Home»First Class»OSZD MEG ÉS URALKODJ! – VII. RÉSZ

OSZD MEG ÉS URALKODJ! – VII. RÉSZ

0
Shares
Pinterest Google+

A sharing economy, a megosztásra épülő üzleti modell sikertörténete

Mit jelent a megosztásra épülő gazdaság, és mely cégek a zászlóvivői? Mekkora szeletet hasítanak ki maguknak a világgazdaságból? Miért tiltották be Berlinben az Airbnb-t, mikor Szöul polgármestere szerint a sahring economy egy csodálatos dolog? Vajon csak egy divatos trendről van szó, vagy a hosszú távú siker a közösségi startupok kezében van? Cikkünkben körbejárjuk a sharing economyt érintő legfontosabb tényeket és információkat, létrejöttének gazdasági hátterét és várható kifutását. A megvilágításban három szakértő segítségét kértük: Berkovics Dalma, sharing economy szakértő, az OuiShare alapítója és képviselője. Dr. Parragh Bianka a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem és az Óbudai Egyetem adjunktusa, jogi szakokleveles közgazdász. Ságvári Bence szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, főbb kutatási területei az ifjúság, az információs társadalom és a társadalmi hálózatok.

Egységes válasz a lokális kérdésekre?

Bár a sharing economy lokális reakciókat kíván, fontos lehet a leglényegesebb alapelvek globális lefektetése. Ennek érdekében az Európai Bizottság a nyár folyamán bejelentette, hogy kidogoz egy működőképes szabályozási keretrendszert, amelyet az uniós tagállamok egységesen alkalmazhatnak. A brüsszeli döntéshozók szerint a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés elősegítése pozitívan értékelendő, és a szolgáltatókat csak akkor indokolt működési, vagy egyéb engedély kiváltására kötelezni, ha ez elkerülhetetlen. A szabályozás azonban valóban szükséges lehet, hiszen a sahring economy cégeivel szemben az elsődleges probléma az adófizetés kikerülése. A cégek megjelenése ráadásul egy addig lokálisan működő, vagyis a helyi vállalatok által feltöltött piacot hamar globálissá tehet. És miközben egy hagyományos üzleti modellben működő cégnek sokkal több terhet kell elviselni, addig egy sharing economy vállalat jellemzően kevesebb részt vállal a közteherviselésből. Ez elsősorban a technológia alapú működési háttérből, a klasszikus munkavállalói státusz hiányából és a kisebb apparátusból fakad. Ám ez mindenképpen feszültséget generál a piacot már uraló és az újonnan belépő szereplők között. Ez inkább az olyan nagyobb cégek esetében érdekes, akik nagy forgalmat bonyolítanak, globális a jelenlétük és számottevő profitot tehetnek zsebre. A szabályozókat sem a néhány főt vendégül látó lakáséttermek, vagy a használt eszközöket jutányos áron továbbértékesítő platformok zavarják, hanem azok a nagy horderejű cégek, akik valóban befolyással vannak a lokális, de sok esetben a világpiaci trendekre is. Márpedig a sharing economy rendszerén belül egyre több ilyen cég van.

2010 és 2015 között közel 200 sharing economy vállalat összesen 11,5 milliárd dollár értékű befektetésben részesült.

Dr. Parragh Bianka szerint jelentkezhetnek társadalmi feszültségek is a sharing economy kapcsán. Abban az esetben, ha valaki úgy dönt, hogy hosszabb távon működteti valamelyik ingatlanát egy közösségi szálláshely szolgáltatáson keresztül, úgy az adott lakóközösség életében ez alkalmazkodást kíván és feszültségekkel is járhat. A probléma akkor jelentkezik, ha az együttélés napi gyakoriságú nehézségekkel jár, s az akár néhány naponta cserélődő, változó korú és kultúrájú bérlők miatt a nyugalmat, az otthon harmóniáját zavaró feszültségek keletkeznek. Természetesen, az sem mindegy, hogy a személyszállítás területén ki mellé, milyen sofőrhöz ül be az utas. „Egy olyan cég esetében, amely hagyományos üzleti modell szerint működik, tehát van az adott országban, városban telephelye, irodája, diszpécsere, ügyfélszolgálata, váratlan, nehezen megoldható helyzetben sem marad magára sem az ügyfél, sem a sofőr. Ugyanakkor egy balesetnél számos kérdéssel szembesülhetünk: vajon van-e biztosítása az adott fuvarozónak? Rendben vannak-e a papírjai, rendelkezik-e a megfelelő jogosítványokkal a szolgáltatás végzéséhez? Egy esetleges sofőrt ért sérülés esetén munkáltatóként vállalja-e a felelősséget a vállalat vagy a fuvarozóé, mint vállalkozóé a felelősség?”

