Nem verdict, hogy egy szivárványcsalád csak külföldön lehet boldog
Dér Asia és Haragonics Sára dokumentumfilm rendezők eleinte lelkesedésből, aztán lassan, de mindig vízválasztó pillanatokban becsorgó, egyre nagyobb támogatású visszajelzésekből, hosszú évek kitartó munkájával forgatta le közös dokumentumefilmjét, az Anyáim történetét, amely március 11-től a magyar HBO kínálatában is elérhető. Maguk álltak a kamera mögött és tartották a mikrofonrudat és egymást, amikor a forgatások utáni hazautakon feldolgozták a rájuk is erős hatást gyakorló élményeket, miközben egyre mélyebben zárték a szívükbe Nórát és Virágot. A film egy magyar leszbikus pár megküzdéssel teli örökbefogadási történetét és az anyává válás folyamatát dolgozza föl. Érzékenység, empátia, kitartás és az alkotásba vetett hit: ez jellemezte az alkotási folyamatot, de kész filmjükkel állítani nem, csak bemutatni akarnak. A rendezőkkel beszélgettünk.
2020 jelentősen megváltoztatta a munkához való viszonyunkat
Smart Work, remote working – a legfontosabb fogalmak 2020-21 kapcsán, amelyek alapjaiban írták át mindazt, ahogyan eddig a munkaerőpiacról és munkavégzésről gondolunk. Az átállás maradandó lehet, de az is nagyon fontos, hogy a cégek igyekezzenek minél pontosabb koncepciót kialakítani arról, hogyan fognak működni a járvány alatti és utáni világban, mondta el Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója interjúnkban. Bár 2020 nagy változásai a munkavállalók többségét megviselték, a jóllét szempontjából a legfontosabbnak a rugalmas munkaidő lehetőségét tartják.
Új év, új együttműködés, szólhatna a sablonszöveg
Porsche és a TAG Heuer friss összefonódásának lehettünk tanúi. Persze nem kell ezt túl komolyan venni, csupán arról van szó, hogy a stopperes karórák, azaz kronográfok terén mindig is aktív és sokszor vezető szerepet is betöltő TAG Heuer a legendás sportautó gyártóval közösen adott ki egy új órát, a Carrera Porsche Chronograph Special Edition-t.
A nagytestvér
A legújabb generációval két évtizedes tengerentúli sikertörténet után Európában is bemutatkozó vadonatúj Toyota Highlander kontinensünkön is teljessé teszi a világ legnagyobb autógyártójának hibrid SUV kínálatát. A lenyűgöző formavilágú és méretű, hétüléses kialakítású Highlander csomagtere a leghosszabb a kategóriában. Az slágergyanús nagyméretű Toyota kizárólag a negyedik generációs öntöltő full hibrid elektromos hajtásláncával érkezik, amelyhez intelligens AWD-i összkerékhajtás párosul.
A jó kenyér fekete, a zabkása bio
Tizenkét évig járta Európát, hogy ötleteket, tapasztalatokat és tudást gyűjtsön Fekete Gergő, az Artizán kézműves pékség és a svéd mintára épülő Fagel tulajdonosa.
Tíz ismeretlenes képlet
Kinyitottak a teraszok, utazhatunk külföldre és már maszkot is csak elvétve kell hordani. Hosszú és konfliktusos út vezetett idáig.
Nyugati professzionalizmus, kelet-európai történetmesélés
2019-ben Krigler Gábor, az HBO egykori kreatív producere feleségével, Krigler-Tóth Emőkével és írótársával Angyalosy Eszterrel megalapította a Joyridert, amely egy magyar és erős identitással bíró, de a nemzetközi vizekre betörni kívánó kreatív produkciós cég, alkotói műhely, ami főként koprodukciós sorozatokat fejleszt és gyárt. A koronavírus nehézségei ellenére szép felfutást tudhatnak maguk mögött különböző együttműködésében és egy fontos és aktuális eredménnyel: ott lehetnek a Berlinale sorozatfejlesztő fórumán a legjobb 10 terv között. Emőkével és Eszterrel beszélgettünk piacról, tervekről és eredményekről.
Könnyen megjegyezhető: Panerai Submersible EcoPangaea
A Panerai előszeretettel áll be vízisportokkal, felfedezőkkel összeköthető témák, ügyek mögé, pár éve például a szabadtüdős merülés egyik jeles képviselője, Guillaume Néry ihlette meg a céget egy különkiadás elkészítésére, most pedig Mike Hornnak, a neves felfedezőnek dedikáltak az egyszerűbb, 47 milliméteres PAM00985 után egy különleges darabot.
A kis testvér
A magyar BMW márkakereskedésekben is megjelent tavaly év végén a sportos, prémium középkategóriás kétajtós. Az új BMW 4-es Coupé legújabb generációja a vezetés élményét előtérbe helyező koncepcióval és az új BMW 3-as sorozattól egyértelműen megkülönböztethető formanyelvvel nyomatékosítja egyediségét, amely a BMW számos négykerekű legendát adó kupé-hagyományainak új fejezetét indítja el. Mi a 440i verziót próbáltuk ki.
Magasba emeli a tésztaételeket
Fittyet hányva a kényszerű bezárásokra, a koronavírus közepén nyitotta meg új éttermét Gerendai Károly és Jókúti András. A Nudli missziója megismertetni a magyar tésztaételeket a világgal – ha majd újra lesznek turisták – és elérhető gasztroélményt nyújtani a magyaroknak. A látványkonyhában a Michelin-csillagos Costes munkatársai készítik elő a csomagokat, amiket egyelőre még csak kiszállításra állítanak össze.