Home»Startup»Segítség a Colibri Charity-vel

Segítség a Colibri Charity-vel

0
Shares
Pinterest Google+

Nem kell időt és pénzt sem fordítani arra, hogy segítsünk másokon – mindössze letöltenünk a Colibri Charity-t. Az egyetemisták által fejlesztett bővítménnyel úgy vásárolhatunk webshopokon, hogy annak egy része adományként landol az általunk kiválasztott alapítványokhoz vagy civil szervezethez. Az egyik alapítóval beszélgettünk.

A Colibri Charity ötletgazdái, Bodó András és Adler John David (a barátainak csak Jani) egy közös ismerősük és a tőzsde által ismerték meg egymást. A két egyetemista elkezdett beszélgetni, amiből jött a gondolat, hogy jó lenne közös vállalkozást indítani. Amikor tavaly januárban beütött a Covid, bennük is megfogalmazódott, hogy mik lehetnek azok a megoldások, amikben tudnak segíteni ebben a helyzetben. Innentől adta magát a karantén adta szűkös keretek között, hogy az online térben alkossanak valamit. „Mivel mindketten diákok vagyunk, így nem nagyon tudunk más módszerekkel segíteni, mint hogy úgy adni az embereknek, hogy az plusz pénzbe kerülne nekünk vagy a felhasználóknak” – magyarázza Jani a Colibri Charity koncepcióját. És mindez hogyan lehetséges? Úgy, hogy technikailag a partner cég adja a vásárlások után az adományt jutalék formájában.

Hogy az online webshopban vásárlástól eljussunk a jótékonykodásig, a következő egyszerű lépés, hogy a bővítmény telepítése után regisztrálunk a Colibri Charity oldalára, ahol kiválasztjuk, hogy az ott szereplő civil szervezetek közül melyiket szeretnénk támogatni. A Colibri kiegészítőt az ismertebbek közül a Safari kivételével (amin most dolgoznak) gyakorlatilag már az összes böngésző webstore-jában megtaláljuk. Az adakozó bővítményt letölthetjük többek között Google Chrome-ra, Firefoxra, Edge-re, illetve bármilyen Chromium-alapú böngészőre, köztük Operára és Brave-re is.

A kiegészítő közvetlenül semmiféle adatot nem gyűjt, a jótékonysági vásárlás aktiválása nem változtatja meg a vásárlói árakat, a felhasználó pedig az aktiválás után az adott boltnál marad, ahol zavartalanul be tudja fejezni a vásárlást

– magyarázza a Colibri Charity fejlesztője.

CSR újragondolva

A Colibry Charity gyakorlatilag a cégek társadalmi felelősségvállalásának egy új, letisztult online formája, hiszen a fejlesztők átveszik tőlük a terepet, leegyszerűsítik és automatizálják.

A vásárlóknak pedig megadják a választás szabadságát. „Tehát ha beregisztrál a felhasználó, kiválasztja az alapítványt, akit szeretne megtámogatni, és ezek után letölti a bővítményt, feltelepíti, akkor onnantól kezdve gyakorlatilag neki már semmi komolyabb beavatkozásra nincs szüksége ahhoz, hogy adakozhasson. Hogyha felkeresi a partnerünk oldalát, tegyük fel mondjuk a booking.com-ot, vagy az AliExpresst, akkor megjelenik egy kis ablak egy gombbal, amivel aktiválhatja, hogy onnantól kezdve ténylegesen adakozni fog a felhasználó azon az oldalon minden egyes vásárlásával” – magyarázza Jani. Amíg él ez a karitatív aktiváció, addig nem kell folyamatosan aktiválni minden egyes felkeresésnél. A Colibri Charitynél landoló jutalék, amit a fiatalok aztán továbbítanak a felhasználók által kiválasztott nonprofit szervezeteknek, többnyire öt százalék a termék árából a partnerek minden egyes értékesítése után. 

Hogy a felhasználó jótékonysági aktivációja meddig működik, illetve hogy a vásárlás összegének hány százalékából lesz adomány, azt maguk a webshopok határozzák meg. Vagyis amiből a felajánlott adomány keletkezik, annak anyagi terhét maga a vállalkozás viseli, ők ilyenkor az online vásárlások után a saját profitjukból adnak társadalmi és környezetvédelmi célokra.

