Joós Andrea profi televíziós és rádiós szerkesztőként tért vissza eredeti hivatásához, a tanításhoz, amelyet aztán hamar egyedivé tett sajátos, élményalapú tanítási stílusával. A biológiatanár, tudománykommunikációs szakember jelenleg egy tehetségprogram mentoraként dolgozik, és tovább fejleszti Élménybiológia nevű portfólióját, amelynek Facebook-oldala immáron 27 ezer feliratkozót számlál, idén nyáron pedig elnyerte a Bridge Budapest kezdeményezésének, az Edisonplatform Edison100 listájának fődíját Tudomány kategóriában. 

A tanári pályád nem szokványos módon indult, hiszen eleinte a médiában kerested a kenyeredet. Hogyan alakult így ez az első állomás?

Biológia és környezet tanszakokon végeztem az ELTE-n, és még az egyetem alatt kezdtem el tévézni mint résztvevő a Társulat című műsorban. Lévai Balázs volt az egyik zsűritag, én pedig megkerestem, hogy bár kiestem a versenyből, de a kölcsönös szimpátia alapján puhatolóztam egy közös munka reményében. Elkezdtünk együtt dolgozni, és mellette jöttem bele a televíziós szerkesztésbe. 

Több műsorban is dolgoztál, mígnem a Klubrádióban lettél szerkesztő tudományos és egészségügyi műsorokban. Ez volt a csúcs? 

Számomra a tévés munka csúcsa a Fogadóóra volt, mert ott egy oktatási műsor önálló szerkesztője lehettem. A Klubrádió akkor jött, amikor már tanár voltam, emiatt nagyon szép összefonódása volt a két pályámnak. 

Mert hogy időközben mégiscsak a tanítást választottad. 

Egyszerűen azt éreztem, hogy másra vágyom. Nagyon hívott a tanári pálya, és ki akartam próbálni magam, ezért keresni kezdtem egy állást. Ám mindez júliusban merült föl, amikor már szinte minden tanári állás be van töltve. És akkor megkerestek a kórusunk listáján, hogy részállásban szükség van egy biosztanárra a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban, ahova szinte rögtön be is hívtak állásinterjúra. Kézdy Edit igazgatónő elmondta, hogy remek az önéletrajzom – ő maga is biológiatanár egyébként –, és bár a szaktudásom hiányos, a kommunikációs képességeim azonban megvannak, a tanítás pedig 80 százalékban kommunikáció. Így kezdtem el a tanári pályámat. Azt kell mondanom, hogy mindig a mentoraim megelőlegezett bizalmi befektetése segített a szakmáimban.

Milyen volt elkezdeni a tanári pályát? 

Már a legelső órámról elkéstem, és egy diák kísért fel a tanári szobába, amivel rögtön el is indult a pletyka. Az első három hét nagyon izgalmas volt, fiatalnak is számítottam, pedig nem voltam pályakezdő, de az új tanárt mindig nagy érdeklődés övezi. Aztán ez persze elült, belőlem pedig előjöttek a reflexek, mint például hogy bemegyek az órára, és becsapom az ajtót, hogy rám figyeljenek. Meg hogy az óra elején osztály vigyázz van. Így visszatekintve már az osztály vigyázz intézményét sem értem. Nem sokkal később be is szólt az egyik rokonom, hogy látja, visszafizetek mindent a közoktatásnak, amit valaha elszenvedtem.

És akkor elgondolkodtam, hogy tényleg ez akarok én lenni, aki visszafizet mindent?

Mert valóban beleültem a hatalmi pozícióba, és csak híztam benne. Élveztem a figyelmet, hogy az történik, amit én akarok. Ez azonban mégsem volt elég. Nem akartam, hogy egy tanár legyek a sokból, és ezért elkezdtem változtatni. Kis lépésekben haladtam. Például hogy mivel váltható ki egy feleltetés, mi van, ha inkább a diákok rádióinterjút készítenek egymással, és így adnak számot a tudásukról? 

