Home»Kult»“Nem technológiai, tartalomgyártó társaság vagyunk” – Elindult az HBO Max

“Nem technológiai, tartalomgyártó társaság vagyunk” – Elindult az HBO Max

0
Shares
Pinterest Google+

Március 8-án 14 másik országgal együtt Magyarországon is elindult az HBO Max, amely elődjét, az HBO Go-t váltotta. Ebből az apropóból kérdeztük Christina Sulebakk-ot, aki 2020 óta az HBO Europe igazgatója. Szóba került a streamingháború, a további terjeszkedés, a kínálat és a tartalom fontossága, de a sorozatdarálás és a Batman is. 

2012 óta dolgozik az HBO-nál, kérem írja le ezt az utat a legfontosabb feladatait és kihívásokat megemlítve!

Már egy évtizede, hogy csatlakoztam a csatornához, az HBO Nordic streaming platform kialakításának folyamatába léptem akkor be, ami az első tengerentúli szolgáltatásunk volt ilyen formában. A marketing – és sales feladatok mellett disztribúciós feladatokat is elláttam. Nagyon szerencsés voltam, hiszen a spanyol piacralépésben is részt vehettem már 2016-ban, amikor elindult az HBO España. Ekkor költöztem Madridba, hogy létrehozzuk az ottani egységünket. Közel egy évet tartózkodtam a spanyol fővárosban a családommal, majd még nagyobb szerencse ért, hiszen Magyarországra, Budapestre költözhettem (nevet), ahol elkezdtük felállítani a közép- és kelet-európai HBO Go-platformjanikat. Magyarország volt az első fontos állomás az HBO életében, hiszen itt már 1991-ben létezett a kábelszolgáltatásunk, mára pedig egy nagy csapattal, fontos technológiákkal és meghatározó termékekkel és létesítménnyel vagyunk jelen az országban. Budapesten, ebben a csodálatos városban másfél évet sikerült eltöltenem, ahonnan New Yorkba vezetett az utam, hogy támogassam az HBO Max elindulását a Latin-amerikai térségben. Így 2019-ben még éppen a pandémia előtt alig pár hetet tölthettem el az Egyesült Államokban, majd a világjárvány miatt hazatértem (Dániába – a szerk.), ahol a járvány idején éltem és dolgoztam. Ezzel egyidőben változott a szervezet is illetve engem is előléptettek, hogy az európai üzletágat vigyem. Összességében elrepült ez a tíz év, hiszen annyi minden történt, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi területen, ennyiféle kultúrában dolgozhattam és ilyen sok kihívásban volt részem a társaság égisze alatt. 

Mi minden változott az elmúlt tíz évben a médiafogyasztás változása és a streaming előretörése tekintetében? 

A fogyasztói szokások természetesen rengeteget változtak; amikor az HBO-hoz kerültem még teljesen más üzleti profilt képviseltünk. Azóta a penetráció, a csatlakoztathatóság, a fogyasztói érdeklődés nagyot változott.

A streaming mára rengeteg fogyasztó számára elsődleges, de legalábbis állandó forrás,

az országos műsorszolgáltatók is egyre többet fektetnek be streamingbe tartalomgyártói, forgalmazói oldalról lehetővé téve a fogyasztók számára, hogy azt és akkor nézhessenek, amit és amikor akarnak, mindezt megszakítások, így például reklámszünetek, direkt hirdetések nélkül. Ami engem jó ideje izgalomban tart az az, hogy milyen gyorsan adaptálódunk a hagyományos fogyasztási szokások után a mai digitális lehetőségekhez, ez számomra lenyűgöző. Mindig figyelem a fiamat, aki most tíz éves és végigélte velem ezt a korszakot, és mára ő is aktív felhasználó. Ez a generáció már aktív stremer, aktív az interneten, innen szerzi a tartalmat, itt keresi és elégíti ki a fogyasztói igényeit, ami még mindig egy nagyon újszerű interakció üzleti szempontból. 

Eufória

Korábbi interjúiban úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint nincs streaming-háború. Mégis hogy érdemes részt venni egy ilyen versenyben meghatározó piaci szereplőként? 

