A Human Telex Consulting (HTC) novemberben tartotta Talent Plantation névre keresztelt konferenciáját, amely – értelemszerűen – a tehetségmentorálás kérdéseit járta körül. A rendezvényen számos prezentáció, kerekasztal-beszélgetés, illetve networking fejlesztő kurzus volt terítéken. Az esemény egyik legérdekesebb előadását Pásztor Dávid, az UX studio alapítója tartotta, aki megosztotta inspiráló történetét a Talent Plantation első mentorprogramjának kiválasztott tehetségeivel.

Továbbá, előadást tartott többek között Dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora az „elkényeztetett fiatalokról” (lásd keretes írásunk), illetve Viktorija Matusevičiūtė, az OVC Consulting litván tanácsadó cég munkatársa, aki a generációkat érő sztereotípiákról értekezett. A „beszélgetőpartnerek” között feltűnt Kisari Károly a Down Egyesület elnöke, valamint Radnóti Róza zongorista, az Új Európa Alapítvány ösztöndíjasa, de képviseltette magát az E.ON Hungária, az AbbVie, a CIB Bank, illetve a Groupama Biztosító is.

 

Emberek és gépek között

„Nem mondom, hogy én ezt így terveztem, de egész izgalmasan alakult” – indította meg prezentációját Pásztor Dávid az UX studio alapítója, akit a Forbes magazin beválasztott a 30 sikeres magyar 30 alatt-listájára. Szakmai története a gimnáziumban kezdődik, amikor is az öccsével megvették első, Pentium 4-es számítógépüket. „Ott ültünk egész nap előtte. Akkoribban a legmenőbb dolog, amelyet csinálni lehetett, okostelefonok híján, az a weboldal volt. Nagyon vicces időszak volt, mert csak apukám irodájában lehetett internetezni, úgyhogy a saját gépünkön megcsinált weboldalakat kiírtuk CD-re, amelyet átvittünk és megnéztük, hogy »tök rossz lett«, majd visszamentünk, módosítottuk, és így tovább…” Pásztor Dávid úgy gondolta, hogy aki weboldalakat csinál, az a programozó, ezért elment a Budapesti Műszaki Egyetemre. Megjegyezte, hogy ebbe az intézménybe nagyon sok csillogó szemű fiatal megy be, viszont „időközben történik valami” – ő is elbizonytalanodott programozói ambícióiban. „A felsőbb matematika egy nagyon érdekes tudományág, ha nem kell belőle vizsgáznod.” – tette hozzá.
Ennek következtében elkezdett a technológiai dolgok humán részével foglalkozni: „Ezt nevezzük designnak, amely félúton van a gépek és az emberek között. Még nem tudtam eldönteni, hogy melyiket szeretem jobban. Manapság cégvezetőként dolgozom, így kezdek visszatendálni a gépek felé, de amikor csak azokkal foglalkoztam, akkor az emberek felé tolódtam el.”

Kellett a pénz az esti bulira

Pásztor Dávid másodéves kora óta dolgozik szakmáján belül, mert ahogy hozzátette, „kellett a pénz az esti bulira”. Azt vette észre, amikor véget ért az egyetem – amelyet hét év alatt végzett el – és belépett a nagybetűs életbe, hogy nem igazán szeretne egy irodában ülni egész nap. „Úgy gondoltam, hogy imádom, amit csinálok, izgalmas projekteket adnak a kezembe, a kollégák jófejek, tehát nem tudok semmi objektív rossz dolgot mondani, de mégis úgy éreztem, hogy nem akarok ott lenni. Ebben nagyon biztos voltam. Főleg azután, hogy volt egy nyár, amelyet így dolgoztam végig, klasszikus kilenctől ötig tartó munkarendben.” Mindezt megoldotta azzal, hogy alapított egy szabadúszó céget. Ez úgy történt, hogy amikor elkezdett dolgozni, akkor a Prezi volt az „Isten”, oda viszont nem vették fel. „Kicsit megsértődtem, ez még mindig érződik a hangomon. Szerintem azóta megbánták már ezt a döntést.” – jegyezte meg viccesen. Ugyanakkor kapott három ajánlatot: egy nagy nemzetközi, illetve két kicsi, hazai cégtől, akiknek nagyon szívesen dolgozott volna, sőt, elmondása szerint, nem is kért sokat – jobban mondva elképesztően keveset –, de nem akart bejárni, külsősként akarta elvégezni a neki szánt feladatokat. A nemzetközi vállalat erre azt mondta, hogy „náluk márpedig külsős nem dolgozik, mit képzel ő huszonakárhány évesen, itt kell ülni, itt kell csinálni a designt”. A két hazai cégnek viszont imponált az ajánlat, hiszen így fél-fél munkaidőben végzett el annyit, mint mások „egész-egészben”, ráadásul a beszámlázós rendszer anyagilag még inkább megérte nekik.

How to be a manager?

Így indult freelancer pályafutása, ráadásul úgy, hogy hosszú távra ki volt adva a teljes ideje, nem kellet új ügyfeleket keresnie. „Nem gondoltam semmilyen nagy dologra, munkát akartam, és nem szerettem volna bent ülni, ha ezek teljesültek, akkor én boldog ember voltam.” Két-három hónap múlva – a két hazai cég közbenjárásával – egyre több megkeresés futott be hozzá, gyorsan eljutott oda, hogy válogatnia kellett a munkák között. Ekkor el kellett döntenie, hogy ő lesz a „világ legjobb designere”, aki kiválasztja a megkeresések közül a legjobbakat vagy inkább vállalkozást épít. „Amikor nem tudod kiszolgálni az igényeket, akkor jön el az a pont, amikor céget kell alapítanod. Ez volt az első konkrét döntés, amelyet meghoztam. Azt szokták mondani, hogy két fajta emberből lesz vállalkozó: abból, aki sehova nem tud beilleszkedni és abból, aki hozza magával a tapasztalatot. Rám mindkettő igaz.”

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin VIRTUDÁS című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!