A felhasználót – aki lehet fogyasztó, vásárló, utas, vendég – a digitális platformszolgáltató által működtetett elégedettség-mérési rendszerek segítik, melyek egyben önszabályozó hatással is bírnak, hiszen az értékelés az adott szolgáltatóról egyben pozitív vagy negatív üzenet a többi felhasználónak is. Ez lehetőséget kínál a szállásszolgáltató tájékozódási igényének kielégítésére a vendéget illetően, vagy a vendég számára a szálláshely-szolgáltató korábbi vendégek általi minősítését figyelembe véve. Így a bizalom újraértelmezéséből kiindulva, nem lehet érdeke a sharing economy gazdaság résztvevőinek, hogy üzletfeleiknek kárt okozzanak, hiszen azzal magukat zárnák ki – az alkalmazott elégedettség-visszajelzési rendszer alapján – a piacról, s nem kapnának adott esetben például fuvarrendelést sem. A valódi kérdés, hogy az adott nemzetgazdaságok működését, és benne a hagyományos üzleti modellel működő vállalkozások versenyképességét mennyiben befolyásolja egy vagy több ilyen cég térnyerése, hiszen a sharing economy adózási és foglalkoztatási szempontból is a szürkezónában mozog. „A tranzakció a digitális platform szolgáltatón keresztül zajlik a bérbeadó és bérbevevő között. Sok esetben a bérbeadó üzletszerűen végzi a tevékenységét. A szállodaiparban – felismerve a fogyasztói igények változását, miszerint új szállásformára van szükségük a vendégeknek – egyre több magánszemély és vállalat vásárol kifejezetten ilyen céllal, az Airbnb-n kiadásra kerülő ingatlanokat. Éppen ezért fontos az azonos versenyfeltételek – a fair verseny feltételeinek – megteremtése. A folyamat hatására számos adózással kapcsolatos kihívás jelenik meg, hiszen az offline módon dolgozóknak egyre magasabb terhet kell majd viselniük” – emeli ki Dr. Parragh Bianka.

A szakember szerint a foglalkoztatás a másik sarkalatos kérdés. Ha a cégek akár rövid-, közép és hosszú távú céljai között szerepel az adott országon belül széles körben munkaerőt bevonni, meghatározó lesz, hogy a munkaerő munkavállalóként történő alkalmazása vagy megbízási szerződés alapján történő munkavégzés a megvalósítás formája. Így ezt muszáj lesz rendezni.

Az adóelkerülés megoldását pedig a platformok működésének átláthatóvá tétele és a szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettsége oldhatná meg. „Ezek a vállalkozások jellemzően nem szívességi alapon működnek. Ha nem realizálnának profitot, akkor nem jönnének az adott országba. Magyar tulajdonú érdekeltség egyelőre nincs a külföldi sharing economy vállalkozásokban. Ennek megfelelően fontos a szabályozást is ahhoz mérten alakítani, hogy hazai tulajdonú vállalkozások is bekapcsolódhassanak a globális üzleti trendbe, továbbá a szabályozás ne lassítsa a gazdasági növekedést és ne csökkentse a versenyképességet.”

Dr. Parragh Bianka szerint az állam kezében jelenleg nincs olyan eszközrendszer, amellyel betekintést nyerhet ezeknek a vállalkozásoknak a működésébe, forgalmába. Amszterdam esetében már kialakult az a szabályozási környezet, amelyben a szolgáltatót terheli az adatszolgáltatási kötelezettség, így megismerhető az árbevétel volumene. Philadelphia például külön adót vezetett be az Airbnb rendszerben szolgáltatókra. „Az állam különleges gazdasági szereplő, különleges jogosítványokkal, egyben eladó és vevő is. Az átalánydíjas adózási megoldások, ellenőrzés, próbavásárlás hozhatnak ugyan eredményt, azonban kétségre ad okot és rövid időn belül megválaszolandó kérdésként merül fel, hogy kontrollálható-e offline állami szisztémákkal az online felületen zajló gyakran üzletszerű tevékenység. A válasz aligha lehet igen.”

