés kérdéseiről és a hiteles ábrázolásról beszélgettünk. 

Nemcsak rendezőként, de forgatókönyvíróként is fontos filmeket jegyzel (FOMO, Hab), az Együtt kezdtük esetében azonban három másik íróval dolgoztál együtt. Milyen volt “hozott anyagból” dolgozni, mennyire kellett függetleníteni magad az írói szereptől? 

2018-ban kezdődött el a forgatókönyv fejlesztése, hiszen ahhoz, hogy egy film elindulhasson az írók több hónapot, gyakran éveket dolgoznak a forgatás megelőzően. A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint írta Boros O. Istvánnal közösen. Korábban nem dolgoztunk együtt, így friss szemmel tudtam ránézni a könyv első verziójára, amelynek rendezésére a két producer, Romwalter Judit és Pék Csaba kért fel. Ez egyébként mindig nagyon megtisztelő megkeresés. A könyv egy gimnáziumi osztályról szól, középpontjában egy olyan fiúról, aki külföldön dolgozott, majd végül hazaköltözött – ez nem titkoltan Szentgyörgyi Bálint író személyes története is, ezért nagy tisztelettel és érdeklődéssel olvastam ezt a történetet. Nagyon megtetszett, hogy egy közösségről szól és közel éreztem magamhoz több női karaktert is, de az is megfogott, hogy a karakterek között ráismertem a saját egykori osztálytársaimra, barátaimra is. 

Szentgyörgyi Bálint neve a Besúgó című sorozatból lehet ismert az olvasóknak. Tudtad, hogy a filmetekkel nagyjából egyidőben ilyen nagyszabású vállaláson dolgozik? 

Igen, éppen akkor forgatták a sorozatot, amiben például Szabó Simon is szerepelt, aki az Együtt kezdtükben is játszik egy kisebb epizódszerepet. Amikor én beléptem rendezőként, kértem, hogy legyen mellettem író, először Boros O. Istvánnal beszéltem át a könyvet, majd Maruszki Balázs lépett be az én kérésemre. Nagyon szeretem a már meglévő dolgokra – helyszínekre és színészekre – ráírni a könyvet, mert nagyon más az, amit egy íróasztal mögött elképzelünk és ami a valóságban a rendelkezésünkre áll. Például a film fő helyszíne a Balatonfelvidék, de a cselekmény a könyv szerint egy zárt térben játszódott volna. Amikor megtaláltuk a badacsonyi fogadót, ami egy igazán mesés helyen, a Szent Anna kápolna fölött volt, akkor az egész esküvő szekvenciát átgondoltuk, és az egész lagzit átírtuk erre a helyszínre. De a színészekkel próbálva is sok dolog átalakul. Mindig nagyon figyelek arra, hogy mi az, ami természetesen jön, amit könnyen ki tudnak mondani vagy éppen küzdenek vele. A szöveggel kapcsolatban sem szabad földhöz ragadtnak lenni, mert a film készítés közben is folyamatosan alakul, ami ahhoz kell, hogy a néző hitelesnek élje meg a filmet. Sok mondat a színészektől származik, például Kanyó Katától jön a “Mi van csajszibarack” szöveg is. 

Tehát a közeg, a helyszínek és a kiválasztott színészek is mind alakítói a történetnek? 

Természetesen. Egy még konkrétabb példa, ami jól érzékelteti mindezt: a filmben a pap füttyel hívja össze a násznépet. Találkoztam Balatonfelvidéken egy pappal, akivel arról beszélgettem hogyan zajlik egy balatoni esküvő. Nagyon jó karakter volt: szangvinikus, életvidám ember. Elmesélte, hogy előfordult már, hogy füttyel hívta össze a násznépet, annyira belsőséges, közeli volt a viszony velük azon az esküvőn. Megkérdeztem, hogy mivel még nincs meg a szereplőnk a pap karakterére, elvállalná-e, hogy eljátssza ezt a rövidke, de annál fontosabb szerepet. Igent mondott.

Vagy ahhoz, hogy Marci karakterét megformáló Jakab Balázs hiteles legyen a londoni bárpult jelenetben egy bartenderrel gyakorolta hogyan kell Tom Collins koktélt keverni, ami nem is a legegyszerűbb ital egyébként. Fontos volt, hogy valóban magabiztos legyen 150 statiszta között is ebben a jelenetben és hiteles legyen a nézőnek, hogy Marci vendéglátózik már évek óta.

Hiszen a film egy szelete Londonban játszódik. Kimentetek forgatni? 

