Home»First Class»Élen a mezőgazdaságban – ABZ Drone

Élen a mezőgazdaságban – ABZ Drone

0
Shares
Pinterest Google+

A drónok technológiai fejlődése és a potenciális üzleti alkalmazások széles skálája mára fontos szerephez juttatott egy speciális szegmensben úttörő és piacvezető vállalkozást. Az ABZ Drone egy fontos területen, a mezőgazdaságban tölt be első helyet, emellett pedig  a piaci edukációra és nemzetközi terjeszkedésre koncentrál. Azonban az önálló működés és az emberi erőforrások nélküli drónműködtetés előrehaladottabb rendszerek kidolgozását igényli, amelyhez a jogszabályoknak is alkalmazkodniuk kell. A következő 3-5 évben várható további fejlődés a drónok terén, beleértve az önálló működést és a jogi keretek aktualizálását. A cég pedig már most komplex technológiai integrációt kínál és rendelkezik magas színvonalú képzéssel, amely vonzza résztvevőket.Török Gyula ügyvezető-tulajdonossal, az ABZ Drone vállalatról, a drónok felhasználási lehetőségeiről, a piaci terjeszkedésről, a képzési lehetőségekről és a jövőbeli fejlődési kilátásokról beszélgettünk. 

2020-ban kezdte meg működését az ABZ Drone, mi hívta életre a vállalkozást? 

Az elmúlt években komoly kutatómunkát végeztünk a drónokkal kapcsolatban, még 2020 előtt elkezdtük a kísérletezést és a kutatást ezen a területen. Már 2015-ben alkalmaztunk multispektrális drónokat mezőgazdasági felmérésekhez, majd 2017-2018-ban permetező drónokkal is elkezdtünk dolgozni, vagyis jóval a cégalapítás előtt elindítottuk ezeknek a technológiáknak a tesztelését. Valóban, 2020 februárjában hoztuk létre a céget, vagyis most már három éves múltra tekintünk vissza. Főként a gyakorlati megvalósíthatóság érdekelt minket, hogy valóban működik-e a az a technológia a magyar iparban – legyen szó építőiparról vagy agráriumról –  aminek víziója Amerikából és Kínából származik és kipróbáltan működik. 

És láthatóan működik. Az ABZ Drone mennyiben nevezhető piacvezetőnek ezen a területen? 

Vannak konkurenseink például a gépkereskedelem vagy akár az oktatás területén. De ha csak azt nézem, hogy én magam 2009 óta Magyarország legnagyobb agrártanácsadó cégében többségi tulajdonos vagyok, így biztosan kijelenthető, hogy a mezőgazdaságban egyértelműen mi vagyunk a legnagyobb  tapasztalattal rendelkező cég a piacon, ami kiemelt terület számunkra. A szakembergárdánk is figyelemre méltó, hiszen olyan agráriumhoz kapcsolódó végzettséggel vagy múlttal rendelkező kollégákkal dolgozunk együtt, akik között megtalálhatók például a növényorvosok, agrármérnökök valamint légiforgalmi irányító is. Ugyanakkor az utóbbi időben jelentős előrelépéseket értünk el és folyamatosan fejlődünk az építőipar, a biztonságtechnika és a rend- és polgárvédelem területein is, ahol úgy gondolom, hogy a drónok és földi robotok hibrid alkalmazása lesz a végső, optimális megoldás. Ez azt jelenti, hogy a két technológia összekapcsolása lehetővé teszi a hatékonyabb és eredményesebb biztonsági és védelmi megoldások alkalmazását.

Hogyan hasznosul a drón a mezőgazdaságban? 

