Home»First Class»Okos egészségügy Magyarországon? Egy fiatal startup ezen dolgozik!

Okos egészségügy Magyarországon? Egy fiatal startup ezen dolgozik!

1
Shares
Pinterest Google+

Az egészségügy egy rendkívül szerteágazó terület, amit a technológia segítségével okosabbá lehet tenni – vallják a Bene Studiónál, ahol innovatív egészségügyi megoldásokat létrehozó cégek között segítenek integrálni az iparági tudást.

A Bene Studio az első magyar egészségügyi startup, mobilappokat és okoseszközöket fejlesztenek, most pedig újszerű rendezvénysorozatot indítottak Okos egészségügy: merre tovább? címmel. Arra a paradigmaváltásra éreztek rá, ami jelenleg az egészségügy területén, a technológiai fejlődés nyomán végbemegy. „Azon dolgozunk, hogy az emberek számára könnyebben elérhetővé váljon az egészséges élet.” – vezette be a kerekasztal-beszélgetést Bene Bálint azon a rendezvényen, amit a cég szervezett, hogy az egészségügy különböző területein dolgozó szakértők, szolgáltatók megosszák tapasztalataikat, szemléleteiket egymással, és egy szorosabb együttműködés induljon el a terület résztvevői között egy színvonalasabb, olcsóbb egészségügyi rendszer létrehozásáért. „A korábbi startup- és nagyvállalati tapasztalatainkat ötvözzük, ennek a modellnek az a lényege, hogy olyan projekteket indítunk, amikben külsős, tapasztalt partnerekkel fogunk össze, ahol mi végezzük a szoftver- és termékfejlesztést. Hamar szembesültünk – a megkeresések alapján – azzal, hogy az egészségügyi piac óriási átalakuláson megy keresztül, rengeteg modern és még több elavult megoldás van ezen a területen, szóval látjuk benne a kihívást.” – mutatta be Bene Bálint a cég modelljét.

Egyéni felelősségvállalás és kommunikáció

Péteri János egészségbiztosítási szakértő szerint „Igenis helye és ideje van összetett, digitális eszközökről, platformokról beszélni, ezeknek a tudását, képességét integrálni az egészségügyi ellátórendszerbe. Igaz, jelenleg a gyógyászati ellátás ezer sebből vérzik, egészségügyi forráshiány van, túlterhelt az ellátórendszer, öregedik a társadalom, de pont ezeken könnyíthetnek a digitális okoseszközök.” A szakértő elmondta, hogy hatezer lábat vágnak le évente Magyarországon cukorbetegség következtében. Egy olyan digitális transzformáción átment vércukorszintmérővel, ami amellett, hogy kijelzi az értékeket, tárolni, továbbítani tudja azokat, illetve egy platform, amelyen ezeket az adatokat integrálni és kiértékelni is lehet, segít csökkenteni az amputációk, a cukorbetegség következtében kialakult veseelégtelenség vagy éppen a vakság kockázatát. Ehhez természetesen szükség van a páciens egyéni felelősségvállalására és a kommunikációra.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

A Bene Studio Bene Health néven egy olyan platformot hozott létre, amin könnyen lehet mobilapplikációkat fejleszteni és okoseszközöket, adatokat integrálni, ami az egészségügyi okosmegoldások használhatóságának az alapját képezi.

„Vannak partnereink, akiknek az okoseszközeit, applikációit a Bene Health rendszeren fejlesztjük. Az egyikkel, miután piacra kerül, házhoz lehet hívni az orvost és szakorvosokkal lehet konzultálni. Gyakorlatilag olyan, mint az Uber, csak nem sofőrökkel, hanem orvosokkal.” –

mutatott be egy élő példát Bene Bálint. A kerekasztal-beszélgetésen szintén jelen lévő Dr. Bibok György orvos igazgató a 77 Elektronika Kft. által fejlesztett okos-vércukormérő példáján keresztül mutatta be, hogy milyen pozitív hatással lehetnek a rendszerre ezek az eszközök. Ahhoz, hogy általános legyen ezeknek a használata, szükséges finanszírozási oldalról is megközelíteni a témát: például lecsökkentik azokat a vizitidőket, amelyek a szűkös kapacitás miatt, a szakrendeléseken vannak, ami egyértelmű költséghatékonyságot jelent, továbbá a beteg és az orvos között akkor is lehet kommunikáció, ha az orvos nem tudja felvenni a telefont, ha nem tud időpontot biztosítani. „Rendszerben kell gondolkodni, mert az csak az első lépés, hogy mit tud nyújtani egy eszköz. Ma, amikor a Big Data korát éljük, lehetőségünk van a felhőalapú naplózásra, ami több előnnyel is kecsegtet. Egyrészt hitelesíti az adatokat, a mért információkat közvetlenül rögzíti, nincs tévedési lehetőség, másrészt az összegyűjtött adatok integrálásával, kielemzésével az orvos vagy az egészségügyi szolgáltató figyelemmel tudja kísérni a páciens állapotát.”

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin GYÓGYÍTÓK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Centrumban a szuperkórház – Épül az egészséges Budapest

Következő cikk

Noura – az egészségügyi személyi asszisztens