A szerzőről

Szilágyi Katalin Kinga

Szilágyi Katalin Kinga

Már kisiskolás koromban belebolondultam az olvasásba, és bár a könyvtáros nénik igyekeztek az ifjúsági irodalmi részleg felé irányítani, én makacsul ragaszkodtam a pszichothrillerekhez és az abszurd drámákhoz. Ezzel egy időben a színház is foglalkoztatni kezdett, így gimnáziumi éveimet színművészeti osztályban töltöttem, majd dramaturgiai tanulmányaimat követően lehetőségem volt színházkritikák publikálására. Időközben kíváncsiságom egy újabb terület felé irányított, a film és a média világába. Az itt szerzett tudásommal televíziós hírszerkesztőként, riporterként kezdtem el tevékenykedni. Azokban az években jöttem rá, hogy nincs annál jobb dolog, mint teljesen eltérő területeken, más-más mentalitással rendelkező embereket megismerni, nap mint nap új világokra csatlakozni rá. A Business Class Magazin nyitottságának köszönhetően szerkesztőként olyan érdekes személyekkel léphetek kapcsolatba, akiktől minden alkalommal tanulhatok valami újat. Remélem ezekből a beszélgetésekből sikerül minél többet visszaadni az olvasóknak.

Hazánkban addig nem ismert teljesen új koncepcióval lépett piacra a Bónusz Brigád közösségi vásárlási szolgáltatás, akik elsőként tettek online megvásárolhatóvá egészségügyi, oktatási, szépségápolási és utazási szolgáltatásokat, bizalmat adtak a bankkártya használathoz és elsőként hozták be a visszafizetési garanciát. A 11 éves piacvezető céget is elérte a koronavírus – csődvédelmet kellett indítaniuk.

Mobilalkamazást fejleszt a Visual Cortex magyar IT-csapat az Európai Unió támogatásával, amely megmondja, hogy találkoztunk-e koronavírusos beteggel az elmúlt 14 napban, mikor és mennyire volt közel hozzánk az illető és mennyi ideig tartózkodtunk egymás közelében. A cég alapítóját, Werderits Krisztiánt a hatékonynak ígérkező VirusContact alkalmazás céljáról, a kockázati tényezők kivédéséről, a szerver működéséről és személyiségi jogok biztonságáról kérdeztük.

A koronavírus legerősebb gazdasági hatásai a szórakoztatóipart sújtják, ezen belül főként a vendéglátóipart és a turizmust. Gerendai Károly üzletember mindenik projektje – fesztiválok, rendezvények, gasztronómia létesítmények, vásár, szabadtéri strand – a járvány áldozatául esett, üzlettársaival túlélési megoldásokat próbál találni a meglévő vállalkozásainak megmentésére. Útmutató lehet kisebb vállalkozásoknak is.

Bezerics Dani és Vera misszióként tekintenek a Balaton népszerűsítésére és a regionális összefogás megteremtésére – mindezt úgy, hogy kreatív, hazai alapanyagú ételekkel nyújt közösségi élményt a Palettáikban. Három éve úgy döntöttek, hogy Budapestre is elhozzák a balaton-érzést és a Tompa utcában is nyitottak egy bisztrót.

Szerethető hely finom ételekkel, összeszokott csapattal, kedves kiszolgálással, csendes, mégis központi elhelyezkedéssel. A BorsSó Bistro már 13 éve kitart eredeti koncepciója mellett, talán ezért is sikeres a működése.

Amióta fejlődőben van a robotika, visszatérő félelem, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat. Bár sokan az ipari forradalomhoz hasonlítják az Ipar 4.0-nak is hívott digitális átalakulást, amelyet egy új, jobb világ eljöveteleként emlegetnek, a valóság ennél jóval komplexebb. Bár egykoron a gépesítés következményeként régi munkahelyek tűntek el, de újak is születtek, most a fizikai munkát végző dolgozóknak kevesebb esélyük van elhelyezkedni a technológiai szektorban.

Apró asztalok, a régi idők emlékeit idéző rajzos tapéták, otthonos, bájos közeg, és a francia konyha jegyeit viselő remek ételek. A Kertész utcában elhelyezkedő étterem jellegéhez tartozik, hogy minden nap a piacról frissen hozott alapanyagokkal dolgoznak, így az étlap minden nap cserélődik. Sulyok Miklóssal, a 18 éves M. étterem tulajdonosával beszélgettünk a „falra hányt” történetekről és a koncepcióról.

A fermentált vadnövényekre épít a fine-dining köntösbe burkolt, tradicionális magyar ízeket felidéző Salt. A következő Michelin-csillag-gyanús étterem koncepciója rendhagyó: a lakáséttermekre jellemző élményvacsorákkal várja vendégeit. Az étterem filozófiájáról a tulajdonosokkal, Tóth Szilárd séffel és Boldizsár Máté étteremvezetővel beszélgettünk.

Az HBO Europe gyártásában Erica Gornall rendező stábja hosszas szervezés után kivételes lehetőséget kapott: három hónapra szóló forgatási engedélyt. A szaúdi nők autósiskolája című dokumentumfilm bemutatja a bátor nőket, akik kiállnak jogaikért, és a férfiakat, akik eltérően vélekednek az új törvénykezésekről. A filmben megjelenő nők testbeszéde gyakran többet mond minden szónál. 

Fogantatási nehézségekkel küzdő nők számára fejleszt ki átfogó megoldást a Truviva csapata. Az előfizetés-alapú, önfejlesztő termékenységi program online és offline részeket is tartalmaz. A startup alapítóival, Shokoya Fatimah orvostanhallgatóval, dr. Szesztai Anita gyógyszerésszel és fejlesztő partnerükkel, az élelmiszer-tudományi területen tevékenykedő dr. Némedi Erzsébettel beszélgettünk a tabuként kezelt női meddőség kérdéséről és az általuk kínált lehetséges megoldásról.