A szerzőről
Ligetfalvi Viktor
Autók, órák, stopperek
Az autóipar és az óraipar bizonyos ponton mindig is érintették egymást. Sok óragyártó egy időben foglalkozott mérőműszerekkel, de olykor az autóipar – vagy a harckocsiipar – ihlette meg az órakészítőket. A legbiztosabb közös pont pedig az autósport.
Humor a svájci óraiparban
Ha Svájcra gondolunk, akkor a lila tehén, a csoki, a bankok és az autópályán érvényes százhúszas korlátozás juthat az eszünkbe. Na meg természetesen az óra, amiben bizony van némi humor is. Ugyanakkor ha teljesen komolyan kéne venni a cikkünk címét, akkor ez az írás nem lenne hosszabb pár sornál.
Baselworld 2019 – a nagy svájci óraszalon
Két óraipari rendezvény adja a legjelentősebb másfél hetet az órásvilágban. Az egyik a januári SIHH Genfben, a másik pedig a régibb és nagyobb Baselworld Bázelben. Ez utóbbiról lesz most szó.
Biver és Bond: a kémfilm óraipari evolúciója
Amikor megtudtam, hogy az e havi rész témája a film lesz, számtalan gondolat és irány kezdett hatalmas képzeletbeli ricsajjal tombolni a fejemben, és amennyi ötlet jutott eszembe, pontosan annyira vesztem el, hiszen bármelyik irányt is választom, fáj elengedni a többit. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább elmondok egy történetet, amely több szálon fut, először egymástól igen távol, majd a kilencvenes évek elején találkoznak.
Az óra mint befektetés
Az órákat sokan csak időmérő eszköznek tekintik, de vannak, akik meg vannak őrülve a bennük rejlő mechanikai megoldásokért. Vannak, akik már ötvenezer forintért is sokallják, míg mások milliókat költenek rá. Többek csak használják, míg néhányan befektetésként tekintenek rá.
Cukor és zománc – az óraiparban
A karácsonyi időszak egyrészről szeretteink megajándékozásáról szól, a szenteste előtti kellemes izgalomról, a családról. Másrészről pedig a tömegről, ideges és feszült ajándékkeresésről, a határidőkről és az év végi zárásokról. A legszebb ebben az időszakban – az ünnepi étkeken kívül – a fenyődíszítés. Az óraiparban a karácsonyt elsősorban mint egy rendkívüli gondossággal kialakított kirakat- és marketingfelhőt lehet értelmezni. Viszont a megjelenítés ennél szebb és jelentősebb területe a számlap-, és tokdíszítés. A megtévesztő cím is erre utal, mert cikkünkben az órák világának két jelentős részletét mutatjuk be, olyasmiket, amik szofisztikáltságuk okán nem kapnak elegendő figyelmet.
Magyarok az óraiparban
A legendás, történelmi magyar órakészítésről keveset hallani. Mindössze mesék, hiányos információk, feljegyzések és igazán régi újságcikkek kerülnek elő, de a végén be kell látnunk, hogy a magyar óraipar nem rengette meg az európai időmérők világát – az pedig már csak pluszérdekesség, hogy a hazai, ipari szintű órakészítés valahogy mindig összeért a gránátok időzítőszerkezeteivel.
A négyzetes elegancia
Az óra legtöbbünk képzeletében kerek, legfeljebb ovális, a bőrszíj pedig inkább elegáns, mintsem sportos. A karóra-történelem első fontosabb szakaszában, tehát a XX. század első harmadában ez mégsem így volt, sőt. A négyzet, pontosabban téglalap alakú órák világát két ikon jellemzi még napjainkban is, pedig a történetük az ezerkilencszázas évek elején indult.