Meg hogy az óra elején osztály vigyázz van. Így visszatekintve már az osztály vigyázz intézményét sem értem. Nem sokkal később be is szólt az egyik rokonom, hogy látja, visszafizetek mindent a közoktatásnak, amit valaha elszenvedtem. És akkor elgondolkodtam, hogy tényleg ez akarok én lenni, aki visszafizet mindent? Mert valóban beleültem a hatalmi pozícióba, és csak híztam benne. Élveztem a figyelmet, hogy az történik, amit én akarok. Ez azonban mégsem volt elég. Nem akartam, hogy egy tanár legyek a sokból, és ezért elkezdtem változtatni. Kis lépésekben haladtam. Például hogy mivel váltható ki egy feleltetés, mi van, ha inkább a diákok rádióinterjút készítenek egymással, és így adnak számot a tudásukról? 

Mennyi teret engedett a kísérletezésnek az egyházi iskolai környezet?

Ez mindig igazgatófüggő. Mindenhol innovatív, hozzáértő és rendkívül jó emberismerő vezetők alatt dolgozhattam. Amikor bevezettem a gamificationt, amelyet a Lauderben – ahol addigra már szintén tanítottam – alkalmaztam, teljes körű támogatást és bizalmat kaptam. Ahogy később a Szent Imre Gimnáziumban is.

Megfelelő módszertan, a tanár személye, a differenciált oktatás – mi kell ahhoz, hogy egy oktatási rendszer hatékonyan működjön? 

Mindig az emberi kapcsolat a fontos. Ha bemegyek egy innovatív óratervvel, de közben az osztályom olyan állapotban van, hogy nem tudunk haladni, akkor hiába az egész felkészülés. Ilyenkor leülök, és beszélgetek velük. Ez egyébként is nagyon hasznos, hiszen ezzel az ő meglátásaik is teret kapnak. Ezért vezettem be például a dumaidőt. Eleinte nagyon frontálisan oktattam, és rájöttem, hogy ezt én sem bírnám ki. Ezért beiktattam olyan kétperces szüneteket, amikor a diákok felállhatnak, beszélgethetnek, kikapcsolódhatnak, és aztán eredményesebben tudjuk folytatni az órát. 

A saját módszertanod, személyiséged kialakításával hiteles lettél a gyerekek szemében? 

Igen, a Rogers-féle pedagógiai irányzat is erre épül: ha te önmagad vagy, akkor lesz a gyerek is önmaga. Nagyon belém égett az az eset, amikor gyerekként kaptam egy rossz jegyet, és bár a tanár is tudta, hogy hibázott, mégsem merte visszavonni azt, hanem piros pontokkal kompenzált. Egyszer-egyszer én is kerültem ilyen helyzetbe, kiosztottam egy egyest, és később korrigáltam, mert dühből nem adunk jegyet.

Elnézést kértem az érintettől, majd visszaadtam a korábban elvett pótdolgozatát, hogy megírhassa.

Ezen nagyon meglepődött, én pedig megtanultam, hogy ha tudom vállalni a hibáimat, ha önmagam vagyok, az a diákokra is így hat, például mernek kérdezni, tudnak kapcsolódni. Amíg csak szerepet játszok, addig ők is szerepet játszanak, például hogy ők a rossz diákok.

Egyre több „legendás” tanárról hallani, helyzetbe kerülnek az olyan jó fej pedagógusok, mint Balatoni József „Jocó bá”, vagy éppen te magad. Fontos egy tanárnak a jó branding, a láthatóvá válás? 

Minél nagyobb a külvilág felé építgetett brand, annál távolabb kerülök a diákoktól. Az én szememben ez két külön dolog. Attól nem leszek jó tanár, hogy jól építem az imázsomat. Jocó bácsival egyébként nagyon jóban vagyunk; hárman Fegyverneki Gergővel megalapítottuk az Őrült Tanárok Klubját. (Nevet) De attól, hogy egy tanár jól szerepel, és népszerű, még nem feltétlenül jó tanár. Nemrég volt is egy ilyen élményem, hogy úgy mutattak be a diákoknak, mint Joós Andreát, aki nagyon híres. Ezt akkor le is állítottam, mert nem ez a fontos részem. 

