Závorszky Anna immár öt éve az HBO Magyarország gyártási producere, pedig szinte véletlenül került a társasághoz. Az Aranyélet első percétől bábáskodott a sorozat fölött, de emellett kiemelkedő érdemei vannak a csatorna dokumentumfilmjeinek létrejöttében is. Azt vallja, hogy az emberek, vagy még inkább a nézők szemében a gyártás soha nem lesz annyira izgalmas, mint például a rendező munkája, de szerinte ez inkább pozitívum. Az Aranyélet egy nagy maraton volt, de marad az egy sorozat per év gyártása idehaza. PC-ről, reformokról, dokumentumfilm-készítésről és vállalati döntésekről beszélgettünk Závorszky Annával, aki elsősorban azért felel, hogy minden rendben legyen.

 Gyártási producerként nem sok rivaldafényt kap, pedig nélkülözhetetlen funkciója van.
Az emberek, vagyis inkább a nézők szemében a gyártás soha nem lesz olyan izgalmas vagy kreatív dolog, mint például a rendezés. Ha jól végezzük a dolgunkat, és nincs semmi dráma, akkor nem is szokott előtérbe kerülni. Hiszen főként a nehézségeket, a problémákat szokás emlegetni. Éppen ezért régóta az a hitvallásom, hogy mindig három lépéssel előbb járok, és megakadályozom, hogy bekövetkezzen egy fiaskó.

 Filmes körökben elsősorban dokumentumfilmek kapcsán hallom az ön nevét, igaz, főként ez a terület érdekel a tanulmányaim okán. Szeretném, ha segítene tisztába tenni, hogy kicsoda is pontosan Závorszky Anna az HBO Magyarországnál?
A sorozatok mellett az HBO a régióban dokumentumfilmek gyártásával is foglalkozik, és mivel Hanka Kastelicová a csatorna dokumentumfilm-részlegének regionális képviseletét látja el, kreatív producerként én vagyok az első ütközőpont, akivel találkozhatnak a hazai filmesek. De természetesen nem kizárólag dokumentumfilmekkel foglalkozom, az Aranyélet megvalósítása teljes egészében az én feladatom volt. A csatornát két ember képviseli itthon, kreatív szempontból Krigler Gábor, jogi, pénzügyi és gyártási szempontból pedig én. Amikor elindul egy projekt, és elkezdődnek a fejlesztései – jelen esetben hat ilyen sorozatterv áll fejlesztés alatt –, abban nekem az a feladatom, hogy meghatározzam, hogy körülbelül mekkora volumenű a projekt, milyen jövője lehet, és milyen ráfordítást igényelhet. Amikor eljutunk oda, hogy a projekt megvalósítási fázisba kerül, akkor meg kell határoznom, hogy milyen költségvetésből, milyen időzítéssel készülhet el. Fogalmazhatnék úgy, hogy én teszem fel a vászonra a képet jogi, pénzügyi és néhány meghatározó és fontos kreatív szempontból. Ezt követi egy tenderezési folyamat, amelyben a pályázó cégeknek be kell mutatniuk, hogy hogyan valósítanák meg az általam meghatározott célokat. Ezek alapján kiválasztjuk a megfelelő gyártócéget, amellyel a megvalósítást bonyolítjuk le. Az Aranyélet esetében a Laokoon egyébként fantasztikusan helytállt, de a kreatív döntéseket nem ők, hanem Gábor és én hozzuk meg.

 

Kik döntenek arról, hogy mi kerül adásba?
Az utómunka során először az egyes részek nyersvágására vonatkozóan kapunk rendezői javaslatokat, amelyeket véleményezünk: kreatív szempontból Gábor, technikai és gyártási szempontból pedig én, persze ebben is van azért átfedés. Amikor az adott epizód már eljut egy megtekinthető állapotba, akkor megmutatjuk a londoni regionális vezetőknek, ami további egyeztetéseket eredményez, mire megszületik az a végső vágat, amelyet majd vetítünk. Mire elfogadják az első rough cutot (nyersvágás vagy első vágat – a szerk.), mi már hússzor láttuk az adott epizódot. A teljes utómunka elfogadási folyamata egy-egy epizód esetében három hónapig is eltart, és külön érinti a hangi, képi, fényelési vagy trükkelfogadásokat, amelyeknek mind külön legalább három-négy stációja van.