Igen, egy napot kint tudtunk forgatni. Ez még a Covid idején volt, ami nagyon korlátozta a lehetőségeket. Kiválasztottunk előre a helyszíneket, csináltunk egy napi menetrendet és egy nagyon pici, 11 fős stábbal leforgattuk a jeleneteket. 

De a film nagyrésze mégiscsak Badacsonyban játszódik. 

Igen, a már említett Szent Anna kápolna környéke mellett a Szent Balázs-hegyen találtuk meg a nagypapa borospincéjét. A terepszemlék során természetesen végigjártuk az egész Balatonfelvidéket. De a déli parton is forgattunk, mert a vitorlás jelenethez ebből az irányból szebb volt az átlátás az északi partra. A Balatonra is úgy tekintettünk, mint egy szereplőre a filmben. Az volt a célom, hogy minél több oldalát meg tudjuk mutatni, mivel nagyon ritkák azok a filmek, amik nem Budapesten játszódnak. Nagyon szeretem, amikor egy filmben megjelenik egy táj, aminek azért komoly hagyománya is van, említhetném akár Makk Károly Ház a sziklák alatt című filmjét példaként. Számomra filmkészítőként is fontos cél, hogy minél több magyarországi vidéket, minél több tájat bemutassunk és megismertessünk.

Jó pár kritika fel is veti, hogy turisztikai imázsfilm hangulatot kölcsönöz a Balaton ábrázolás a filmnek. Hogy esett ezt olvasni? 

Aki filmet készít az szerintem jó, ha fel van készülve a negatív kritikákra. És az én esetemben ezzel soha nincs probléma, részben, mert más az ízlésünk és nagyon nem mindegy, hogy milyen kultúrpolitikai közegben találkozunk egy filmmel. Ez a meglátás a készítés során eszembe sem jutott és egészében azért túlsúlyban voltak a pozitív értékelések, mint a negatív felhangok. Ez a film arról is szól, hogy egy ember észreveszi azt, hogy mi mindent is kapott attól az embertől, akit már elvesztett, a nagypapájától, hogy mi is az ő öröksége. Ez a saját személyes életemből is ismerős, hiszen nekünk is van egy tanyánk az Alföldön, amitől az anyukám nem tudott megválni, pedig sok nehézséggel jár a fenntartása. Ez a borsopince vagy éppen a közeg szabadon felcserélhető. Ha a könyv az Alföldön játszódna – ha már szóba került – ahova egy fiú tíz év után hazajön, és ráébred, hogy a nagyszülői öröksége mellett van éppen egy osztálytalálkozó-jellegű esküvő és sok egyéb kis apró történés rávezeti arra, hogy nem biztos, hogy az a cél, hogy kifelé elhitessük, hogy sikeresek vagyunk, hanem hogy valóban megdolgozzunk azért, ami a miénk, akkor ezt éppen olyan jól lehetne a napfelkeltében, napnyugtában ábrázolni, mint a Balatont. De tény, hogy a Balatont valahogy szépnek látjuk, és nehéz is lenne úgy fényképezni, hogy ne tűnjön annak. Ez a régió rengeteget fejlődött az utóbbi időben és sokaknak már nem csak azt a nyári egy hetet jelenti, amit itt évente eltölt. 

Van egy pici Moszkva tér áthallása is a filmnek, eszedbe jutott ez valaha? 

Hogyne, abszolút. Török Ferenc tanárom volt az egyetemen. A Moszkva teret pedig 2017-ben kiadták egy felújított változatban, akkor láttam újra moziban. Ráadásul az azóta megjelent DVD kiadványt is szerkesztettem. Készítettem például ehhez alkotói interjúkat, amihez összegyűjtöttem minden anyagot a Moszkva térről. ‘17-ben az fogott meg, hogy mennyire jól kiállta az idők próbáját ez a film, bármikor szívesen újranézem. Forgatókönyvíróként pedig azt is érdekesnek találtam, hogy az egyik legsikeresebb magyar film lett úgy, hogy a forgatókönyve abszolút nem követi az angolszász szabályokat. És pont ezzel mutat rá arra, hogy mennyire fontos egy-egy apró gesztus egy filmben, mennyire lényeges a hitelesség, egy-egy jó karakter – ezek a dolgok tesznek igazán emlékezetessé egy filmet.

Az Együtt kezdtük műfaja dramedy, de egyben egy felnövéstörténet is, hiszen a szereplők szinte mindegyike felelősséget vállal valamiért, felvállal valamit a film végére. 

