A közismert színész-alkotóval, Szabó Simonnal most nem fontosabb szereplőiről, hanem készülő munkáiról, alkotói énjéről, következő filmjéről, a mesevilágról, a streaming és a mozi csatájáról valamint a social média helyzetéről beszélgettünk. 

Van benned egyfajta kettősség: a széles közönség leginkább a filmszerepeid révén ismer és visszatérő karakter miatt, amit rendre megformálsz, egy humoros, harsány fickókként gondolhat rád. Miközben párhuzamosan létezik egy talán kevésbé ismert, de kifejezetten színes alkotói oldalad is: összművészeti projekteket hozol létre, rendezel,  legutóbb pedig egy Cannes-i forgatókönyv-díja. Hogy alakult ez így? 

Talán abból fogható meg a leginkább, hogy eredendően színész vagyok, ha nem is tudatosan kerültem erre a pályára. Gyerekként többször szerepeltem musicalekben, majd következett a reklám, a sorozat, a film és különböző színházi darabok, tehát a mainstream vonalon voltam erősebben jelen. De párhuzamosan működtem az underground világban is. Játszottam a TÁP Színházzal, a Pont Műhellyel még a régi MU Színházban vagy éppen DJ-ztem. De mivel nem igazán válogattam a felkérések között és azt hamar beláttam, hogy egy művészibb, alkotóibb munka önmagában nem elég a megélhetéshez, mindig is párhuzamosan működtem. Úgy gondoltam, hogy ha a megélhetésem rendben van, amellett lehet olyan dolgokat alkotni, amik már egy más típusú értékrendbe tartoznak. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy-egy szerep ne lenne értékes, csak kevésbé szól a szigorú értelembe vett művészi kiteljesedésről vagy alkotói önmegvalósításról. 

Arra gondolsz, hogy más a megítélése például a Megdönteni Hajnal Tímeát című szórakoztató mozinak, mint mondjuk a Fal című kisfilmednek?

Erre gondolok. Az egyik egy Magyarországon sikeres közönségfilm, amit szinte mindenki ismer itthon, míg a Fal című kisfilmemről nem is hallottak az emberek, miközben 75 országban mutatták be és rengeteg nemzetközi díjat nyert és teljesen máshova sorolt át engem alkotóként. 

Hogy jött a rendezés? 

Amikor elkezdtem színészkedni, eleinte nagyon érdekelt ez a világ, de idővel megjelent bennem az igény, hogy létrehozzak egy saját produkciót, és megtapasztaljam, hogy milyen egy saját történetet elmesélni. De ennek a kettősségek az is a hozománya, hogy olyan sok állami támogatást soha nem kaptam.

Pályáztál? 

Folyamatosan és kisebb összegeket olykor nyertem is. A Papírrepülők című nagyjátékfilmem készítésekor még létezett a normatív támogatás, ami körülbelül öt millió forint volt, vagyis pont semmit nem lehetett vele kezdeni, hiszen ennyiből nagyjátékfilmet készíteni nem lehet. De mégis, valami kis pénz volt. Vagy amikor még létezett a Nemzeti Kulturális Alapnál filmtámogatása, akkor sikerült nyernünk körülbelül 3 millió forintot például a Fal-ra. De minden mást teljesen önerőből tettünk hozzá. Évekig csináltunk szézezrekből kisfilmeket, ami mégis ki tudta elégíteni azt az igényt, hogy amit kitaláltam, és a stábommal elhatároztam, az létre tudott jönni és jó visszhangja lett itthon és nemzetközileg is. Közben pedig építettem tovább a színészi karrieremet a hagyományos módon.

Az eddigi sikerekből nem következik, hogy készíthess egy következő filmet nagyobb támogatással? 