Előfordult már, hogy valamit nem fogadtak el, és ezért újra kellett forgatni?
Amikor még nem itt dolgoztam, a Terápia első évadánál egyszer előfordult, hogy technikai szempontból nem volt megfelelő egy jelenet, amit újra kellett forgatni, de ez egyáltalán nem jellemző.

Mikor és hogyan került az HBO-hoz?
A Terápia első évada alatt producerként dolgoztam annál a gyártócégnél, amely a sorozatot is készítette. Már akkor nagyon ide húzott a szívem, nagyon szerettem volna HBO-s produkcióban dolgozni. Eléggé elhúzódott a sorozat utómunkája, és be kellett ugranom a gyártó oldal részéről koordinálni a folyamatokat. Így ismertem meg Wayne Henryt, az HBO Magyarország akkori gyártási igazgatóját, aki látta, hogyan dolgozom, így amikor a második évad már gyártás közelébe került, akkor Wayne jelezte, hogy mindenképpen szeretné, ha lenne házon belül is valaki, aki magyarként felel a gyártásért. Elhívott, én pedig természetesen azonnal igent mondtam. A Terápia második évadát már együtt forgattuk, majd később, amikor elindult az Aranyélet előkészítése, és a két sorozaton párhuzamosan kellett volna dolgozni, akkor kértem, hogy az Aranyéletet gyárthassam, mert hozzám az állt közelebb. Így is történt.

Mit jelentett egy sikersorozatot elkészíteni annak minden felelősségével együtt úgy, hogy korábban nem volt még ilyen jellegű műfaji tapasztalata?
Az elmúlt tíz évem service-szel telt, tehát gyártásilag levezényelni egy produkciót nem jelentett már akkora kihívást, igaz, hogy játékfilmeket és reklámokat forgattam, sorozatot azelőtt még nem. Ami igazi kihívást jelentett, hogy megtanuljam, hogyan kell lefutni egy maratont, mert addigra sprintben már nagyon jó voltam. Bár dolgoztam a Terápiában, az mégis teljesen különbözött az Aranyélettől, egyrészt mert tartalmilag is jobban meg volt határozva, másrészt mert gyártásilag is egyszerűbb volt, hiszen nagyrészt stúdióban forgott. Ezért nagyon örültem, hogy sokhelyszínes, helyszíni hangot rögzítő és intenzív kameramozgással járó, klasszikus filmezés kezdődik újra az életemben. Nagyon vártam ezt a forgatást. Amikor elkezdtük a tenderezési folyamatot, már tudtam, hogy nagyjából milyen típusú emberekkel szeretnék együtt dolgozni, és nagyon örültem, amikor a tendermeghívásunkra a Laokoon is jelentkezett, mert nagyon bíztam abban, hogy fiatalosabb stábbal dolgozhatunk majd együtt. Az, hogy egy ennyire saját történetet mesélhettünk el, mindenkit nagyon inspirált.

A gyártócég mellett a kreatív stáb kiválasztásáról is önök döntenek Krigler Gáborral?
A regionális igazgatónknak van vétójoga minden kérdésben, de mivel Gábor már több évet itt töltött, a kialakult munkakapcsolat alapján nem nagyon volt kérdés, hogy azokat, akiket mi javasolunk, el fogják fogadni. Természetesen referenciamunkák alapján és hosszas egyeztetés nyomán alakult ki a végső alkotói összetétel. Több kör kellett ahhoz, mire az általunk tett ajánlásokból végül kiválasztottuk a stábtagokat, és ez minden egyes pozícióra igaz a rendezőtől az operatőrön át a főbb szereplőkig.

Mennyire volt koncepció, hogy két rendező forgatja az Aranyéletet?
A két rendező kezdettől fogva biztos volt, hiszen az utómunka miatt így lehetett gördülékeny a munkamenet. A rendezők blokkokban forgattak, így amikor felszabadultak a forgatás alól, rögtön tudtak dolgozni a film utómunkálatain, hiszen az első két évadnál más volt az időzítésünk: amikor adásba került az első rész, még folyt az utolsó epizód véglegesítése. Erről egyébként már szereztem tapasztalatot a Terápia során is, illetve az már a Társas játéknál kialakult, hogy forgóban érdemes dolgozni.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin SVINDLEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!