A fotókkal történő navigáció kínálta lehetőségek sokaságát nyitja meg a felhasználók előtt a NaviCard alkalmazás, melynek alapötlete évtizedekre nyúlik vissza, a GPS születéséig. Szabó László ötletgazdával beszélgettünk többek között az applikáció funkcióiról és egyediségéről. 

A NaviCard előzményei – elvérzett világsiker

Szabó László, a Navex Europe Kft. cégtulajdonosa és a NaviCard ötletgazdája megkeresésünkre elmesélte az alkalmazás előzményeit, amit fontosnak tartunk megosztani olvasóinkkal, szemléltetve, hogy egy világot megmozgató innovatív ötletnek milyen buktatói lehetnek. A legrosszabb, amikor a vállalkozó számára egy önhibáján kívüli banalitásból fakadó probléma áll a megvalósítás útjába, és szakítja meg a fejlesztési folyamatot, akár évtizedekre.

A GPS – ami eredetileg egy katonai célokra kifejlesztett technológia volt – a 90-es évek legelején vált közismertté, és mivel Szabó László mindig is érdeklődött a legújabb technológiák iránt, viszonylag hamar tudomást szerzett a létezéséről. Akkor még nem volt teljes a műholdas infrastruktúra, vagyis nem lehetett a nap 24 órájában használni a GPS-t, és a világon csak egyetlen cég volt, aki kereskedelmi célra ilyen készüléket gyártott. „Én hozzájutottam egy példányhoz, és akkor láttam meg a lehetőséget a technológiában, felismerve, hogy idővel egy hétköznapi használati eszközzé fejlődhet majd.” – emlékezett vissza az ötletgazda. Abban az időben ezeket az eszközöket, csekély pontosságuk miatt, csak repülési célokra használták, de korlátozott módon, földi navigációs célra is alkalmazták. A készüléknek volt egy olyan funkciója, hogy a célállomás beírt koordinátája alapján a mozgásirányához képest megmutatta, hány fokos szög alatt látszik a megadott cél (L30 – balra 30 fok). Emellett a cél mindenkori távolságát is jelezte. „Ez volt az, ami megmozgatta a fantáziámat, és

 

 

 

 

 

rájöttem, hogy az eszköz két dolog miatt nem használható a hétköznapi emberek számára: az egyik, hogy a legalább 17 karakterből álló földrajzi koordináták begépelése könnyen eltéveszthető, másrészt az irányjelzést felhasználóbaráttá kellene tenni. Akkor született meg a gondolat, hogy névjegykártyát használjunk a koordináták beviteléhez, és egy kis iránytű mutassa az irányt. Ebből a szikrából jött a következő lépés: mivel beírni ezt a hosszú számsort nem életszerű, így vonalkód formájában jelenítettük meg a koordinátákat a névjegykártyán.”

– osztotta meg a 20 évvel ezelőtti innovatív elképzeléseit Szabó László.