Nagyon sokáig úgy hittem, hogy ezek politikai töltetű döntések, de aztán több menetben is kiderült – az MMK-s érában, majd Andy Vajna irányítása alatt és végül a mostani vezetés idején –, hogy mindig más döntéshozók bírálták el a pályázatainkat, miközben folyamatosak voltak az eredményeink, de valahogy sosem volt olyan lobbierőnk és hátterünk, hogy eljuthassunk a következő, gyártási folyamatig. Többször jutott el a forgatókönyv fejlesztésig, akár több verzió is elkészült belőle és elindult a forgatás előkészítése, de megvalósítani már nem tudtuk. Én nem is vagyok egy nagyon nyomulós csávó, és ez a tulajdonságom nem is nagyon változik.  Mindig azt mondom Albertnek, aki a társam és akivel 20 éve együtt dolgozom (Czomba Albert operatőr-vágó – szerk.), hogy nekünk kellene egy harmadik ember, aki kitapossa számunkra az utat és nekünk csak be kell csúsztatnunk a küszöb alatt a következő produkció forgatókönyvét. 

Ő volna a producer. Ráadásul a Papírrepülők című első nagyjátékfilmed producere Csáky Attila, aki mostanában egyre több sikeres filmet mutat be és több projekten is dolgozik. Már nem dolgoztok együtt? 

Éppen most kezdtünk el egy egyeztetést, hiszen elég gyümölcsöző volt a kapcsolatunk, a Papírrepülőkkel, amivel ő egy produceri díjat is elnyert, de ezt követően valahogy elkallódtunk egymás mellől. De akár a Jancsó Miklós, Kocsis Ági vagy Miklauzic Bence filmeket jegyző Berger Józsira gondolok a Mythberg Films-től, vagy éppen Petrányi Vikire, akinek fel sem kell sorolni a sikereit, és akikkel a korábbi években együtt dolgozhattam, mind nagyszerű producerek voltak, de jelenleg vagy nincsenek olyan helyzetben, hogy filmet készíthessenek vagy éppen annyi filmjük van, hogy a mi projektünk már nem fér el náluk, miközben egy alkotó nem tud várni 5-10 éveket, hogy elkészíthesse a következő filmjét.

Sokan választják a közösségi finanszírozást, a crowdfundingot, Dettre Gábor is így forgathatott most 11 napot Molnár Piroskával és Vilmányi Benettel készülő filmjéhez. Ez számotokra nem járható út?  

Nem olyan a sztori, ezért nem is gondolkodunk benne. 

Szintén kipróbált példa, az ismerősökkel, kölcsön cuccokkal, saját lakásban forgatás iskolája, amit Hajdu Szabolcs csinál az utóbbi években, erről mi a véleményed? 

A nulla forintból történő filmkészítésnek az egyetlen feltétele egy, a projektnek teljesen elkötelezett alkotógárda. Ha ez megvan, akkor bármikor elkészülhet így akár egy nagyjátékfilm is. De ha akárcsak egy fogaskerék is hiányzik, már nem fog menni, mert egy ilyen vállalás rengeteg lemondással jár. Alkotóként pedig azzal is számolni kell, hogy ha már kihasználtad az ingyen kártyát, vagy ha nem hisznek a tervedben, akkor képtelen leszel így dolgozni.  

Több, mint 20 éve forgattátok a Moszkva teret, ami filmként és a te első komolyabb filmes szerepedet illetően is kultikus. 

Bizony, nyáron volt 23 éve, hogy forgattuk.

Most pedig itt beszélgetünk egy másik filmbemutató előtt. Szóval arra szeretnélek kérni, hogy idézd fel ebből az elmúlt 23 évből azt az öt magyar filmet, ami számodra meghatározó volt, ami neked adott valamit!

Akkor maradjunk Császi Ádámnál, mert az ő filmbemutatján vagyunk és az első nagyjátékfilmje, a Viharsarok a mai napig egy emlékezetes film a számomra. Legutóbb Bernáth Szilárd Larry című filmjét láttam, amit megemlítenék. Kicsit korábban készült el Kiss Hajni Külön falkája, előtte pedig a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Reisz Gábortól. És eszembe jut még az Apaföld, ami szintén nagyon tetszett Nagy Viktor Oszkártól. De persze a Fehér isten is hatalmas mozi Mundruczótól…hánynál tartunk? 

