Home»Insider»Ne halogass, lépj MOST!

Ne halogass, lépj MOST!

9
Shares
Pinterest Google+

Megrázó, csontig hatoló, kendőzetlenül őszinte, tabudöntögető és meghatározó könyvet írt Tisza Kata Most. Túlélő leszel, nem áldozat címmel, mintegy ötszáz oldalban taglalva a bántalmazás természetrajzát.

Tisza Kata az ELTE Bölcsészkara után elvégezte az ELTE Pszichológiai Doktori Iskoláját, kutatási területei az életút, az öregedés, az életminőség, az identitás és az előítéletekkel szembeni küzdelem. Ahogy könyvében fogalmaz: „Engem már nagyon sokszor kiröhögtek életemben, amikor olyasmiről akartam beszélni, amiről ugyan nem szokás, de én mondjuk mégis lényegesnek találtam. Amióta valamiféle papírjaim vannak róla, hogy beszélhetek arról, amit lényegesnek találok, illetve egyre kevésbé érdekel annak ténye, hogy ezt esetleg mások kevésbé találják lényegesnek, azóta már nem nagyon röhögnek ki.”

Bár korában két könyvet is írt, valamint hosszabb ideig blogolt, közel kilenc évnek el kellett telnie ahhoz, hogy tollat ragadjon, és újra írni kezdjen. Vagy inkább: merjen. 

Ahogy a könyvet kiadó Scolar fülszövegében olvasható: „Tisza Kata könyve saját coachingpraxisának, pszichológiai életútkutatásainak és önnön életének fájó, mégis felemelő tapasztalatait felhasználva kifejezetten a bántalmazó kapcsolatban élőkhöz szól, nekik mutat kiutat, az áldozatokat vezeti végig a felismeréstől a kimenekülésen-megmenekülésen át a gyógyulásig tartó hosszú úton.”

A Most. tulajdonképpen semmi egyebet nem tesz, mint beszámol a bántalmazás szerteágazó és kusza ösvényéről, amelyre mégis könnyen rátévedhetünk. Könyve elsősorban az áldozathoz szól, és nem hibáztat, inkább bemutat, de azt a legmélyebb őszinteséggel, kérlelhetetlen igazságtételek megfogalmazásával teszi. Véleménye szerint nincs különbség nő és férfi között, bármelyik genderből lehet áldozat vagy éppen elkövető. Fejezeteiben, soraiban túlmutat a női magazinok taglalta egyszerű kulcsmondatok, frázisok, egyoldalú állítások megkérdőjelezhetetlen tényként közlésén – méltatlan is az összevetés.

Mégis fontos erről is beszélni, hiszen az önsegítő irodalomban eddig nem létezett ilyen összefüggő, végiggondolt és hiteles munka, amely tehát a bántalmazásról beszél, mégis sokszorosan több egy egyszerű áldozatsegítő munkánál. Tisza Kata könyvében ugyanis mindenki felelős, így az áldozat is. Igaz, csak a felismerés után, amikor ráébred, hogy bántalmazott, és mégsem változtat, nem szakítja meg a rossz köteléket, és nem lép ki.

A Most. finoman bán olyan kifejezésekkel, mint „narcisztikus” – a szerző maga is elmondja, hogy bár népszerű, elterjedt és minden, minket támadó dologra élményszerűen ráhúzható kifejezésről van szó, az agyonhasználat nem segíti azt a munkát, amely a sématörést, a kiszakadást, a megmenekülést szolgálja.

Manapság ugyanis dívik mindenre ráaggatni a narcisztikus – közfelfogásban egyszerűen önző – jelzőt. Fejezeteiben részletesen összefoglalja a bántalmazás jellemzőit, kitérve olyan fontos alapfogalmak tisztázására, mint az érzelmi manipuláció, a gázlángolás vagy a devalváció. Vizsgálja a bántalmazásnak teret engedő társadalmi kontextusokat, a válás nehézségeit és a kiszakadást követő regenerációs fázisokat és lehetőségeket. 

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin NŐI ERŐK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Fotók: Scolar/Reviczky Zsolt fotói 

Előző cikk

A tudomány egyre szexibb

Következő cikk

„Egy jó nagyot unatkozni…”