Ebből az alapötletéből jött az a gondolat, hogy létre lehetne hozni olyan turisztikai információs kártyákat, amelyeket egy készülékbe behelyezve, elvezetnének a kártyán bemutatott helyre. „A 90-es évek elején még nem terjedt el a grafikus képernyő, így hagyományos módszerekkel kellett megterveznem ezt, a később NaviCard névre hallgató kártyát. A nyomdaiparban a kártyanyomás egy olcsó technológiának számított. A turisztikai célpontokat hirdető kártyákat 5×9 cm méretűekre terveztem, hogy elférjenek egy névjegykártyatartókban.” – számolt be az előzményekről. Elmondása alapján az volt az elképzelése, hogy szabadalmat kérjen erre a technológiára és azt értékesítse. Miután megkapta a szabadalmat, elkezdett felvásárlókat keresni a technológiára, de azzal kellett szembesülnie, hogy költséges külföldi szabadalmaztatásra is szükség van, nem elég csak a magyar szabadalom. „Akkor történt egy kis elakadás a projektben, de képbe került az Albacomp, amely akkor Magyarország legnagyobb számítástechnikai vállalata volt. Beszéltem a vezérigazgatóval, hogy támogatást kérjek tőle, mert meghívást kaptam egy Taiwanban GPS témakörben meghirdetett konferenciára Az igazgató akkor lecsapott az ötletemre, és közölte, hogy gyártani akarja a kártyával működő navigációs készüléket.” – mesélte az ötletgazda. Sikeresen elő is állították a működő prototípusokat, amikor az Albacomp vámszabálytalanság gyanújába keveredett. Emiatt az egész vezérkart kivonták a forgalomból, és leállt a projekt. „Később már nem tudott újraindulni a folyamat, megmaradt azon a szinten, hogy készült néhány működőképes készülék.” – fejtette ki érdeklődésünkre Szabó László. Mint elmondta, hatalmas érdeklődés övezte az eszközt, és számára is hihetetlen élmény volt használni. Mindez ’97-ben történt, amikor még a műholdas navigációs készülékeket megfelelő pontossággal nem lehetett polgári, csak katonai célokra használni. Az Egyesült Államokban aztán petíció indult, amelynek következtében 2000 májusára sikerült feloldatni azt a jogszabályt, amely korlátozta a polgári navigációs eszközök pontos helymeghatározó képességét. Csupán ezt követően vált a GPS-technológia városon belüli navigációra is alkalmassá, miközben idehaza már rendelkeztünk kifejlesztett prototípussal. Vagyis a világpiacon elsőként jelenhettünk volna meg a technológiával, hiszen akkor még senki nem gyártott ilyen típusú navigációs eszközt. Így bukhat el egy hatalmas siker lehetősége egy váratlan, banális ok miatt.

Szabó László az Albacomp elvesztése után sem adta föl ötletét, voltak még kísérletei arra, hogy gyártót találjon, de bevallása szerint se erőforrása, se energiája nem volt mindezt véghezvinni, hiszen közben dolgoznia is kellett, biztosítva a megélhetését.

A projekt újra feltámad

Sok idő eltelt, mire a kártyára épülő navigációs technológia végül kikerült a piacra. 2005-2006 körül volt a nagy robbanás, amikor óriásplakátokkal kezdték hirdetni a gépkocsiba szerelhető navigációs készülékeket (iGO). Később megjelentek az okostelefonok is, amelyekben már beépített GPS volt.

„A komoly beruházást igénylő eszköz gyártási feladatát így végül mások elvégezték, és nekem már csak egy alkalmazást kellett fejlesztenem, amely ugyanazt tudja, mint az a készülék, amit eredetileg kigondoltam.”

– fejtette ki Szabó László. Amikor a megfelelő hardver kikerült a piacra, elkezdte az alkalmazás fejlesztését, majd 2012 végén az applikáció fel is került az Appstore-ra, még viszonylag kezdetleges változatban, de már letölthető és tesztelhető verzióban, amelyet folyamatosan fejlesztettek, mire eljutott mai formájáig. „Tehát a 90-es évekből származó ötlet azért maradt életképes, mert a navigációs eszközöknél a beviteli technológia azon területe továbbra is nyitva maradt, amit én választottam: hogy a nyomdai médiumok, mint adathordozók, és a navigáció közötti konvergenciát ez a technológia teremtse meg.

Az volt a célkitűzés, hogy minden nyomtatvány alkalmassá tehető legyen arra, hogy a navigációs eszközt beállítsa a célra, és oda el is tudjon vezetni. Ez az eszmei oldala az egész elgondolásnak.”

– magyarázta a vállalkozó. Úgy véli, bár a mai világban már sokszor temették a nyomtatott médiumokat, de azoknak mégis megmaradt egy olyan praktikus oldaluk, amit elektronikával nem lehet pótolni. Ahogyan fönnmaradtak a névjegykártyák, úgy a turizmus iparágában is megmaradtak a turisztikai attrakciókat hirdető brosúrák.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin PÉNZFORGATÓK című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!