Igen, hiszen ez valóban inkább egy verseny. (nevet) Ezzel együtt azt vallom, hogy mind kollégák vagyunk  és ahogyan a többiek néznek HBO-sorozatokat úgy nézek én is Netflix-, és Disney-sorozatokat és filmeket, hiszen mindannyian fogyasztók is vagyunk egyszerre. És mindennek éppen, hogy a fogyasztók a nyertesei, mert a piaci sokszínűség minden szereplőt abban tesz motiválttá, hogy a még jobb tartalomgyártás irányába fejlődjön. Ugyan nincs kristálygömböm, de azt feltételezem, hogy a jövőben még több szolgáltató és szereplő lép majd be erre a piacra még több niche tartalommal, amik mellett természetesen ott lesznek ugyanúgy a nagy szereplők, akik a legtöbb területet képesek lesznek egyszerre lefedni egy nagy portfólió részeként, legyen szó a gyerektartalmakról, sorozatokról, filmekről vagy a dokumentumfilmes kínálatról. Míg a kisebb szolgáltatók akár regionálisabb vagy szűkebben véve országos léptékben tudnak majd sajátos és eredeti tartalmat szolgáltatni egy jóval behatároltabb közönségnek. Amiben az HBO erős és mindig is erős volt, az a történetmesélés hogyanja. Mi nem egy technológiai vállalat vagyunk, mi egy történetmesélő, tartalomgyártó társaság voltunk és leszünk a jövőben is. Azok a meghatározó sorozatok, mint a Maffiózók, a Drót, a Szex és New York forradalmasították a történetmesélést. Egy jó sztori mindig a legfontosabb és legizgalmasabb része lesz a működésünknek. Természetesen együtt kell haladnunk a változásokkal és mind inkább fejlődünk technológiai értelemben, de a történetmesélés ott van a DNS-ünkben. Nagyon jó érzés most újra itt ülni Budapesten, hiszen ez volt az első nemzetközi állomása a csatornának és számos elismerés illeti meg ezt az országot, mint a Közép-kelet európai lábunk prominens tagját és az HBO Go egyik fontos állomását, amit 11 évig sikeresen szolgáltattunk nem csak mint streaming-platformot, hanem mint extra szolgáltatás a lineáris csatornáink mellett. A következő lépés természetesen a technológiai változással való lépéstrartésról kell, hogy szóljon, de a lényegünket, a minőségi tartalomszolgáltatást megtartva. 

Az aranykor

Mit fogyasztanak a magyarok a legszívesebben? 

A lineáris nézők illetve a Go előfizetők majd a tegnapi átállás a Max-ra (az interjú március 9-én, egy nappal az HBO Max hazai elindulását követően készült – a szerk.) mind azt mutatja, hogy a nagy saját gyártású tartalmak, mint a Trónok harca vagy a Westworld mindig nagyon meghatározóak voltak a magyar fogyasztók számára, akik nagyon kifinomult izléssel rendelkeznek. Szeretik a nagy történeteket, a meghatározó, fontos kérdéseket boncolgató tartalmakat, de az olyan sikerek, mint amit az Aranyélet is hozott rámutattak, hogy a hazai és regionális történetekre is nagy szükség van. De nem csak a magyar vagy az amerikai tartalmakat, a lengyel, román vagy éppen spanyol tartalmakat is keresik és fogyasztják. Ami még érdekes, hogy nagyon jó a nemek aránya a felhasználók között: talán 49-51 százalék a megoszlás vagyis majdnem egyenlő. A többségük inkább nagyvárosban él, 25-45 év közötti – ők a törzsközönségünk. Szeretnénk a fiatalabb generációt is megcélozni elsősorban a Max Originals tartalmaink révén, de természetesen egy szélesebb réteget is igyekszünk elérni, így a családosok számára is több tartalmat hozunk és persze nem feledkezünk meg azokról sem, akik az olyan örökzöld filmeket keresik, mint amilyen például az Elfújta a szél. 

Mátrix feltámadások

Ár, tartalom és branding. Az európai nézőknél mire érdemes hatni? 