Felnövéstörténet olyan szempontból, hogy valóban minden karakternek egy életét meghatározó döntést kell hoznia. A történetben 28-29 évesek a szereplők, ezért azokkal a problémákkal szembesülnek, amivel a fiatal felnőttek. És tapasztaljuk, hogy nagyon nehéz kialakítani azt az elképzelt felnőtt életet, amit mi gimnáziumban még könnyebbnek láttunk – ugyanezzel találkoznak a szereplők is. Ezek a mi generációnk problémái: jó lenne, ha már minden sínen lenne a 30-as éveinkre, de ha nincs, akkor sincs még semmi baj. Ma már egy olyan világban élünk, ahol igenis fel kell ismerni a problémákat, és megoldást kell rá találni, de már nem várja el senki tőlünk, hogy 23 éves korunkra megtaláljuk azt, amivel foglalkozni akarunk, akivel élni akarunk vagy hogy megteremtsük a családalapítás feltételeit. 

Mesélj kérlek a castingról! A szereplők, két egyetemről érkeztek és nagyon jól megteremtik az összeszokott társaság érzetét. A próbák mellett a forgatás alatti együttlakás is segítette ezt az akol melege érzést, úgy hiszem. 

Egy osztályközösségről szóló film csak akkor működik, ha a néző tényleg elhiszi, hogy a szereplők egy osztályba jártak. A saját gimnáziumi osztályommal találkozva mi is mindig nagyon hamar át tudunk váltani egy nagyon közvetlen kommunikációba és nem csak a verbalitás, hanem a gesztusok szintjén is. 2021 nyarán forgattuk a filmet, de ahhoz ragaszkodtam, hogy előtte minden jelentet le tudjunk próbálni, hogy megszülethessenek azok az apróságok, amik már a karakterek sajátjai. Volt, hogy kimentünk a Városligetbe, és eljátszottuk, hogy mindenki a saját filmbéli karakterének bőrébe bújva találkozik a többiekkel. Ez egy irányított improvizációs helyzet volt, amit Olasz Renátó rendező-színésszel vezettünk, aki rengeteget segített nekem a castingban. Renátó hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Színház – és Filmművészet Egyetemen van egy nagyon jó osztály, akiket érdemes megnéznem, és a 9 főszereplőből 5 fiatal valóban ide is járt. Őket nagyon szépen egészítette ki Mészöly Anna, Hrisztov Toma, Kövesi Zsombor és Nagy Márk.

Könnyen azonosultak a karakterükkel? 

Sokat beszélgettünk a szerepekről, háttérről, voltak feladataik is, például a karakterük gimnazista énjéből kellett naplót, felnőtt énjükből pedig kiegészítő szövegeket írniuk. Mindenkivel csináltunk külön jeleneteket is, hogy felépítsük az elképzelt kapcsolataikat. A színészekben az a csodálatos, hogy nagyon sok felől tudnak inspirációt meríteni. Kövesi Zsombor például azt mondta – és ezt több interjúban is elmondja –, hogy neki van egy barátja, aki nagyon hasonló karakter, mint a filmbéli Ádám, aki elképesztő energiával csinál hülyeségeket, például megcsókolja a menyasszonyt. Őszintén kíváncsi voltam, hogy fogom én azt nemcsak rendezőként, de nézőként elhinni, hogy ez megtörténik. És megtörtént! Lelkes Botond Benett karakterében valóban zenél, én is zeneszerzőként ismertem meg előbb. Mindenki rengeteget dolgozott a saját karakterén és ez meglátszik a filmbéli alakításukon is. Ez a jó a filmkészítésben, hogy azt a munkát, amit beleteszünk, a néző is látni fogja és értékeli. És ez most beigazolódik, mert az Együtt kezdtük Netflix premiere nagyon sok új nézőt hozott, közel egy hete a top 3-ban van a film, úgy, hogy tényleg nem a legismertebb színészek tömege játszik benne. Mucsi Zoltán nagyon komoly szerepet kapott, és nagyon sokat segített a forgatáson is, más tapasztaltabb színészek pedig a mellékszerepekben tűnnek fel. De a történetet azért a fiatal színészek viszik a hátukon, akiknek ez volt az első nagyobb filmszerepük.