Mégis, ezzel lehet hatást gyakorolni, nem? 

Ez tény, de ennek már nem a diákok a célközönsége, hanem a pályán lévő és pályára készülő tanárok. Nálam nagyságrendekkel jobb tanárok is vannak, akiknek nem viszket, hogy kiálljanak, és, mondjuk, TED-előadást tartsanak. De számomra fontos a hivatásomnak az a része is, hogy kommunikáljak. Hogy elmondjam, hogy lehet így is csinálni, hogy fontos innoválni, hiszen a jó dolgok elterjednek, ha láthatóvá válnak.

Zsűritag vagy a SCIndikátor programban és a FameLab versenyen is, amelyek fiatal kutatókat és tudósokat segítenek projektjeik kommunikációjában, soft skilljeik fejlesztésében. Ez teljes egészében testhezálló feladatnak tűnik. 

Az, hiszen az életem része a kommunikáció. Szeretem, hogy zsűrizés közben megfigyelhetem magamon, rám hogyan hat egy háromperces előadás egy tudománykommunikációs versenyen, ahol a prezentációk után megfogalmazom egy kérdésben a meglátásaimat, vagy átfordítom a javaslatomat egy tanácsba. Ez egy nagyon inspiráló feladat, és harmadik éve visszahívnak, úgy tűnik, jól megy.

Érdekes kezdeményezések, amelynek kapcsán adódik a kérdés: mennyire mostohagyermek a tudomány a hazai közoktatásban? 

Egy gyerekben ott van az érdeklődés, csak az idők során ezt elaltatjuk bennük. Azzal tudom ezt újra felébreszteni, hogy az élményeik felől közelítek, hogy például emlékeznek-e, amikor az oviban azon gondolkodtak, hogy a falevél miért nem egyenesen száll le a földre, hanem pörögve, hogy egy fizikapéldát említsek. Hiszen ami engem lázba hoz, azt könnyebben is kommunikálom. Nem az érdekel, hogy milyen a viszonya az adott tárgyhoz vagy témához, az a lényeg, hogy inspiráljam. Amikor őket is érdekelni kezdi mindez, már nem a hátsó padsorban fognak kütyüzni, hanem figyelnek, és jelen lesznek az órán.

A fő profilod az Élménybiológia. Hogyan kezdődött ez a projekt? 

Kijöttem az óráról, és az egyik kolléganőm megjegyezte, hogy Andrea, te egy élménybiológus vagy, ez pedig nagyon megtetszett. Az Élménybiológia eredete, hogy az óráim előtt mindig rengeteg anyagot gyűjtöttem, ami ugyanakkor sosem fért bele mind az órába. Hogy ne vesszen kárba, ezeket elérhetővé akartam tenni. Érdekes és közérthető információk, amelyeket eleinte a diákjaimnak szántam, de idővel nagyon kitágult az érdeklődők köre. Az Élménybiológia tulajdonképpen egy tudományt népszerűsítő felület, amely szép lassan kinőtte magát, és kiegészült számos dologgal. 

Egészen komplex rendszert működtetsz, amelybe behoztál egy művészeti vonalat is a színezőkkel. Hogy alakult ez így? 

Gyerekkorom óta szeretek rajzolni, kamaszként sem hagyományos módon lázadtam, hanem ordított a szobámban a Mátrix zenéje, és rajzoltam. Később tanárként is sok táblarajzot készítettem a megértéshez és szemléltetéshez, ami nagyon megtetszett a tanároknak és a diákoknak, ez pedig motivált: elkezdtem kiadni a színezőimet. Éppen nemrég jelent meg egy vadiúj csak a szívről, amelyet már egy orvos közreműködésével állítottam össze. És igen, emellett ott a tanítás, a honlap, de cégek is megkeresnek, hogy tartsak nekik motivációs előadásokat. Így áll össze a portfólió. 

Disclaimer:Joós Andreát jó pár éve ismerem médiakapcsolataink okán, és hozzá hasonlóan én magam is „Lévai-mentorált” vagyok.  Képek forrása: Karvaly Bence, MEMO / MCC FIT