Nem új keletű mondás, hogy a divat állandóan változik. Ám a vele járó pénzköltés, a vég nélküli vásárlás, a ruházati és kozmetikai termékek felhalmozása napjainkban már a mértéktelenség fogalmát is kimeríti. Ez ma a trend, a társadalmi elvárás, vagy csupán az emberi gyengeség egyik formája? Miért dőlünk be a legújabb reklámok és hirdetések soha vissza nem térő lehetőségeinek és az ezzel együtt megvásárolható, magával ragadó életérzésnek? A tényleges bajt nem is a shoppingolás, hanem a megvásárolt termék előállítása, az ezzel járó környezetszennyezés, illetve a csomagolások nem megfelelő újrahasznosítása okozza. A divatipar – a fast fashion és a high fashion is – próbál fenntartható ágazattá válni, ám ez hatalmas kihívást jelent a kisebb és nagyobb márkáknak egyaránt. A következő összeállításban a fenntarthatóságot vizsgálva bepillantunk a vezető divatházak tudatos jövőképeibe.

 Az elmúlt évtizedben teljesen átalakultak a fogyasztói és vásárlási szokásaink. Az 1990-es évek végén még léteztek ruhajavító műhelyek és aprócska cipészüzletek annak érdekében, hogy a véletlenül vagy éppen a sok hordástól kiszakadt ruhánkat és lábbelinket megjavítsák, ma már ezek a szolgáltatói szegmensek szinte teljesen eltűntek. Ha manapság tönkremegy valamilyen híradástechnikai eszközünk, ruhánk vagy lábbelink, lehetőségünk sincs arra, hogy megjavíttassuk. Hiába nőtt a szívünkhöz az adott termék, kénytelenek vagyunk újat venni, a régi pedig megy a kukába. A környezettudatos felhasználó persze nem a háztartási hulladékok közé, hanem az erre kijelölt, újrahasznosításért felelős gyűjtőpontokon – fájó szívvel – leadja a használhatatlan vagy megunt árucikkeket. Felmerülhet a kérdés, hogy napjainkban nincs igény a régi portéka megjavítására, nincs hozzá megfelelő szakember, vagy egyszerűen nem éri meg pénzt áldozni arra, hogy a javítás után újra használható legyen a termék?

Ruhák másodkézből

 Nemcsak a takarékoskodó háztartások, hanem a tehetősebb családok, sőt a világsztárok is szívesen jártak pár évvel ezelőtt turkálókba. Itt más emberek jó minőségű, alig használt vagy teljesen új kincseire bukkanhattunk rá. Ki ne emlékezne arra, hogy mekkora öröm volt a valódi és értékes kincsek felkutatása egy-egy second hand üzletben, egy tökéletes állapotú Dior dzseki vagy egy YSL ing maga volt a mennyország. A 2010-es években már – mondjuk ki – cikinek számít egy ilyen helyre bemenni, és innen ruhatárat frissíteni. Annak ellenére, hogy számos híresség is megfordul hasonló helyeken, ők pedig köztudottan ízlésformálóak. A turkálók misztikus világának talán legismertebb példája Kylie Minogue Spinning Around című klipjében viselt, aranyszínű forrónadrágja, amelyet az akkori stylistja pár dollárért halászott ki egy melbourne-i bolhapiac legalsó bugyrából, és amely az énekesnő karrierjét is az egekbe repítette. Ezt az ikonikus ruhadarabot ma az Australian Arts Centre Melbourne múzeum Performing Arts Collection gyűjteményében őrzik, az értéke felbecsülhetetlen. A divatlegendák sorába tartozik a Szex és New York című sorozat tehetséges jelmeztervezője és designere, Patricia Field is, aki a sorozat és a belőle készült mozifilmek egyes feltűnő ruhadarabjait New York-i turkálókból szerezte be. Bizonyítván, hogy a luxus és a stílusos megjelenés nem csak a legújabb kreációk felhalmozását jelenti.

 

Stílusosan mindenáron?