Bár a filmben leginkább Marciért izgulhatunk, de minden őt körülvevő történetszál egyenértékű hangsúlyos a filmben. Sok a közös jelenet is, ezek ráadásul nem olyan egyszerűek: táncok, vitorlázás, bulijelenetek színesítik a cselekményt. Mennyire kellett előre kitalálni minden egyes jelenetet, hiszen nem tudtatok hónapokat forgatni és ennyi szereplőt egyszerre rendezni mindig nagyon megterhelő? 

Nagyon szeretek előre megtervezni mindent. Tudtuk, hogy 36 napunk van a teljes filmre, amiből egy napot elvitt a már említett London és nagyjából másfél hetünk volt Budapesten. De a film nagyrésze Balatonon forgott és azért is sikerült végül mindent az elképzeltek szerint felvenni, mert Babos Tamás operatőrrel előre megterveztük a kamerairányokat és a plánokat. Amihez alkalmazkodnunk kellett, azok a körülmények és a természeti tényezők, de erre is felkészültünk. A koreográfiákat előre begyakoroltuk karakterre lebontva Kurucz Sándor koreográfus segítségével pontosan azért, mert az megint nagyon sok idő, ha kiderül, hogy én valami olyasmit szeretnék, ami a színésznek nem komfortos. És rendezőként is jó volt azt megélni, hogy vannak olyan alkotótársak, akikre számíthatok. A vitorlázás egy nagy kihívás volt, mert mi az operatőrrel a vízben állva instruáltunk, ami hozzáteszem fantasztikus élmény volt. Ha azon a napon jön egy nagyobb szél, vagy esik az eső, akkor nem sikerült volna így felvenni ezt a jelenetet. És aki vitorlázik az tudja, hogy nagyon sok mindenre kell figyelni, de mindent biztonságban meg tudtunk csinálni. 

45 ezer feletti nézőszámmal zárt a film a mozikban és ahogy említetted, nagyon jól kezdett a Netflixen is. Milyen fogadtatással, visszajelzésekkel találkoztál?

Tudtam, hogy ez egy közönségfilm, és emiatt a közönség felől jövő visszajelzéseket előtérbe helyezem. Az nagyon jól esik, hogy emberek veszik a fáradságot, és örömmel írnak visszajelzéseket. Az is nagyon jól esik, amikor a közönségtalálkozókon találkozom a nézőkkel, és akkor tényleg szóban is vissza tudnak jelezni. Szerintem nagyon fontos, hogy az emberek visszamenjenek a moziba, mert ez egy jobb és gazdagabb élmény, mint az otthoni mozizás. 

Szakmailag pedig nagyon vegyes egy film fogadtatása, hiszen értelemszerűen sokkal kritikusabbak vagyunk egymás munkáival, mint a közönség a mi munkánkkal. Én a negatív kritikát mindig jobban fogadom, mint azt, amikor tudom, hogy valaki nem mondja el őszintén a véleményét, hiszen én magam is mindig megteszem ezt. Értek csalódások, és sajnos nem kritikai észrevételek miatt. A film sajtóbéli fogadtatása pedig teljesen vegyes volt. Nem ez az első filmem, tehát pontosan tudom, hogy mindig onnan kapom a negatív kritikát, ahonnan nem várom és fordítva is így van. De szerintem jó, ha egy film vegyes fogadtatásban részesül, és nagyon örülök, amikor olvasok egy jól fogalmazott pozitív vagy éppen negatív kritikát, mert tudom, hogy az újságírónak ez a dolga, a filmkritikus meg ebbe időt és energiát tesz. Ezekkel nem volt semmi problémám.

A saját eddigi életművedben hova helyezed el ezt a filmet? 

Az Együtt kezdtük témája az első pillanatban megfogott. Nagyon sok munka van egy filmmel rendezőként, ez tényleg egy kétéves hozzákapcsolódás egy témához, amit nem vállaltam volna el, ha nem érzem magaménak. Most két filmtervvel foglalkozom, amikben a műfaji filmes elemek is megjelennek, ugyanakkor mindkettő valamilyen módon feszegeti a műfaj határait, és emberi konfliktusokat, drámákat bont ki. Bízom benne, hogy megvalósulnak. Az Együtt kezdtük olyan szempontból is sokat adott, hogy olyan embereket ismertem meg, akikkel szívesen dolgozom, például Duszka Péter vágót, Babos Tamás operatőrt, vagy a producereket is említhetném, hiszen olyan biztos gyártási hátteret kaptam, amit az első független filmemnél nem tudtunk megteremteni. Szerintem fontos, hogy ahogy változunk mindig új és új feladatokat találjunk.

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2023/02. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.