Home»Lifestyle»Új év, új együttműködés, szólhatna a sablonszöveg

Új év, új együttműködés, szólhatna a sablonszöveg

4
Shares
Pinterest Google+

Porsche és a TAG Heuer friss összefonódásának lehettünk tanúi. Persze nem kell ezt túl komolyan venni, csupán arról van szó, hogy a stopperes karórák, azaz kronográfok terén mindig is aktív és sokszor vezető szerepet is betöltő TAG Heuer a legendás sportautó gyártóval közösen adott ki egy új órát, a Carrera Porsche Chronograph Special Edition-t. 

A Carrera név máris megtévesztő lehet, hiszen Porschéból és TAG Heuerből is ismerünk Carrerát, ugyanis az autó típusának és az órakollekciónak elnevezése is ugyanonnan származik: az ötvenes évek közepéig megrendezett Carrera Panamericana autóverseny ihlette. 

Bár a Porsche Design órák kollekciói az elmúlt években – amióta a cég nem más óragyártókkal működik együtt, hanem házon belül tervezik az órákat – egyre jobban sikerültek, most mégis létrejött egy kapocs többek között az Eterna és az IWC után a TAG Heuerrel.

Az új Porsche-kiadás a tavaly nyáron bemutatott új, 44 milliméteres Carrera alapjaira épül. A tokforma, a szíj és a segédszámlapok elrendezése is teljesen megegyezik, az alapmodellel, ami viszont egyből feltűnő, hogy a dátumablak 12 órától hat órához került, valamint a kerámialünettára a „tachymeter” szó helyett a „Porsche” került. Az óra alapvetően 100 méterig vízálló, elől és hátul is zafírüveget találunk.

A Porsche felirat mellett a számlap betűtípusa, ami igazán Porschés: a Carrera műszerfalán látható számok tipójával szinte megegyező számokat használtak. Kellemes összhangot ébreszt a stopper „eszközeinek” színegysége. A legtöbb gyártó figyel erre, szinte természetes dolog, ha hiányzik, mégis nagyon zavaró – a stopperhez tartozó segédszámlapok és mutatók piros festést kaptak. Ezzel szemben a stopper két gombjának szára szürke maradt, míg a felhúzókorona kapta a piros vonalat, értelmezhetetlenül. Ettől függetlenül a sportos összkép azonnal átjön. 

Aszfalt ihlette számlap. Jegyezzük meg jól. A számlap textúráját az aszfalt ihlette. Az aszfalt tényleg autós kötődés, de nem érzem benne annyira a Porsche-specifikusságot, mint amennyire egy ilyen kiadásban érzékeltetni lehetne – igaz, elégedetlenkedőknek ott a félreérthetetlen Porsche felirat a lünettán. 

Az óra a cég saját fejlesztésű automata kronográf szerkezetét kapta, ami órás viszonylatban kifejezetten kevés figyelmet kapott az elmúlt években, pedig specifikációját tekintve a felsőkategóriás kronók élmezőnyébe tartozik. 28.800-as lengésszámon működik, 80 (!) órás járástartalékkal, a stopper működését pedig oszlopkerekes megoldással látták el, ami az elegánsabb, szebb megoldás.

Összességében egy nagyon finoman „porsésített” TAG Heuer Carrerat kaphatunk az alapmodellnél párszáz euróval drágábban. Az igényes, finom tapintású, szépen varrott bőrszíjjal 5.550 euró, az acél szíjjal pedig 5.700 euró körüli áron várható, kizárólag TAG Heuer butikokban. Bár „Special Edition”, de nem limitált – ami kifejezetten szerencsés.  

A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2021/3. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.

Előző cikk

A nagytestvér

Következő cikk

2020 jelentősen megváltoztatta a munkához való viszonyunkat