Az agráriumban a drónok és földi gépek közötti kapcsolatot többféle módon használjuk. Egyik példa erre az, hogy drónos felmérést követően a kapott adatokból készítünk egy differenciált kijuttatási térképet, melyet a földi gépbe importálva, lehetőség nyílik az inputanyag felhasználás drasztikus csökkentésére. Tehát olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek segítségével optimalizálhatjuk az erőforrások felhasználását a mezőgazdasági területeken. Permetezés során például a drónok nem okoznak taposási kárt a növényállományban, így elkerülhető a taposási veszteség, amely általában 2-8% közötti. Ez rendkívül fontos tényező a gazdálkodók számára. Másodszor, a drónok repülését nem befolyásolja a felázott talaj, így olyan körülmények között is lehetőség van a permetezésre, amikor a földi gépekkel nem lehetséges. De a drónok alkalmazása környezetvédelmi előnyöket is hordoz, hiszen üzemanyag nélkül működnek, így nem járnak károsanyag-kibocsátással. Emellett a gyártásuk is jóval kisebb költséggel és környezetterheléssel jár, mint a nagy mezőgazdasági gépeké. A permetezés során akár 95%-kal kevesebb vizet használnak, ami nagyon jelentős érv, különösen, mivel a víz egyre inkább hiánycikké válik a világban, és egyes területeken már most is komoly problémát okoz. Azokon a területeken, ahol a víz korlátozottan elérhető, vagy ahol a vízgazdálkodás különösen fontos, ez a környezetvédelmi szempont kiemelkedő jelentőséggel bír. De a drónok segítségével a növényvédőszer-használat is csökkenthető, ami jelentős előnyt jelent a mezőgazdasági termelésben. A multispektrális vagy RGB kamerával felszerelt drónok lehetővé teszik a növényállapot felmérését és a differenciált kijuttatási térképek elkészítését. Ez elérhetővé teszi a pontosabb permetezési területek azonosítását, valamint a tápanyagigény és a kártevők elterjedésének elemzését vagy éppen a foltkezelést. Ennek eredményeként a gazdálkodók képesek optimalizálni a növényvédelmi beavatkozásokat, és akár 30-40%-kal csökkenthetik az inputanyag költséget, de egyes kutatások szerint akár 70%-kal is csökkenthető a gyomirtás során felhasznált növényvédőszer mennyisége. Ez nemcsak költségmegtakarítást jelent, hanem környezetvédelmi szempontból is előnyös.

Hogy született meg az ABZ Drone ötlete? 

Az agrártanácsadó cégünk vezetése alatt született meg az ötlet, hogy olyan területre nyissunk, ami a modern mezőgazdaság irányába mutat az említett okokból: a drónok integrációja gazdaságilag kedvezőbb lehetőséget kínál, mint a hagyományos földi eszközök. Kezdetben a növényállapot-elemzés és -felmérés volt a fő cél, azonban látva, hogy Amerikában vagy Kínában milyen sikeresek a permetező drónok, így Magyarországon elsőként alkalmazni kezdtük a technológiát. Az eredmények ígéretesek voltak, a gazdálkodók visszajelzései pedig alátámasztották, hogy a drónozásnak van létjogosultsága. Azonban hamar szembesültünk azzal, hogy Magyarországon nincs megfelelően fejlett ipari drón használatához szükséges oktatás, sem megfelelő szervizháttér vagy ügyfélszolgálat a termékekhez. Ezért összegyűjtöttük a nemzetközi tudást, ami már rendelkezésre állt; bejártuk, Európát, részt vettünk online és személyes képzéseken Amerikában, Kínában, Franciaországban, Hollandiában és Németországban. Mindenhol láthattuk, hogy hol tart az adott projekt és a világ minden részéről összegyűjtöttünk a megfelelő tudást. Emellett olyan saját kutatás-fejlesztéseket végeztünk, amelyekben senki más nem járt el előttünk, és nem találkoztunk olyan emberrel a világon, aki ezeket kipróbálta volna. Az ABZ Drone koncepciója ezen gondolatok alapján született meg.

Ezeket az eredményeket összegezve döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk  Magyarország legkomplexebb ipari drónkereskedő cégét. Ezért megalapítottuk az ABZ Drone Kft.-t 2020 februárjában, amely nemcsak kereskedik amerikai, európai és kínai eszközökkel, hanem megfelelő szakmai tudást, hátteret és oktatást nyújt a drónpilótáknak, valamint biztosítja a megfelelő ügyfélszolgálatot, szervizt és karbantartást. Az első pillanattól kezdve nálunk volt az oktatás, a kereskedelem, a szerviz és a szakmai támogatás. Ha egy ügyfél azt kérte, hogy telephelyén vagy gazdaságában alkalmazzuk a dróntechnológiát, mi teljes körű technológiai integrációt biztosítottunk, egészen addig, amíg az ügyfél magabiztosan képes nem volt kezelni a technológiát. Nagyon nagy volt az igény erre a szolgáltatásra. 