Pénzügyi átláthatóság

András és Jani fontosnak tartják az átláthatóságot, ezért a tervek szerint minden pénzügyi negyedév végén jelentést készítenek, amely tartalmazza a támogatások, valamint az egyéb költségek és kiadások összegét. A rendszerükbe regisztráló és a Colibri Charity böngészőbővítményt telepítő felhasználók tehát pontos képet kaphatnak végül arról, hogy az általuk kiválasztott, támogatni kívánt alapítvány mennyi pénzt kapott a cégektől, és az adott civil szervezet mire fordította az összeget. „A jövőben, amennyiben a kapacitásunk engedi, szeretnénk ezt annyival bővíteni, hogy az is átlátható legyen, hogy ténylegesen mire fordítják az alapítványok a befolyt összegeket” – tudjuk meg Janitól. 

A platformon keresztül egyelőre a legnagyobb, legtöbbek által ismert nagy nemzetközi civil szervezeteket lehet támogatni, például a WWF-et vagy a Nemzetközi Vöröskeresztet.

Jelenleg körülbelül 1500 együttműködő partnerük van, köztük olyan nagy világcégeket, mint a Microsoft, a Booking.com, az AliExpress, a Nike, az Emirates vagy az About You. Céljuk, hogy egyre több magyar alapítvány, nonprofit szervezet kerüljön a rendszerbe. „Nemrég kezdtünk el magyar partnereket és alapítványokat komolyabban felkeresni. Akikkel eddig felvettük a kapcsolatot – többnyire kisebb partnerek vagy webshopok– egészen pozitívan álltak hozzánk. Mára már százötvennél több magyar partnerünk van és folyamatosan csatlakoznak” – mondja a társalapító. 

A Colibri Charity most szeptemberben jött ki, már közel száz felhasználó töltötte le, ez a szám folyamatosan nő. 

Win-win

„A felhasználók számára azért érdekes a bővítmény, mert anélkül tudnak adakozni, hogy nekik ez plusz költségbe kerülne. A partnereknek meg szintén jó, mert a felhasználók szemében sokkal többet ér egy olyan üzlet, aki nyíltan tesz olyan cselekedeteket, ami visszaad a közjó javára. Ezáltal az oldal konverziója is javulna. Tehát ez mind a két irányba egy nagyon jó lépés, és mi arra törekszünk, hogy minél több felhasználónk és több partnerünk legyen” – magyarázza Adler John David. A fiúk most azt szeretnék, hogy minél több felhasználó vegye birtokba és működtesse a rendszert: töltsék le a böngészőkiegészítőjüket, válasszanak maguknak szimpatikus támogatandó civil szervezet, majd próbálják ki és jótékonykodjanak. A felhasználók mellett természetesen ugyanúgy várják különösen a kisebb-nagyobb hazai civil szervezetek jelentkezését is, hiszen értük készült a Colibri Charity mint úttörő fejlesztés. Szeretnének eljutni odáig, hogy ha valaki egy helyi iskolát akar támogatni, azt is megtehesse.

Előttük a jövő

Jani jelenleg harmadéves a BME-n, ahol üzemmérnök informatikát tanul, Andris pedig most kezdte a második évét a PGE PSZK-n gazdálkodás és menedzsment szakon. Mindketten szeretnének tovább foglalkozni a Colibri Charity-vel, mert nagyon nagy kedves projektnek tartják. „Elcsépeltnek hangzik, de tényleg szeretnénk jobbá tenni a világot.” Jelenleg további fejlesztéseken dolgoznak és várják a visszajelzéseket komoly, hozzáértő szakemberektől. „Még nem árulhatok el sok mindent, de rengeteg felhasználói élményjavító extra ötleteink vannak” –  zárja a beszélgetést a társalapító.

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2021/10. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.

Előző cikk

Magyar vizslaőrület a kriptopiacon

Következő cikk

Szerelemből portugál-magyar konyha