A divat soha nem számított olcsó hóbortnak, ám a sikkes, ízléses és önazonos megjelenéshez nem feltétlenül szükséges, hogy hét számjegyű legyen afizetésünk. Egy-egy kiárusítás vagy készletkisöprés során is rábukkanhatunk olyan alapdarabokra vagy egyedi kreációkra, amelyek a ruhatárunk szerves részét képezhetik, ezáltal spórolunk is, és a vásárlás élményét is megkaphatjuk. Ám nem mindegy, hogy hol szerezzük be ezeket a szemrevaló darabokat. Egy mai modern és igazán környezettudatos vásárló figyel arra is, hogy az adott márka milyen körülmények között gyártja a legfrissebb szezonális kollekcióját, mekkora energiafelhasználással, hagyott-e ökológiai lábnyomot az adott cég, illetve milyen dolgozói környezetben készült a hőn áhított termékük. Sajnos nem csak városi legenda, hogy egyes fast fashion brandek embertelen körülmények között, távol-keleti és afrikai országok mélyszegénységben élő felnőtteivel és sokszor gyerekeivel – megalázóan kevés pénzért, napi 14–16 órában – készíttetik az alapanyagokat, sokszor magukat a termékeket is. Persze a csillogó üzletek polcai között sétálva ezek az emberek nem jutnak eszünkbe, mert a célunk az, hogy minél olcsóbban minél magasabb minőséget kapjunk a pénzünkért. Nem beszélve arról, hogy a póló, a nadrág, a cipő vagy a táska csomagolása, tárolása, szállítása, forgalmazása és az értékesítésre szánt marketing milyen környezeti károkkal, vegyi szennyezéssel vagy természetkárosítással járhat.

Tudatosan a jövőbe

 A turkálóba járást sokan nem szeretik, ám ez is megoldás lehet az újrahasznosítás kérdésére. Az elmúlt években elterjedt az ökodivat kifejezés, amely nem a kartonpapírból vagy a falevelekből megvarrt szoknyák, nadrágok és öltönyök elkészítését jelenti, hanem egy új szemléletet, egy olyan koncepciót, amellyel egy egészségesebb és élhetőbb világot alakíthatunk ki. Ide tartoznak a vega és vegán termékek, az úgynevezett etikus körülmények között előállított alapanyagok – fair trade termékek –, a nem tömegtermelésben készített demi-couture ruhák, az organikus vagy újrahasznosított anyagokból – papír-, műanyag, fém- vagy pamuthulladékból – gyártott áruk. Nem meglepő, hogy a világ legismertebb divatmagazinja, a Vogue is évek óta élharcosa a területnek, ugyanis a dolgozói tisztában vannak vele, hogy az iparág rendkívül káros a természetre – többek között az óriási mértékű vízfelhasználása és a károsanyag-kibocsátása miatt –, így nemcsak átmeneti gondokat okoz, hanem hosszú távú, tartós jelenségről van szó. Egyre több ruházati cég fordul a tudatosság irányába, egyre több divattervező látja be, hogy ezt így nem lehet tovább folytatni. Az ismert magyar márkák (például a Luan by Lucia, a Lazlo Sharolta és a Reborn) mellett világcégek is a természetes alapanyagokra és az újrahasznosított termékekből újragondolt kollekciókra, így a társadalmi felelősségvállalásra voksoltak, ilyen a Vivienne Westwood, a Stella McCartney és a következő szezontól szőrmementes kreációkat piacra dobó Versace is. Ezek a brandek olyan előállítási folyamatokkal dolgoznak, amelyek kevesebb vegyszert és vizet használnak, valamint természetkárosító gázok kibocsátása nélkül képesek megalkotni a termékeiket, emellett figyelnek arra is, hogy a vásárlás, a hosszú viselet után hova kerülnek majd a portékáik. Ám ez a szemlélet nem átütően sikeres, mivel egyes csoportok érdekeit sértik, ugyanis nekik a mértéktelen vásárlás, a pazarló fogyasztás, a cikkek felhalmozása hoz nyereséget. Mások szerint az ökodivat nem olcsó mulatság, így inkább lemondanak róla. De nem mindegy, hogy mennyire nyomon követhető és kizsákmányoló az adott ágazat, illetve az is fontos, hogy az egyszerű varrónő, szabász vagy a cipőfelsőrész-készítő is profitál a cég bevételéből, vagy csak az adott vállalat felsővezetése tömi meg a zsebét. Vajon megéri egy kicsit drágábban megvenni egy nadrágot, kabátot vagy zakót, ha tudjuk, hogy megbízható forrásból származó termék, vagy maradjunk az olcsóbb, de kétes eredetű termékeknél? Tény, hogy az anyagi lehetőségeink sokszor korlátozottak, nem sokan engedhetik meg maguknak az egyedi, méret után készített ruhadarabokat, ám nem mindegy, hogy hosszú távon megéri-e a föld jövőjét kockáztatni a kedvező áron megszerzett kincsekért cserébe.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ZÖLDÜGYEINK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!