Hatnál.

Akkor ezek.

Ezek többnyire realistább filmek….ilyen stílusban készítenél te is nagyjátékfilmet? 

A Marad az űr egy sci-fi, igaz, art house besorolású, de mégiscsak egy nagyon műfaji film, ami a gyerekek számára inkább egy kalandfilm, a felnőtteknek pedig egy dráma lesz. Stílusában a Vadak várnak című filmhez hasonlítanám, vagyis ez a Spike Jonze-i, Michelle Gondri-i vagy kicsit a Wes Anderson-i világ, amit megidézünk, ahol a fantázia és a realitás szokatlan módon találkozik. Ilyet még nem csináltam és az előbb felsorolt filmek sem ezt a  világot képviselik. De mindig nagy álmom volt mesét csinálni, ez pedig egy mese lesz, amiben persze helyet kap a valóság is, hiszen minden mese alapja is valóságos. 

Újra mehetünk színházba, moziba, amit közel két évig hanyagolnunk kellett a pandémia idején. Ez az időszak ugyanakkor berobbantotta a streaminget, ami picit felpörgette a filmgyártást, ugyanakkor levegőt szívott el a hagyományosabb formáktól, de akár a lineáris médiától is. Szerinted jó ez az átrendeződés vagy veszélyben a mozi?

Az szerintem elképzelhetetlen, hogy ne létezzen a mozi, még ha idővel olyan szerepe is lesz majd, amilyen mondjuk egy múzeumé. De az igazi filmrajongók életben fogják tartani. Ezt a hatalmas erőt, amit képvisel, kezdve onnan, hogy egy egészen más filmélményt nyújt a nagyvászon nem söpörheti el semmi. Ez egy pótolhatatlan közösségi élmény. Mit csinál egy streamer, ha kész az új filmje? Behirdeti, hogy premier 20-án, a tévé előtt. De azért ő is szervez egy díszvetítést egy moziba, ahol találkozhat a stáb és vannak valódi visszajelzések, emberi reakciók, nem csak a számok. Emellett teljesen elfér az az igény, hogy hazamész, felcsapod a laptopot, a tabletet vagy éppen a telefonodat elővéve online megnézel egy filmet akár az ágyban. Fontos, hogy léteznek ezek a szolgáltatók, akik közben maguk is stúdiókká váltak és felpörgették a filmgyártást és ezáltal a szakmát, de látni kell a különbséget is a kétféle tartalom és minőség között. 

Te nem akarsz kilépni az online térbe mint tartalomgyártó? 

Sokat gondolkodtam ezen, akár podcast, YouTube vagy éppen egy TikTok csatorna formájában, de annyira feldarabolna, hogy nem tudok erre energiát fordítani. Persze egy olyan szponzorált együttműködést, aminek a végeredménye egy film azért el tudnék képzelni. A Papírrepülők 64 egysnittes jelenetből áll, ami snittenként 1-2 perc hosszú. Gondolkodtam azon is, hogy ha darabokban kitennénk a TikTok-ra, akkor ez lehetne az első TikTok mozifilm és ilyen egyelőre szerintem még nincs. De azt is észrevettem, hogy a fiatalok elképesztően türelmetlenné és erőteljesen fogyasztókká váltak. Sokszor már az esélyt sem adják meg a következő pillanatnak, hanem az első pár másodperc után pöccinetenk az ujjukkal, ami szerintem egy nagyon durva fegyver és rendkívül kártékony is. 

Te engeded a social-t, a nyomkodást? 

Van egy szint, ameddig igen és utána letiltom. Amíg jól tanulnak, járnak különórákra, sportolnak és nem egész nap ez megy, addig engedem. Ezt teljesen letiltani nem lehet. Hogy hova vezet, azt pedig idővel meglátjuk.