A szerzőről

Szilágyi Katalin Kinga

Szilágyi Katalin Kinga

Már kisiskolás koromban belebolondultam az olvasásba, és bár a könyvtáros nénik igyekeztek az ifjúsági irodalmi részleg felé irányítani, én makacsul ragaszkodtam a pszichothrillerekhez és az abszurd drámákhoz. Ezzel egy időben a színház is foglalkoztatni kezdett, így gimnáziumi éveimet színművészeti osztályban töltöttem, majd dramaturgiai tanulmányaimat követően lehetőségem volt színházkritikák publikálására. Időközben kíváncsiságom egy újabb terület felé irányított, a film és a média világába. Az itt szerzett tudásommal televíziós hírszerkesztőként, riporterként kezdtem el tevékenykedni. Azokban az években jöttem rá, hogy nincs annál jobb dolog, mint teljesen eltérő területeken, más-más mentalitással rendelkező embereket megismerni, nap mint nap új világokra csatlakozni rá. A Business Class Magazin nyitottságának köszönhetően szerkesztőként olyan érdekes személyekkel léphetek kapcsolatba, akiktől minden alkalommal tanulhatok valami újat. Remélem ezekből a beszélgetésekből sikerül minél többet visszaadni az olvasóknak.

Fák köré kifeszített színes vitorlapongyolák, az esztergomi vonat dübörgése, fűben heverő kerékpárok, játszótéren szaladgáló gyerekek, kutyák, izgalmas DJ-szett, fiatalos közösség, környezettudatos szemlélet, egészséges étrend és naplemente. Kell ennél több egy nyári estéhez? A Kabinban jártunk. 

Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak. 

Megoldást keresett arra, hogy allergiás gyermeke is élvezhesse a gusztusos tortákat – így született meg a Milk Free And More receptes weboldal és alkalmazás, ami bárki számára ingyenesen elérhető. Paul-Boros Ritával sütögettünk. 

Élethű ételtortákkal robbant be a piacra Sabján Adrienn, a Cake to go Budapest alapítója és tulajdonosa, aki bebizonyította, hogy kreativitással és kitartó munkával ki lehet tűnni a tömegből – és alig 10 hónap alatt felépített egy országos szinten ismert vállalkozást.

Eke Angéla szabadúszó-színművész-bábszínésszel, az online tér tudatos használójával beszélgettünk a környezetünket és társadalmunkat érintő kérdésekről, a színházak helyzetéről, azokról a munkáiról, amelyek különleges helyet foglaltak el az életében az utóbbi időkben és a pandémia pozitív hozadékairól is.

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a parkolóházakban nem kell automatát keresnünk, ha fizetni akarunk. Távozáskor egyszerűen kihajtunk, és automatikusan levonják az összeget a kártyánkról. Erre talált megoldást a Rollet.

Többévnyi felkészülés és kísérletezést követően Sebestyén Norbertnek és csapatának sikerült megalkotnia a Balatonikot. A tulajdonossal beszélgettünk a magyar tonik útjáról és jövőjéről.

Tizenkét évig járta Európát, hogy ötleteket, tapasztalatokat és tudást gyűjtsön Fekete Gergő, az Artizán kézműves pékség és a svéd mintára épülő Fagel tulajdonosa.

Fittyet hányva a kényszerű bezárásokra, a koronavírus közepén nyitotta meg új éttermét Gerendai Károly és Jókúti András. A Nudli missziója megismertetni a magyar tésztaételeket a világgal – ha majd újra lesznek turisták – és elérhető gasztroélményt nyújtani a magyaroknak. A látványkonyhában a Michelin-csillagos Costes munkatársai készítik elő a csomagokat, amiket egyelőre még csak kiszállításra állítanak össze.

Színészek, színésznők és kevésbé ismert magyar értelmiségiek történeteit kutatja fel régi újságok hasábjain, és osztja meg követőtáborával Sal Endre újságíró, szerkesztő, az Újságmúzeum alapítója.