Home»First Class»FIATALOS KÖZÖSSÉG: AZ Y GENERÁCIÓT CÉLOZZA A MOL LIMO

FIATALOS KÖZÖSSÉG: AZ Y GENERÁCIÓT CÉLOZZA A MOL LIMO

0
Shares
Pinterest Google+

Elindította legújabb mobilitási és közösségi közlekedési szolgáltatását a MOL, ezúttal a biciklik után benzines és elektromos autókból álló flottát állított csatasorba, szolgáltatását pedig áthallásosan MOL Limo (limitless mobility – határtalan mobilitás) névre keresztelte az olajipari nagyvállalat, amely nemcsak a közösségi szolgáltatások iránt kíván elköteleződni, de az elektromos autózás mellett is letette a voksát. Az új piaci szereplőről Sáreczky Richárdot, a MOL Limo ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

A legfontosabb információk a MOL Limóról:

  • 2018 január végén indult el a MOL legújabb közösségi autómegosztó szolgáltatása, a MOL Limo.
  • A flotta 300 Volkswagen Up! autóból áll, ezek közül 200 benzinüzemű (Up), míg 100 elektromos autó (E-up).
  • A szolgáltatás egyelőre 60 négyzetkilométer terültre terjed ki: itt érhetőek el, illetve parkoltathatóak az autók. Ide tartozik 10 közigazgatási kerület, valamint frekventáltabb külső kerületek: Óbuda, Angyalföld, Zugló és Újbuda. Északon a Kaszásdűlői lakótelep, a Záhony utca és a Gyöngyösi utca, keleten az Örs vezér tere; délen a Könyves Kálmán körút, a Rákóczi híd és az Etele út; nyugaton pedig a Jagelló út – Istenhegyi út – Pethényi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Hűvösvölgyi út – Kapy utca – Csathári utca a MOL Limo határterülete.
  • A szolgáltatás egy alkalmazás formájában érhető el, amely letölthető az App Store-ból és a Google Play áruházból.
  • A regisztráció 5900 forint, ezt azonban az első 3 hónapban elengedik, majd a rendszeres felhasználók 990 forint havi díj mellett, percenként 66 forintért használhatják. Szintén az első hónapban (február 25-ig) a regisztrált felhasználóknak a percdíj 33 forint.
  • Február 25-e után a rendszeres felhasználók 990 Ft havi díj mellett, percenként 66 forintért használhatják a járműveket. Alkalmi felhasználók esetében nem lesz havi díj, viszont ők percenként 77 forintért autózhatnak majd.
  • A közösségi autómegosztás illeszkedik a társaság 2030-ig szóló stratégiájába is, amelyben kitüntetett szerepet kaptak a mobilitási szolgáltatások is.

Célkeresztben az Y-ok 

2016 második felében fogalmazódott meg a MOL 2030-as stratégiája, amelynek egyik alapvető eleme a közösségi mobilitás elősegítése és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások kiépítése. Ekkor indult el a közös gondolkodás a közösségi közlekedésen belül egy autómegosztó szolgáltatás kidolgozásáról is – ismertette Sáreczky Richárd, a MOL Limo ügyvezető igazgatója. „A piacra lépés időzítése a 2030-as stratégiának megfelelően történt,

nem titkolt szándékunk, hogy mobilitási szolgáltatóvá kívánunk válni,

ennek első lépcsőfoka a budapesti közösségi autómegosztás bevezetése volt, amit folyamatosan tovább fogunk fejleszteni és újabb szolgáltatásokkal bővíteni a mobilitási piacon.

A MOL Limót megelőzően, még 2014-ben gurultak ki a közterekre a MOL és a BKK fűzöld kerékpárjai, a MOL Bubi szolgáltatás keretein belül. Sajtóinformációk szerint a vállalat elégedett a kerékpármegosztó eredményeivel, hiszen az elmúlt 4 évben 2 millió felhasználó mintegy 4 millió kilométert tekert a közösségi biciklikkel. Míg a Bubi esetében egyértelműen a fiatalabbakat célozta a vállalat, kíváncsiak voltunk, hogy az új szolgáltatást kiknek szánta a MOL. „A kezdeti elgondolásunk az volt, hogy a 30 év alattiakat, az úgynevezett millennials-t célozzuk majd. Az első 2 hét után azt tapasztaljuk, hogy a felhasználók többsége valóban ebbe a korcsoportba tartozik, viszont a regisztrációknál az átlagéletkor a 34 év, a regisztráltak kormegoszlása pedig igen széles spektrumon mozog, sok a 40 év feletti regisztrált is. Ők a másodlagos célcsoportunk, mert van saját autójuk, így a szolgáltatásunkat csak alkalomszerűen használják, például a tömegközlekedés helyett vagy speciális helyzetek esetén.”

