Home»First Class»21. századi olajláz – Mikor bőgnek fel az elektromos motorok?

21. századi olajláz – Mikor bőgnek fel az elektromos motorok?

0
Shares
Pinterest Google+

A közelmúltban a Ferrari és a Porsche is bejelentette, hogy elkezd villany-luxusautókat gyártani, illetve van már Formula-E sportverseny is, amely arra enged következtetni, hogy egy új trend vagy – ha úgy tetszik – forradalom kapujában állunk. Ettől függetlenül a piac még gyermekgumikon gurul, a témával kapcsolatban Balogh Tiborral az OMV Hungária ügyvezetőjével beszélgettünk, valamint egyúttal Szalayné Bujdos Eszterrel, a Holtankoljak.hu ügyvezetőjével átrágtuk magunkat a magánkutak izgalmas kérdésén is. 

A hazai töltőállomások versenyében a szolgáltatáspaletta bővítésére került a hangsúly, mind a vásárlási lehetőségek, mind az e-mobilitás területén.

A jövő benzinkútja sokkal inkább hasonlít majd egy, a vásárlói igények széles körét lefedő szolgáltatóközpontra, mint egy főként üzemanyagokat értékesítő egységre.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben a funkcióbővítés az egyik legfontosabb fejlesztési irány, ennek pedig része nemcsak az éjjel-nappal nyitva tartó, széles termékválasztékot kínáló szupermarket, a kiemelkedő gasztroélmény, de az elektromosautó-töltők telepítése is.” – nyilatkozta a Business Class Magazinnak Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a társaság számára stratégiai cél, hogy megteremtse és folyamatosan fejlessze a jövő innovatív töltőállomásait. Ennek részeként Magyarország első Tesla Superchargere a győri OMV-kútnál kezdte meg működését 2017 decemberében, illetve tárgyalások folynak a céggel a további lehetséges együttműködésről. Budapesten, a Szilágyi Erzsébet fasoron nemrégiben átadott, modernizált OMV-töltőállomáson egy 2 töltőpontos elektromosautó-töltő is található, amely villamosenergia-felhasználásának 30%-át napenergia biztosítja. A jövőben több nemzetközi projekt részeként is terveznek fejlesztéseket ezen a téren.

Nem veszélyes ez?

Balogh Tibor az e-mobilitás terjedését semmiképpen sem „veszélyként”, sokkal inkább innovációs lehetőségként értékeli. Mint mondta, az olajtársaságok, benzinkutak kiemelten fontos szerepet játszanak az e-mobilitás terjedésében, hiszen a településeken kívül, autópályák mentén gyakorlatilag csak a benzinkutak alkalmasak e-töltők elhelyezésére. Az ilyen töltőállomások üzemeltetői ugyanis olyan helyszíneket keresnek, amelyek folyamatosan nyitva tartanak, rendelkeznek mellékhelyiséggel, étkezési lehetőséggel, személyzettel, mindez pedig a városokon kívül gyakorlatilag kizárólag a benzinkutakra igaz. Jelenleg az ilyen együttműködések tapasztalatszerzési fázisa zajlik, hiszen sok esetben olyan szereplőknek kell összefogniuk, amelyek korábban nem álltak egymással kapcsolatban. Emellett komoly infrastrukturális fejlesztésekre is szükség lesz, hiszen az e-töltők a korábbi villamosenergia-kapacitások többszörösét igényelhetik egy-egy benzinkúton.

„Az OMV stratégiai célja, hogy megteremtse a jövő innovatív töltőállomásait, amelyek üzemanyagtípustól függetlenül a legszélesebb vásárlói igényeket is képesek kielégíteni.”

– szögezte le. 

Már-már azért alternatíva

Balogh Tibor véleménye szerint nehéz eldönteni, hogy ma kinek éri meg e-autót vásárolnia, mert a kérdés üzemanyag-kereskedői oldalról kevésbé értelmezhető. A válasz nyilvánvalóan az ilyen járművek vételárának, hatótávjának, vagyis az akkumulátoraik kapacitásának, illetve az egyéni használati szokásoknak a függvénye. Az ezen a téren zajló fejlesztéseket látva úgy gondolják, hogy egyre több autós számára jelenthetnek alternatívát. 

Épül az infrastruktúra

Balogh Tibor elmondta, minden szereplő folyamatosan vizsgálja az elektromos töltőállomások fejlesztésének lehetőségét: az OMV osztrák anyavállalata például résztulajdonosa a Smatrix nevű cégnek – a helyi áramszolgáltató a Verbund, illetve a Siemens mellett –, amely Ausztriában mintegy 400, főként megújuló alapú árammal működő e-töltőpontot üzemeltet. Egy másik projektben, az IONITY partnereként pedig az OMV is részese lesz az európai gyorstöltő-telepítési programnak. Utóbbi nagy teljesítményű berendezések telepítését célozza meg, amelyekkel már igen rövid idő alatt feltölthetőek az elektromos hajtású járművek.
„A gyorstöltést ma általában úgy értelmezik, hogy a 20%-ról 80%-ra való feltöltés átlagosan 30 percet vesz igénybe. A Tesla Superchargerek – amelyek a Tesla Model S, X és 3 típusokat tudják »megtankolni« – 80%-os töltöttségre átlagosan 20-25 perc alatt töltik fel az autókat (természetesen ezek a járművek általában nem teljesen üres akkumulátorokkal érkeznek a töltőkhöz). A már említett IONITY-projekt pedig olyan 350 kW-os gyorstöltők telepítéséről szól majd, amelyek 3 perc alatt akár 100 kilométerre elegendő villamos energiát is képesek »tölteni« az erre alkalmas elektromos autókba.” – tette hozzá az ügyvezető.

Az ingyenes modell nem működik sokáig

A piacon sokféle vélemény él azzal kapcsolatban, hogy a szolgáltatás fizetőssé tétele milyen módon fogja befolyásolni az ágazatot, azonban egyelőre túl sok konkrétum nem ismert. A tapasztalatok szerint ugyanakkor abban a legtöbb szereplő egyetért, hogy az ingyenesen szolgáltatott elektromos töltés gazdaságilag kevéssé fenntartható modellt jelent. Ahhoz pedig, hogy a várt ütemben terjedjen az e-mobilitás, megfelelő számú töltőre van szükség, az ilyen fejlesztésekhez érdekeltté kell tenni a szereplőket. „A következő időszakban várhatóan kialakuló hazai üzleti modellről, az ebből adódó megtérülési várakozásokról egyelőre nincsenek konkrétumok, de Ausztriában például – idő alapon mérve – 0,4 euróba kerül egy perc töltés (egy 50 kW-os gyorstöltőn). A megfelelő üzleti modell kialakításának legfontosabb következménye az lehet Magyarországon is, hogy a korábbinál is nagyobb lendületet kapnak a töltőfejlesztések, és ezáltal az egész e-mobilitás terjedése.”

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ÉBEDŐ ERŐ című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

FIATALOS KÖZÖSSÉG: AZ Y GENERÁCIÓT CÉLOZZA A MOL LIMO

Következő cikk

Stressz és táplálkozás: életmódbeli hatások & megoldások