Bejegyzések innen:
Cross

„Nem csak egy kocka” – Interjú Sipos Judittal, a LEGO Csoport magyarországi ügyvezető igazgatójával
Nem nagyon van még egy olyan, fizikai játékot gyártó vállalat, amely a dán társaságéhoz mérhető, töretlen népszerűséggel van jelen egy elsősorban gyerekeknek szánt piacon. A legó mindig vonzó lesz az 5-7 évesek körében, hiszen az építőjáték révén viszonylag egyszerűen tudják kamatoztatni a kreativitásukat. Ugyanakkor korántsem csak erről van szó, hiszen feltehetőleg nem sokan tudják, hogy a cég már 1998 óta foglalkozik robotikával. Sipos Judittal, a LEGO Csoport magyarországi ügyvezető igazgatójával márkaépítésről, oktatásról, valamint a fenntarthatóságról is beszélgettünk, hiszen a játék elemei alapvetően műanyagból készülnek, de szóba került az IKEA-val köttetett titokzatos együttműködésük is.

„Olyan energiát biztosítunk, amilyenre éppen szükség van” – Interjú Bujdosó Andreával, a Shell Magyarország igazgatósági elnökével
Az egyik legnagyobb multinacionális energiavállalatnak már van kézzelfogható stratégiája az elektromos autózás elterjedésére. A Shell Magyarország hazai felsővezetőjével, Bujdosó Andrea igazgatósági elnökkel a vállalat CSR (corporate social responsibility, magyarul társadalmi felelősségvállalás) tevékenységéről, legfontosabb kulturális értékeiről, a fenntarthatóságról, a hazai piacról és a jövő energiaszolgáltatási lehetőségeiről beszélgettünk.

Húszévnyi biztonság – Jubileumhoz érkezett a Noreg
Az idén húszéves Noreg ügyvezetője, Kőrös Zsolt szerint a megbízhatóság és a szakmaiság segítette őket az eredményeikhez. Az információbiztonsági cég ügyvezetőjével a második X alkalmával beszélgettünk.

„Amíg valakinek nincs kriptovalutája, addig az nem is értheti a fintechvilágot” – Interjú Bíró Balázzsal, a Deloitte közép-európai régiójának pénzügyi tanácsadási igazgatójával
A június elsejétől kinevezett szakember több mint 15 éve került a vállalathoz, első megbízatása egy üzleti modell összeállítása volt egy távközlési szolgáltatónak, onnan küzdötte fel magát a nemzetközi státuszig. Véleménye szerint sok esetben a cégek biztonságos működése – GDPR ide vagy oda – a szerencse függvénye volt, továbbá úgy véli, hogy nyolcévnyi átlagfizetésünket kellene félretennünk ahhoz, hogy egy 70 négyzetméteres lakást vegyünk magunknak, valamint a CSOK önmagában nem elég arra, hogy minden társadalmi réteg lakásnehézségét megoldja.

„Régen csupasz kézzel küzdöttek” – Interjú a Bellator Budapest főszervezőjével
Európában a közelmúltban kezdték el megvetni lábukat a tengerentúlon népszerű csapatsportok és „játékok”, így az NFL-hez hasonlóan a kevert harcművészet is megérkezett az öreg kontinensre. A világ egyik piacvezető MMA-szervezete, a Bellator már harmadik rendezvényét bonyolítja Budapesten; az egyik főszervezővel, Pap Vilmossal beszélgettünk jelenről és jövőről, Conor McGregorról, a magyar versenyzőkről, valamint a sportág legnagyobb nemzetközi képviselőjéről, az Ultimate Fighting Championshipről (UFC).

Hogyan kerül a marketinges a sivatagba?
Németh Ottó, a Henkel Beauty Care ügyvezetője és marketingigazgatója gyakran tűnik fel extrém sportolók társaságában, legyen szó a Dakarról vagy épp magashegyi hegymászásról. Hogy mi célból, arra interjúnkban fény derül.

„Azt nem tudom megmondani, hogy kiből lesz világbajnok, azt viszont igen, hogy kiből nem” – interjú Rácz Félix sportmenedzserrel
Dzsudzsák Balázs, Erdei „Madár” Zsolt, Nagy „Csonttörő” János, Berki Krisztián – jól csengő nevek, akik az évek alatt a Felix Promotion berkein belül képviseltették magukat. A társaság vezetőjével ökölvívásról, személyes márkaépítésről, megosztottságról, televíziós közvetítésekről és a hozzátartozó fogyasztói kultúráról, valamint az MMA-ről is beszélgettünk.

„Előbb nyúl a telefonjához, mint magához”
Merni és tudni kell lekapcsolódni, mert a háló valójában nem minden, jelentette ki Zacher Gábor a Smart konferencia keretében tartott, digitális függőségekkel kapcsolatos előadásán.

„Folyamatosan növelni kell a hatótávolságot”
Ha olyan interjúalannyal találkozom, aki konyít a repülőgépekhez, soha nem hagyhatom ki, hogy ne hozzam szóba Elon Musk tevékenységét. Varga Somát is erről kérdeztem először, majd beszélgettünk a NASA pályázatán diadalmaskodó hibridrepülőgép-modelljéről, az elektromos hajtóművek miatt kialakuló boomról, a hadi iparról és vállalkozói terveiről.

Az e-sporté a jövő?
A fiatalokat – nézőként vagy versenyzőként – egyre kevésbé érdekli a sport. Vajon a számítógépen, konzolon játszott e-sportok átvehetik a sportklubok és a szponzorok életében a hagyományos sportágak szerepét, vagy éppen újra népszerűvé tehetik azokat? Erről beszélgettünk Vincze Dáviddal, a Havas Sports & Entertainment sportmarketing-menedzserével.