„Uniós szintű kezdeményezésnek köszönhetően ez év végére kellett a tagországoknak nemzetgazdasági, egyedi sajátosságaikat figyelembe véve kialakítaniuk a megfelelő koncepciót arra vonatkozóan, hogyan tervezik a sharing economy vállalkozások szabályozását, és hogy milyen teret tudnak adni ezek működéséhez. Szükségessé vált az Európai Unió szintjén egy egységes stratégia kialakítása, amellyel szabályozni lehet a sharing economy terület szereplőinek működését.”

A PricewaterhouseCoopers tanulmányában 11 pontban foglalta össze a sharing economy vállalkozások szabályozásának főbb lépéseit és buktatóit.

1. Az adókat a szolgáltatást nyújtók helyett közvetlenül a platformbiztosítók fizessék be.
2. A platformbiztosítók kötelezése az adatszolgáltatásra.
3. Egyéni megállapodások kötése a sharing economy szereplőkkel.
4. A szolgáltatásnyújtók tájékoztatása adózási kötelezettségükről.
5. Figyelemfelhívó akciókként ellenőrzések végzése.
6. A szolgáltatásnyújtók regisztrálása és ellenőrzése.
7. A hagyományos iparági szereplőkre vonatkozó szabályok egy részének a sharing economy cégekre való alkalmazása.
8. A szolgáltatásnyújtók megkülönböztetése aszerint, hogy alkalomszerűen, vagy üzletszerűen vesznek e részt a sharing economyban, és ez alapján való szabályozás.
9. Időbeli korlátozás – például lakások esetén maximalizálják, hogy hány napra adhatók ki sharing economy platformon keresztül.
10. Lokáció alapú korlátozás – csak kijelölt zónákban nyújtható a szolgáltatás.
11. Az esetek jelentős részében azonban a szabályozók inkább a szolgáltatás teljes betiltása mellett döntenek.

Berkovics Dalma szerint az uniós stratégia inkább csak egyfajta keret lesz, mint valódi szabályrendszer. „A sharing economy rendszerén belül nincsenek földrajzi határok, a cégek nemzetközi alapon, globális háttérrel működnek ezért nem lehet, és nem is szabad őket országos szinten szabályozni, különösen nem egy egységes kódex szerint.”
Ugyanakkor megfelelő szabályozás nélkül fennáll a monopóliumok kialakulásának veszélye a piacon jelen lévő legnagyobb sharing economy cégek esetében. Ehhez lehet fontos a versenyen belüli verseny megteremtése, vagyis a felhasználók számára minél több digitális platformot és szolgáltatót elérhetővé tenni.
Berkovics Dalma szerint ugyanakkor feszültség leginkább azokban az iparágakban jelentkezik, ahol a sharing economy megütötte az ingerküszöböt, vagyis a klasszikus piaci szereplők megérzik az új résztvevő jelenlétét. Ez leginkább a turizmust és a fuvarozást érinti. „Kicsit olyan ez, mint az átállás kazettáról DVD-re, amelyet aztán felváltott a torrentezés, végül pedig az online streaming. Az is feszültséggel járt, hiszen a kiadóknak új bevételi forrás után kellett nézniük. De a technológiai változás bekövetkezett, amihez alkalmazkodni kell. Sok esetben azonban a hagyományos szereplők inkább nem alkalmazkodnak, hanem azzal érvelnek, hogy egyeduralmuk az adott szektorban az ő privilégiumuk.”

A cikk előző része itt, következő része pedig itt olvasható!

(Forrás: potfolio.hu; Kalóz Eszter: A közösségi gazdaság: elméleti megfontolások és a gyakorlat jellemzői, PricewaterhouseCoopers, sharingeconomy.hu)

Előző cikk

OSZD MEG ÉS URALKODJ! – VI. RÉSZ

Következő cikk

TUDATOS VÁLLALKOZÁSOKAT ÉPÍT A SOCIALFOKUS