A csokoládé, a gumicukor vagy a fagylalt olyan édességek, amelyeket gyermekkorunk óta szeretünk, és ez felnőtt életünkben is megmarad. Az édességipar olyan üzlet, amelynek célcsoportja nem korlátozódik nemre, korra, társadalmi státuszra, így a növekedése ígéretes, és viszonylag korlátlannak tekinthető.

Ki ne ismerné a hatalmas gyümölcsdarabokkal tarkított kézműves csokoládét, a chocoMe-t? Azt azonban kevesen tudják, hogy a nemzetközileg is elismert márka egyszemélyes vállalkozásként indult egy budapesti, XIII. kerületi, apró kis műhelyben. Mészáros Gábor a semmiből épített fel exkluzív világmárkát – gondosan figyelve az alapanyagok minőségére és a marketing kiépítésére. A Business Class Magazin is ellátogatott a világ egyik legfinomabb csokiját készítő gyárba, a chocoMe-be.

Mayer Gábor szerint ma már nem nevezhető innovációnak, ha egy termék 5 százalékkal körtésebb vagy mogyorósabb ízű. Elmondása szerint a Mondelez International világszerte ugyanazokkal az elvárásokkal és standardokkal dolgozik, nincs minőségi különbség az egyes országokban forgalmazott termékek között. Úgy látja, a pálmaolaj iránt a jövőben tovább fog nőni a kereslet, jelenleg a cégnél nincs napirenden a zsíranyag újrahasznosítása, a környezeti és szociális fenntarthatóság viszont igen, továbbá a szakember a lapunknak adott interjújában jelentett be egy új terméket.

Szamos László cukrászmesterrel, Szamos Mátyás fiával és a Szamos második generációs képviselőjével a két éve nyílt, Kossuth téri Szamos kávézó felső szintjén, a Csokoládé Múzeumban volt szerencsénk beszélgetni. A múzeumi bejárás után, amelynek során Szamos László minden fontosabb történeti elemet és eszközt bemutatott nekünk a marcipán- és csokoládékésztés múltjáról és a családi legendáriumról, egy finom kávé és két szelet sütemény – a szőlős, fehér csokoládés Budapest desszertje és egy mandulás szelet – társaságában leültünk beszélgetni az Országház szomszédságában. (Egy Országház-makett egyébként a múzeumban is van, és mi másból készült volna, mint marcipánból, de az ablakból is a Parlament látható.) Hosszú és kedélyes beszélgetésbe kezdtünk családról, cukrászatról, tradícióról, marcipánról és manduláról, generációkról, jövőről és múltról, és persze a siker titkáról.

A nagy nemzetközi vállalatok a kilencvenes évek óta hódítják meg Magyarországot, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy hazánk autótörténelme a múlt század elején kezdődött. Most megtudhatják, mikor helyezték forgalomba az első négykerekűt itthon, milyen licenc alapján készültek az első Phönixek, továbbá azt is, hogy miért hagyták el az Ikarus tulajdonosai az országot.

A legendás, történelmi magyar órakészítésről keveset hallani. Mindössze mesék, hiányos információk, feljegyzések és igazán régi újságcikkek kerülnek elő, de a végén be kell látnunk, hogy a magyar óraipar nem rengette meg az európai időmérők világát – az pedig már csak pluszérdekesség, hogy a hazai, ipari szintű órakészítés valahogy mindig összeért a gránátok időzítőszerkezeteivel.

Estée Lauder nevét a világ minden szegletében ismerik. A jól felépített márkanév mögött egy magyar származású amerikai üzletasszony állt, aki kemény munkával, kitartással és egy nagy adag ambícióval a szépségipar ikonikus alakjává vált. Kihívásokkal teli, izgalmas karrierje miatt az életrajzírók Coco Chanel divattervezőhöz hasonlították. A mai modern nagyvárosi nő képét vetítette előre – saját cégbirodalmat épített, miközben betöltötte a boldog családanya és szerető feleség szerepét. Vagyonával egyetlen nőként bekerült a XX. század húsz legbefolyásosabb embere közé. Ismerjék meg a szépségápolás királynőjét, Estée Laudert!

Az informálisabb bevezető rész után személyesebb, szubjektívebb élményekkel, gondolatokkal folytatjuk a spanyolországi kalandunkról szóló útinaplót. Nincs megállás Santiago de Composteláig.

Gellért-hegyi panoráma, helyi termelők borai, széles pálinkaválaszték és modern magyaros ételek – ez a Gepárd és Űrhajóból átkeresztelt Magyar QTR a Belgrád rakparton. A tulajdonosokkal, Ginter Krisztinával és Tőrincsi Zsolttal beszélgettünk.

A kétszeres Fonogram-díjas zenész, zeneszerző legújabban arról vált ismertté, hogy a világ minden tájáról, területéről zenéket gyűjt. A terepmunka egyik fő helyszíne Ukrajna, ahova Both Miklós és csapata idén már negyedszerre látogatott el, hogy dalokat és zenéket vegyen fel, interjúkat készítsen, történeteket hallgasson meg, és megőrizzen egyfajta kulturális örökséget. A „gitárprímásként” is emlegetett művésznek az Ördögkatlan Fesztiválon saját udvara van, ahol az ukrán asszonyok énekelnek, és mindig valami különleges programmal készülnek (főzés, esküvő, rituálék). Emellett Both Miklósnak két aktív zenekara is van, a Napra és a Folkside. Idén pedig harmadik alkalommal ült ott A Dal című műsor zsűrijében. A sokoldalú művésszel többek között az ukrajnai körutakról, a népzene iránti érdeklődésről és a mainstream zene jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk.