Bejegyzések innen:
Gasztro

Sörterasszal erősít az Etyeki Sörmanufaktúra
A csípős áprilisi időben kerestük fel az Etyeki Sörmanufaktúrát, amely a gasztrofalu borászok által dominált világában és a pandémia ellenében is állja a sarat és fejleszt, innovál, beruház és bátran, hittel tekint a 2021-es folytatásra. Radányi Orsolya főzdevezető, alapító-tulajdonossal pályájáról, a hazai sörfogyasztási és készítési szokások megváltozásáról, a piaci kilátásokról, valamint az Etyeki sör színeiről, ízeiről, lehetőségeiről beszélgettünk.

Palackba zárt Balatonic
Többévnyi felkészülés és kísérletezést követően Sebestyén Norbertnek és csapatának sikerült megalkotnia a Balatonikot. A tulajdonossal beszélgettünk a magyar tonik útjáról és jövőjéről.

A jó kenyér fekete, a zabkása bio
Tizenkét évig járta Európát, hogy ötleteket, tapasztalatokat és tudást gyűjtsön Fekete Gergő, az Artizán kézműves pékség és a svéd mintára épülő Fagel tulajdonosa.

Magasba emeli a tésztaételeket
Fittyet hányva a kényszerű bezárásokra, a koronavírus közepén nyitotta meg új éttermét Gerendai Károly és Jókúti András. A Nudli missziója megismertetni a magyar tésztaételeket a világgal – ha majd újra lesznek turisták – és elérhető gasztroélményt nyújtani a magyaroknak. A látványkonyhában a Michelin-csillagos Costes munkatársai készítik elő a csomagokat, amiket egyelőre még csak kiszállításra állítanak össze.

Nassolj bűntudat nélkül! – A Nasopolya Nassolda finomságai
A pesti belváros közepén egy békés hangulatú cukrászda azt tűzte ki célul, hogy csak egészséges, mindenmentes nyers vegán finomságokat készít – a Naspolya Nassoldában nassoltunk épp a bezárások előtt, de a jövőben is rendelhetünk tőlük sütiket az otthonunkba.

Bájos Édeske a Dunakanyarban
Hagyományos, meszelt falú parasztház, szőlővel befuttatott lugas, bene virágokkal teli talicskákkal, királykék bútorokkal, farakásokkal, kemencével, hintaággyal és a csodaszép mangóliafával – ez a paraszti romantika várja azokat a vendégeket, akik ellátogatnak a nevében is bájos Édeske cukrászdába a Dunakanyarban.

Van aki csípősen szereti
„Elég nagy szerepem volt nekem is abban, hogy hazánkban ennyire népszerű lett a csili” – meséli Nagy Gábor, a világ legjobb chiliszószának megálmodója, aki hivatást cserélt a csípős ízvilág hazai elterjesztéséért.

Legendás étterem új köntösben – Megújult a Szaletly
A fesztelen hangulatú Szaletly Zuglóban olyan nosztalgikus, remekül elkészített ételekkel, friss limonádékkal és jó borokkal várja a vendégeit, amilyen helyre minden külvárosi kerületben szükség lenne.

Kő fagyi?! – Budapestre is beköltözött a mindszentkállai kultikus fagyizó
Kő fagyi? névvel nyitott fagylaltozót három évvel ezelőtt Biszku Ferenc és családja a Káli-medencében, Mindszentkállán. Azóta akkora népszerűségre tett szert a kultikus fagyizó a fővárosiak körében is, hogy most Budán is nyitottak egyet.

Budai gasztrofészek
A Fióka története 2013 év végéig nyúlik vissza – az étterem kiállta az idő próbáját, és még mindig népszerű a karakteres ízeket és a minőségi borokat kedvelő közönség köreiben.