Teljesen online

A célcsoport indokolja a MOL Limo használatának teljesen online alapú mivoltát is, hiszen az Y és a Z generáció már nagy biztonsággal használ applikációkat, és nem riad vissza, ha a telefonjával kell kinyitnia például a parkoló autó zárát. Ahogyan írtuk, a MOL Limo app elérhető iPhone-ra és Android telefonokra; Windows rendszerű mobilokra azonban egyelőre nem, és ha lehet hinni az információknak, ez nem is fog változni. A mobiloptimalizációt a független carsharing rendszereket fejlesztő Vulog jegyzi, Grégory Ducongé, a cég ügyvezető igazgatója korábban elmondta, hogy más nagyvárosokban is jól működik ez a szolgáltatás. „Vancouverben 1250 autó járja a várost, és nagyjából 15 ezer autóval csökkent a személyautók száma. Madridban az Emov 600 gépjárművel nyújt hasonló szolgáltatást 160 ezer felhasználónak, kizárólag elektromos autókkal, illetve Koppenhágában is 450 autót lehet így bérelni” – ismertette. A MOL Limo ráadásul a tizenegyedik autómegosztó szolgáltatás applikációja, amelyet a Vulog fejleszt.

De nem csak az appok használata, a teljes ügyintézés online zajlik: a GreenGo-val ellentétben itt nincs szükség személyes szerződéskötésre, a regisztrációhoz az alapadatok megadása és egy telefonnal befotózott jogosítvány is elég. Az online ügyintézéssel kapcsolatban az ügyvezető megerősítette, hogy ezen nem kívánnak változtatni. „Megvizsgáltunk több működő modellt, hogy melyek a legsikeresebbek, leginkább ügyfélbarátabbak. Az online regisztráció az ügyfélnek is kényelmes, hiszen nem kell hozzá elmennie sehova, sokkal gyorsabban és egyszerűbben el tudja intézni az adminisztrációt.”

A regisztrációt elméletileg 24 órán belül jóváhagyja a rendszer, és ezt követően teljes értékű felhasználókként élvezhetjük a MOL Limót. Igaz, a rendszer nem működik még túl olajozottan, szerkesztőségünk regisztrációjának megerősítéséhez például fel kellett hívnunk az ügyfélszolgálatot. „A regisztráció kicsit leterhelt, az óriási érdeklődés meghaladta az elképzeléseinket, túlszárnyaltuk az elvárásainkat” – mondta el felvetésünkre Sáreczky Richárd, hozzátéve, hogy természetesen ez idővel rendeződni fog. „A legtöbb hívás azzal kapcsolatban érkezik. hogy amikor az elektromos autót beindítják, nem hallanak motorhangot, és nem hiszik el, hogy az autó beindult, ezért leállítják és újraindítják, aminek következtében a harmadik próbálkozásra letilt az autó. Meg kell még tanulniuk a felhasználóknak, hogy itt csak egy rövid hangot hallanak, illetve ha a motorháztetőn megjelenik a gyújtást jelző felirat, akkor üzemkész az autó.”

Hiénák helyett 

A szolgáltatást még idén szeretnék kiterjeszteni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig, ami nagyszerű lehetőség lenne, hiszen a reptérre jutás még mindig az egyik gyenge pontja a hazai közlekedésnek. Miután a viteldíjak is egységesültek, és sima kilométert számolnak a társaságok transzferdíj helyett, így továbbra is komoly kiadást jelent kijutni a reptérre, már ha nem szeretnénk napokig vagy hetekig itt parkoltatni az autónkat. Arról nem is beszélve, hogy a reptér továbbra is a hiénataxisok egyik kedvenc területe, így a szolgáltatás nemzetközi kiterjesztése révén (a MOL céljai közé tartozik az is, hogy Budapest mellett a szomszédos országok fővárosaiban is elindítsa a szolgáltatást), akár a külföldiek is megkímélhetnék magukat a határ átlépése utáni első átveréstől.

Ami biztos, hogy belföldön biztosan terjeszkedni fog a Limo, a MOL tervei szerint a reptér mellett akár Budaörs irányába vagy még tovább, egészen a Balatonig. A tervekben megfogalmazott cél, hogy 2020-ra a szolgáltatást kiterjessze Budapest közigazgatási határáig.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ÉBEDŐ ERŐ című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

GreenGo – Oszd meg és uralkodj a klímán!

Következő cikk

21. századi olajláz – Mikor bőgnek fel az elektromos motorok?