Home»Cross»„A sikeres startup kulcsa: figyelj a felhasználóidra!” – az amerikai piacon hasító, kezdő magyar vállalkozás a lendületes fejlődés mintapéldája

„A sikeres startup kulcsa: figyelj a felhasználóidra!” – az amerikai piacon hasító, kezdő magyar vállalkozás a lendületes fejlődés mintapéldája

2
Shares
Pinterest Google+

Ahhoz, hogy egy startup profitot termeljen, nem elég az ötlet. Szükség van egy jól felépített üzleti tervre, egy jogi szakembereket és könyvelőt is tartalmazó csapatra, megfontolt döntésekre, hogy milyen eseményekre érdemes időt és pénzt fordítani, a felhasználókkal folytatott folyamatos kommunikációra és olyan befektetőkre, akik nem akarják kisajátítani a cég nagy részét. A mobilalkalmazásokat fejlesztők számára automatizálási lehetőségeket nyújtó Bitrise-szoftver vezetőivel, Birmacher Barnabás alapítóval és Balla Dániel kommunikációs igazgatóval beszélgettünk egy kezdő vállalkozás erősségeiről és gyengeségeiről, a többéves tapasztalataik alapján.

A Bitrise erőssége – az egyediség

Birmacher Barnabás, a Bitrise alapítója és vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy a startup ötlete 2014 decemberében született meg, korábbi vállalkozásának, a Bitfallnak köszönhetően, ahol mobilapplikációk fejlesztésein dolgozott.

„Egy ügyfél azzal a kéréssel keresett meg, hogy naponta 4–5 különféle buildre (fejlesztési folyamatra) lenne szüksége. Kezdetben manuálisan végeztük el az ehhez szükséges feladatsorokat, idővel pedig rájöttünk, hogy írhatunk olyan scripteket (programozási parancssorokat), amivel automatizálhatjuk a folyamatot. Ez volt a Bitrise alapgondolata”

– fejtette ki az alapító. Az informatikában kevésbé járatos olvasóink számára röviden úgy foglalhatjuk össze ezeket a folyamatokat, hogy miután egy programozó megír egy mobilalkalmazást, szükség van olyan további fejlesztési folyamatra – buildre –, amivel abban a bizonyos programozási nyelvben leírt parancssorral – scripttel – létrejön egy meghatározott operációs rendszeren futtatható program. Amikor egy applikációba a fejlesztők hoznak egy újítást, azt kompatibilissá kell tenniük például az összes mobiltelefon-platformmal, a Bitrise szoftvere pedig automatizálja ezeket a folyamatokat, így rengeteg időt, pénzt és erőforrást megspórol a fejlesztőcsapatoknak, ezzel könnyebbé és hatékonyabbá téve a munkájukat. „Hiszen a programozók a fejlesztések alatt rengeteget tesztelnek, buildeket telepítenek, az alkalmazásunk pedig nemcsak automatizálni tudja mindezt, hanem lehetőséget nyújt ahhoz is, hogy a fejlesztők különböző libraryket, vagyis az egy csoportba tartozó funkcionalitások összességét tartalmazó, teljesen testreszabott könyvtárakat létre hozhassanak” – magyarázta Birmacher Barnabás. „Ez azért fontos – tette hozzá –, mert így a felhasználó ún. drag and drop módszerrel fel tud építeni egy flow-t.” Vagyis miután a programozói kód másolatát, a scriptet a mobilapplikációt fejlesztő cég feltölti a Bitrise tárhelyére, az buildeli egy android vagy iOS operációs rendszerre, és telepíti azt egy adott eszközre, leteszteli a programrészeket, és ha elkészült a folyamat, elküldi a felhasználó által megadott e-mail-címre. Ennek a flow-nak a felépítésére kétféle módja van a fejlesztőknek, amelyre a weboldalukon is felhívják a figyelmet. Egyrészt a szoftver biztosít egy nagyon egyszerű, felhasználóbarát vizuális felületet, ahol egérrel egymás után lehet rakosgatni a már említett drag and drop módszerrel azokat a „képeket”, amelyekből felépül a folyamat, másrészt a programozóknak is egy platformot nyújt, amelybe belenyúlhatnak, átírhatják a flow alkotóelemeit. Így, ha egy mobilalkalmazást fejlesztő fel akarja használni a Bitrise termékét, vizuálisan és programozói nyelvvel is fel tudja építeni a kívánt folyamatot.
A hasonló fejlesztésekkel foglalkozó konkurenciához képest a Bitrise még egy nagy erősséggel rendelkezik:

open source-t használ, vagyis a folyamat részeit képező különböző lépések forráskódjai publikusak. Ennek köszönhetően egy fejlesztő láthatja a már megírt programokat, amelyeket bármikor javíthat, bővíthet kis komponensekkel, különböző funkcionalitással rendelkező elemekkel, és feltöltve a Bitrise szerverére, már más programozó is használhatja és továbbfejlesztheti azokat. Így a szoftveren belül egyre bonyolultabb és változatosabb folyamatokat lehet felépíteni.

Balla Dániel kommunikációs igazgató kiemelte, a nyílt forráskód használatának köszönhetően, az általuk felépített 30 integráció mára már 130-ra duzzadt, amelyből 40-et a közösség adott hozzá az alkalmazáshoz, ez a szám pedig folyamatosan bővül. Bevallása szerint a felhasználói bázisnak köszönhetően volt képes ekkora növekedésre az amúgy 7 fős csapat. Emellett a fejlesztők is szívesebben használnak olyan alkalmazásokat a saját munkájukhoz, amelyben minél több felépített folyamatot megtalálnak, ezzel a logikával pedig egyenes út vezeti őket a Bitrise-hoz, segítve a startup növekedését.
Az alapítók elmondása szerint ezt a szoftvert kezdetben csak a csapaton belül használták az ötletgazdák, majd mások számára is elérhetővé téve, egyre több céghez eljutott, mígnem egy felhasználó úgy döntött, hogy felteszi a szoftvert a Product Huntra. Ez egy olyan platform, amely termékkedvelő fanatikusoknak biztosít egy olyan felületet, ahol a legújabb mobilapplikációs, és honlapokat érintő hardverprojekteket követhetik – ez akkora lökést adott az alapötletnek, hogy az saját céget kívánt már. A Britrise 2015 májusában kapta meg első befektetését a Fiedler Capitaltól, majd létrehozták a magyarországi fiókkal rendelkező angol céget, a Bitrise Limitedet. A fejlesztéseknek köszönhetően egyre nagyobb ügyfelek keresték fel őket, így fejlődésük folyamatos.

 

Fotó: Kiss András

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin KÓDHATALOM című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

 

Előző cikk

Régi ízek új köntösben: Bernáth József és az Art Catering tálalásában

Következő cikk

Adattárház és BI, avagy az üzleti intelligencia jelene és jövője