A SMART konferencián kiemelt figyelmet kapott az automatizáció. Szabó-Strell Dávid szerint keményen kell dolgozni e téren is, hogy Magyarország felzárkózhasson Nyugat-Európához. A Mol szakemberét innovációs rendszerekről, ipari és szoftveres robotikáról, valamint az elektromos töltőállomásokról faggattuk.

Dr. Pintér Róbert szociológus, az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. kutatásvezetője és a Corvinus Egyetem adjunktusa tartotta a Smart konferencia egyik legizgalmasabb előadását. A szociológussal arról beszélgettünk, hogyan értelmezzük majd a jövőben a munka fogalmát, mit hozhat a szingularitás, illetve milyen a mai gyerekek viszonya a digitalizációhoz.

Ha olyan interjúalannyal találkozom, aki konyít a repülőgépekhez, soha nem hagyhatom ki, hogy ne hozzam szóba Elon Musk tevékenységét. Varga Somát is erről kérdeztem először, majd beszélgettünk a NASA pályázatán diadalmaskodó hibridrepülőgép-modelljéről, az elektromos hajtóművek miatt kialakuló boomról, a hadi iparról és vállalkozói terveiről.

A fiatalokat – nézőként vagy versenyzőként – egyre kevésbé érdekli a sport. Vajon a számítógépen, konzolon játszott e-sportok átvehetik a sportklubok és a szponzorok életében a hagyományos sportágak szerepét, vagy éppen újra népszerűvé tehetik azokat? Erről beszélgettünk Vincze Dáviddal, a Havas Sports & Entertainment sportmarketing-menedzserével.

Egy új magyar startup, a Barion egy elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatást kínál, amellyel kényelmesen és biztonságosan lehet bankkártyával vagy előre feltöltött egyenleggel fizetni online áruházakban, illetve mobil alkalmazások esetében. Bíró Tamás alapítóval beszélgettünk a Smart konferencián tartott előadását követően.

Dr. Kim Kyllesbech Larsen, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese (CTIO) a digitalizáció társadalomra gyakorolt hatásáról tartott előadást az idei Smart konferencián. A Mesterséges Intelligencia (MI) kapcsán rávilágított, hogy sokszor már jobban bízunk a robotokban, mint a munkatársaikban, hiszen az MI hatékonyabban képes elemezni az információkat, mint egy ember, ráadásul érzelmei sem befolyásolják, így a döntéshozatalban is hatékonyabb. A vezetőt előadása után a technológiai fejlődéssel kapcsolatos félelmekről, az 5G hálózat bevezetéséről és a vállalat digitális stratégiájáról kérdeztük.

Újlipótváros sajátos belső világában született meg közel egy évtizede a jól csengő, Sarki Fűszeres névre hallgató delikátfalatozó és élménycsemege-üzlet. Hamar közkedveltté vált, és belopta magát a helyiek, a kerületben kalandozó turisták szívébe, valamint nívós helyet kapott a budapesti gasztrotérképen is. Ördögh Bálint ügyvezetővel beszélgettünk a gourmet-termékeket kínáló üzlet kilencéves fennállásának titkairól.

A mosókonyhából indult kétszemélyes szerelemprojekt, amely manufaktúrajellegével és családias munkafolyamatával a vásárlókat is bevonja a táskatervezésbe, már hat éve stabil résztvevője az egyre telítettebb dizájnerpiacnak. A minőségen túl milyen irányelveket és üzletpolitikát pakolnak bele a hátizsákokba a siker érdekében? Elmesélik.

A berni követ, a Félvilág és az Örök tél rendezője, Szász Attila Balázs Béla-díjas filmrendező új színvonalra emelte a magyar tévéfilmet, és állandó alkotótársaival együtt bebizonyította, hogy érdemes a kis képernyőre is moziminőséget gyártani. Legújabb alkotása, az Örök tél apropóján beszélgettünk.

Hogy az internet jó pénzkereseti lehetőségeket kínál, az jó ideje nem titok senki előtt, de hogy milyen tartalommal vagy éppen reklámcéllal történik mindez, illetve hogy melyik platformon megy végbe a profitszerzés, az már az üzleti vállalkozás egy másik, rejtettebb oldala. Hogy alaposabban körbejárjuk a témát egy korábbi riportalanyunk, Horváth Ádám segítségét kértük, aki a NuHeadz Talent Management alapító tulajdonosaként pontosan látja, mennyi munkát és milyen minőséget, továbbá milyen személyes értéket kell egy kampányhoz szolgáltatni azért, hogy az influencer sikeres és eredményes legyen.