Tehát nem csak szolgáltatást végeznek? 

Alapvetően gazdálkodókat, építőipari vállalkozókat vagy a gazdaság egyéb szereplőit képzünk ki arra, hogy a saját cégükben haszonsíthassák a technológiát. De természetesen végzünk helyben is szolgáltatást, ám jellemzőbb, hogy oktatjuk a szakembereket. Vgzünk pilot szolgáltatási projekteket, amikor egy cég első lépése az, hogy ő maga megismerje és megértse a technológiát. Ilyenkor végigvisszük a szolgáltatási projektet, legyen szó egy borászatról, mezőgazdasági termelőről vagy nagy építőipari cégről. Mi vagyunk az a cég, aki az egész hátteret adja a szolgáltatói és a vállalkozói piacnak.

A mezőgazdaság melletti másik nagy szektor, ahol jelen vannak az építőipar. Milyen tevékenységgel tudják támogatni az itt zajló munkát? 

Az építőipari területen is számos alkalmazási lehetősége adott a drónoknak és a hőkameráknak. Energetikai felmérések során a hőkamerák segítségével lehetőség van az ingatlanok hővesztési pontjainak azonosítására és a hőhidak feltérképezésére. Ez lehetővé teszi a szigetelési hiányosságok meghatározását és javaslatokat ad a külső szigetelésre vonatkozóan. Ezen kívül a hőkamerák segítségével végzett napelemek állapotfelmérése is elterjedt. Ez lehetővé teszi a hibás panelek azonosítását, valamint a koszolódás miatti teljesítménycsökkenés megfigyelését a napelemeknél és napelemparkokban.

Az építőiparban a drónokat használhatjuk továbbá felmérésekhez és 3D-modellezéshez. A drónok segítségével létrehozott 3D-s modell segítségével pontosan nyomon követhető az építési projekt alakulása az eredeti tervekhez képest. Számos szoftver áll rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik a tervek és az aktuális állapot összehasonlítását. Például csúszkával beállítható, hogy mennyire tér el az építés aktuális állapota az eredeti tervektől. Ez lehetővé teszi a hibák vagy eltérések időben történő azonosítását, és szükség esetén korrigálását. A felvett adatok alapján létrehozott 3D-s modellből akár 3D nyomtatással is készíthetünk kisebbített másolatot vagy makettet. Ez lehetővé teszi a tervezés és építkezés előzetes vizualizációját és tervezését a drónok segítségével.

A drónok alkalmasak továbbá térfogatmérésre, négyzetméterszámításra, tetőellenőrzésre, vagyis ahol emberi munkaerővel nehéz lenne elvégezni a feladatokat. De a geodéziai feladatokban is hasznukat vesszük. Az RTK (Real-Time Kinematic) állomásokkal ellátott drónok akár centiméteres pontossággal is képesek térbeli méréseket végezni, mivel pontosan meghatározhatók a referenciapontok, amelyek alapján az épület elhelyezkedése vagy más mérések centiméteres pontossággal történhetnek. Ez a funkció is hasznos az építőiparban.

Ezek az alkalmazási területek további lehetőségeket kínálnak az építőiparban, és a drónok felhasználása a precíz mérések, modellezések és előzetes tervezések terén segíthet hatékonyabbá és pontosabbá tenni az építkezési folyamatot.

Van még egy izgalmas alkalmazási terület, ez pedig a biztonságtechnika. 

Igen, a drónok sokféle feladatot elláthatnak a biztonságtechnika területén. Az előnyök közé tartozik a gyors reakcióidő és a terület gyors áttekintése, amelyek segítségével a biztonsági szolgálatok hatékonyabban tudnak működni. Például a járőrszolgálatokat drónokkal lehet kiváltani, amelyek gyorsan bejárhatják a területet, és élő képet vagy felvételeket közvetíthetnek a biztonsági állomás felé. Ez lehetővé teszi a biztonsági személyzetnek, hogy távolról figyeljék a területet, azonosítsák a veszélyeket vagy rendellenességeket, és szükség esetén gyorsan cselekedjenek. Emellett a drónok előre programozott útvonalakat is követhetnek, és felvehetik a környezetükről készült felvételeket, amelyek későbbi elemzésre vagy bizonyítékként használhatók.