Egyértelműen a tartalommal. Akármennyire vonzó is az árszabás, ha nem érdekes a tartalom, a fogyasztó sem fog hosszútávon elköteleződni. A tartalmi sokszínűség, az olyan filmek és sorozatok, amik velünk maradnak, elgondolkodtatnak és amikhez szívesen térünk vissza, azok teszik a nézőt elkötelezetté.

Senki sem akarja vesztegetni az idejét, senki sem tart ki olyan tartalom mellett, amit elun,

ami nem találkozik az igényeivel vagy ami nem adja meg azt a fajta élményt, amit keres. Ez minden piacra igaz és számunkra globális vállalatként ezt fontos monitorozni, hogy értsük azoknak a piacoknak a sajátosságait és igényeit, amiken jelen vagyunk. Fontos, hogy mindenki sajátjának érezze azt, amit kínálunk éljen bármelyik országban is, érezze, hogy az adott weboldal illetve szolgáltatás hozzá szól, neki készül. Nem lehetünk uniformizáltak, hanem országra, piacra, sőt, minél inkább személyre szabottan kell működnünk. A streaming stratégiánk fontos eleme, hogy lokálisan releváns és érdekes illetve fontos legyen. 

Szintén említette más magyar nyelvű interjúiban, hogy szeretne több hazai tartalmat a magyar platformra. Mit javasol a magyar forgatókönyvíróknak, rendezőknek, milyen irányba gondolkozzanak? 

A helyi csapatunkat Antony Root vezeti, aki egy csodálatos szakember és szintén élt itt Magyarországon. Ő a híd a helyi történetek és a csatorna felsővezetése között és igazán elfogult a magyar történeteket illetően, hiszen annyira sok tehetség van jelen az országban. Nagyon büszke vagyok, hogy az Aranyélet sikere után egy új dráma, A besúgó is hamarosan elérhető a magyar közönség számára. Nagyon erős felnövéstörténet lesz, de nem ez az egyetlen, hiszen folyamatosan keressük az alkotókat és a jó történeteket, de nem akarunk csak azért saját gyártású tartalmakat, mert azok helyi történetek. Olyan történeteket keresünk, amik bár helyi vonatkozással bírnak, határokon átívelő érdeklődéssel számolhatnak és magukban hordozzák az HBO minőséget. És szeretnénk az HBO Max-szal kiszélesíteni a tartalomgyártásunkat, hogy ne csak sorozatok, de nemszkriptelt formátumok, dokumentumtartalmak, relity-k és egyéb formátumok is helyet kaphassanak. 

Dűne

Az HBO Max-on továbbra sem lesznek elérhetőek az új tartalmak egyben, így a binge-watching/sorozatdarálás csak a korábbi tartalmak esetében lesz lehetséges. Várható ebben változás a jövőben? 

A bemutatók és új epizódok időzítése a globális premierhez igazodik, míg a saját gyártású, lokális tartalmak esetében a csapatunk felméri, hogy mi az ideális ütemezési forma: egyben közreadni, hetente vetíteni egy új részt, valamint hogy mely napokra időzítsük a bemutatót és így tovább. Vagyis ezeknél a tartalmainknál több a rugalmasság. 

A magyar közönséget foglalkoztató kérdés, hogy lesz-e lehetőség a 45 napos ablak szabályai szerint a hazai bemutatót követően streamelni a Batman legújabb részét? 

Igen, a 45 napot követően a Batman elérhető lesz. Egyébként megnéztem és elképesztő minőségű élmény volt. Meg fogom nézni újra, mert egyszer nem volt elég, különösen egy jet lag után. (nevet)

Mely piacok következnek most az európai átállást követően? 

A stratégiánk nagyon világos: 190 piacon szeretnénk jelen lenni 2026-ra. Európában ez jelenleg 21 országot jelent, előttünk van Görögország és Törökország, a három balti ország és Izland. A későbbiekben pedig szeretnénk jelen lenni Délkelet-Ázsia országaiban is. 

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2022/03. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.

Előző cikk

Hajrá várható - Elszabadult ingatlanárak

Következő cikk

Székely gourmet étterem az Andrássy-n