A drónok hasznosak lehetnek rendezvények, helyszínek biztosításában és megfigyelésében is. Rendőrségi és polgárvédelmi feladatokban, mint az emberkeresés, határellenőrzés vagy baleseti helyszínelés, szintén alkalmazhatók. A mentők számára a drónok segíthetnek helyzetfelmérésben, állapotfelmérésben vagy akár defibrillátor szállításában. Gyakorlatilag a drónok sokféle feladatot képesek ellátni a biztonságtechnika területén, és ezáltal hozzájárulhatnak a hatékonyabb és gyorsabb intézkedésekhez a különböző helyzetekben.

A drónparkjuk jelentős részét adja a DJI, de más márkák is fellelhetőek a weboldalukon. Mi dönti el a termékválasztást? 

Kizárólag olyan drónokat forgalmazunk, amelyeket kipróbáltunk és megbízhatónak találtunk, valamint olyan gyártókkal dolgozunk együtt, akik biztosítják az alkatrész-ellátottságot és az aftersales-t, mert ez a vásárló számára is egyfajta garancia. A hosszú távú elégedettség és a technológiai integráció előtérbe helyezése nagyon fontos, hiszen a drónok használatának előnyeit csak akkor lehet teljes mértékben kihasználni, ha a felhasználók támogatást és megbízható szolgáltatást kapnak.

Azt is érdemes kiemelni, hogy a technológia folyamatos fejlődésével és új gyártók megjelenésével nyitottak vagyunk az új lehetőségekre. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a piacot és a fejlesztéseket, és ha egy új gyártó vagy termék megfelel a minőségi és megbízhatósági követelményeknek, akkor hajlandóak vagyunk felvenni a portfólióba. De volt már arra példa, hogy jött egy gyártó egy jó termékkel, de a szerződéses pontnál kiderült, hogy ő nem vállal alkatrész-ellátottságot, így végül nem született együttműködés. Drónt eladni relatív könnyű, az, hogy hosszú távon elégedett vevő körünk legyen, az azonban nem könnyű feladatkör. Ezért nem rövid távon akarunk sok drónt eladni, hanem azt akarjuk, hogy a felhasználó öt év, tíz év múlva is elégedetten, boldogan használja a technológiát, és az ebben rejlő előnyöket ki is tudja használni.

A szolgáltatói területek között említik a filmipart is, ami egy elég eltérő terület nagyon más igényekkel. 

Vannak olyan kollégák, akik a hagyományos filmezésben és fotózásban is jártasak, valamint drónos filmezésben is otthon vannak. Az eszközparkunk mindent tartalmaz, ami a filmezéshez szükséges, emellett különleges kamerákat és nagy teherbírású drónokat is tudunk biztosítani olyan projektekhez, amelyekhez a sztenderd drónok nem lennének elegendőek. Az egyedi igényeket és konstrukciókat is  ki tudjuk elégíteni a saját dróngyártási és fejlesztési részlegünk segítségével. Ha szükség van rá, akkor pilótákat is biztosítunk vagy a betanításban is segítünk. Ha valakinek nincs még meg a szükséges engedélye, akkor felkészítjük és vizsgáztatjuk, hogy a drónrepüléshez szükséges összes jogosítvánnyal rendelkezzen. 

A drónozás Magyarországon sokáig igen szabályozatlan volt, ezért az alkalmazás nagyon sok problémába ütközött hosszú időn át. Ez a helyzet megoldódott mára? 

Igen, sokáig hiányzott a jogi keretrendszer az ipari drónok számára az Európai Unióban. 2021 januárjában lépett hatályba az Európai Uniós jogszabály, és azóta Magyarországon is folyamatosan fejlődik a jogi háttér. Ez pedig nagy hatással van a drónipar és a drónt alkalmazó vállalatok életére. A jelenlegi szabályozási környezetben három különböző kategóriában lehet drónokat repülni: nyílt, speciális és engedélyköteles kategória. Az elmúlt években jelentős fejlődés történt a jogszabályok terén, és remélhetőleg a technológia terjedésével a szabályozás is tovább egyszerűsödik.

A nyílt kategóriában való repüléshez szükséges az A1, A2 és A3 tanúsítványok megszerzése, amelyekre a vállalkozásunknál elérhető oktatás is van. A speciális kategóriában repülni kívánóknak el kell végezniük még egy külön képzést, amely az ún. pilóta nélküli légijárműirányítói igazolvány megszerzéséhez kell. Miután valaki elvégezte ezt a képzést, lehetősége nyílik a speciális kategóriában történő repülésre, amennyiben rendelkezik műveleti engedéllyel. Az engedélyköteles kategóriában történő repülés pedig egy külön tanúsítási eljárást igényel. De Magyarországon jelenleg az engedélyköteles kategóriába tartozó repülés iránt rendkívül kicsi az érdeklődés, szemben a nyílt és a speciális kategóriákkal. A speciális kategória mellett még egy növényvédelmi drónpilóta tanfolyam elvégzése szükséges a permetezéshez, amelyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által akkreditált intézményekben lehet elvégezni.

Milyen keretek között zajlik a drónpilóta képzés?

Az ABZ Drone képzései az orzágban jelenleg 4 helyszínen zajlanak. Együttműködünk a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel, a Nyíregyházi Egyetemmel és a Győri Széchenyi István Egyetemmel – ez utóbbi az ABZ Innovation keretein belül tulajdonos társunk a saját dróngyártásban, ahol többek között a drónok szoftveres fejlesztése is történik. 

Egyértelműen az a tervünk, hogy a lehető legmagasabb szinten edukáljuk a magyar piacot. Mindig van hova fejlődni – ez egyértelmű. Az itthoni növekedés legnagyobb gátja az azért még mindig a jogszabályi környezet, és ez fogja megadni azt, hogy milyen ütemben lehet növekedni. Jelen pillanatban a jogszabály végleges, de nagyon bonyolult. Ezzel együtt lehet élni, és örülünk neki, mert Európában elsőként jutottunk a végére annak, hogy a drónnal végzett permetezés legális, ami egy nagy siker. De biztos, hogy szükség lesz egyszerűsítésre, hogy ne előzhessenek meg bennünket.

Hogy látja, mikor érhetik el a növekedési plafont?  

Még bőven van hova növekedni, mivel az agrárium az építőipar és a biztonságtechnika területén is rengeteg a lehetőség. Nagyon jók a visszajelzések, tényleg pénzt spórolnak ezzel a technológiával vagy többletbevételt érnek el az eszközök használatával, ami javítja a hatékonyságot. Az építőiparban is gyorsabban végzünk el feladatokat, hatékonyabban tudjuk kezelni a hővesztési pontokat, hatékonyabb a felmérés. Tehát minden oldalról pozitívak a visszajelzések. Azt gondolom, hogy organikusan fog tovább növekedni az alkalmazás, a jogszabály egyszerűsödése pedig gyorsíthatja ezt a folyamatot. 

A nemzetközi piacon milyen a jelenlétük? 

Egyértelműen készülünk nemzetközi terjeszkedéssel, nagyon ígéretes projektjeink vannak már most. Az ABZ Innovation cégünknek alapvetően a nemzetközi piac a célcsoportja. Idén januárban kezdtük meg a termék értékesítését, tehát tavaly zárult le a béta tesztelési időszak, és idén indult el a végleges termékforgalmazás. Jelenleg már öt országban van disztribútora a terméknek,tehát nagyon gyorsan, hatalmas léptekkel halad előre a fejlesztés és a gyártás. Rövid időn belül már öt nagy nemzetközi kiállításon is szerepelni fogunk, a világ minden pontján roadshow-zunk, és keressük azokat a partnereket, akikkel együttműködhetünk hosszú távon. 

Mi várható egy 5-8 éves távlatban a drónozás területén? A lehetőség adott: ökölszabályként azt szoktam mondani, hogy jelen pillanatban egy drónnal elvégzett egynapos munka2-2,5 hét mérnök munkaórát tud kiváltani. Mivel a jövő az AI, így ez az ütem csak gyorsulni fog és idővel rengeteg területen kiváltja majd az emberi erőt. De már ma is fel tudunk mérni úgy egy erdőt, hogy pontosan megmondjuk, hogy hány köbméter fát lehet kitermelni belőle egy hektárra vetítve. Elképesztő adottság rejlik a technológiában, és biztosan tudom, hogy az elkövetkezendő évek meghatározó üzlete is ez.

Előző cikk

Az élvezetek csúcsa

Következő cikk

“A mese mindig egy nagy álmom volt” - Interjú Szabó Simonnal