Hol csúszott félre az anyák napi ünnepség? Milyen szaga van egy bácsinak? Az a felnőtt, aki annak látszik? Mosoly a kamerának, milyen egyformák a családi albumok! Felnőni nehéz, de meg kell próbálni. A valósággal való minden egyezés a véletlen műve! A Margó Irodalmi Fesztiválon jelent meg Karafiáth Orsolya új, személyes prózagyűjteménye.

Az Amikor a mama lelegelte a papa haját című prózakötet a költő-írónő kilencedik könyve, és a legutolsó, Szirén című, szintén személyes ihletésű regénye után újra a saját életéből merített a szerzőnő. A hosszú és szimbolikus című könyv nyolc fejezetből áll, hetvenkét történettel, amelyben Karafiáth saját gyerek- és kamaszkoráról mesél, valamint az azokból felsejlő hangulatokról, sorsformáló élményekről, álmokról és a valóságról. Külön fejezetet alkotnak az ivással, illetve a szerzővé válással foglalkozó mesék.

„Idén március végén fejeztem be a 365 elnevezésű, nagy vállalásomat, ahol egy éven át mindennap írtam egy történetet, amit megosztottam a Facebook-oldalamon. Már a projekt közepénél tudtuk, hogy ezekből egyszer könyv lesz. Még nem tartottam a kétszázadik résznél, amikor a kiadóban már kitaláltuk, hogy ez a rengeteg igaz és félig igaz, megálmodott, hallott vagy megélt mese egyszer formát kap, szerkezetet, és egy tőlem megszokott, szép könyvben napvilágot lát. Azt nem gondoltuk, hogy a végén az anyag, ami összeállt, ennyire sokrétű lesz, és hogy nem lesz elég egyetlen kötet, hogy összefogja a több mint kétmillió karakteres, kész gyűjteményt. Így hát gondolkodni kezdtünk, és négy nagy egységre bontottuk (témák szerint) az összegyűlt anyagot. És elkezdődött a szerkesztés… Az első kötetbe a gyerekkorhoz és a kamaszkorhoz kapcsolódó írások kerültek. Ám a munka nem állt meg, új szövegek is születtek, mások kikerültek, és végül összeállt a könyv anyaga… – írja Karafiáth a könyve ihletéséről. – Elkezdtem azzal a szemmel nézni a régi képeket, hogy vizsgálom, mi a közös másokéval. És megtaláltam. Mindenkiről elkészülnek ugyanazok a fotók, katt-katt, nevet a kisgyerek, könyv felett áll a kisgyerek, telefon a kezében, jaj, de édes! Innen jött az ötlet, hogy a gyerek- és kamaszkorról szóló kötetem a családi albumok logikáját követi. Mert ahogy a képek, úgy rengeteg életesemény is hasonló. Vagy épp a másik, aki olvassa-hallgatja, kedvet kap elmondani a saját történetét, kedve lesz visszalépni a saját emlékeibe…”

A könyv fülszövege
Hol csúszott félre az anyák napi ünnepség? Milyen szaga van egy bácsinak? Felnőtt az, aki annak látszik? Vonszolódás a piacra, vándortábor, karácsonyi ponty a kádban. Anya és apa, nagyszülők, balhék – függő életek. Bolyongás régi házakban, harc az alkohollal, lemerülés a klóros medence aljára. Mit viszünk tovább? Mi nő fel bennünk? És hogyan nőjön fel az, aki sosem lehetett gyerek?

 

 

 

 

 

Karafiáth Orsolya úgy mesél egy sosem volt gyerekkorról, mintha családi fényképalbumot lapozgatna. A valósággal való minden egyezés a véletlen műve!
A borítót Legát Tibor fényképének felhasználásával Koronczi Endre készítette. Ő is tördelte a könyvet, az ő munkái a különleges, egyedi tipográfiai megoldások. „Endrével hosszú évek óta ismerjük egymást, sokszor dolgoztunk már együtt – mondja Karafiáth Orsolya. – A könyvhöz készült portrémat is neki köszönhetem, valamint több, illusztrációként használt képet is ő jegyez. Endre sokoldalú alkotó, képzőművész, festő, grafikus, performer” – fejti ki a szerző.

„Papa, te olyan vagy, mint Kádár János!”

Részletek az Amikor a mama lelegelte a papa haját-ból, a kiadó engedélyével:
„Óvoda, alvás délután, kötelező aludni, parancsszóra lecsukódik a sok kis gyerekszem […] Nem tud mindenki elaludni, pislogás, nem megy, de le kell hunyni a szemet, Katika néni cirkál körbe, körbe, körbe, egészen olyan, mintha egy kötéllel akarná befogdosni a szétszökő délutáni álmokat. Aki kinyitja a szemét, annak a fülébe sziszegnek! Szorosan, szorosan tartani, mert akinek a fülébe sziszegnek, az meghal!”
„Amióta nincs, elkezdtem a történetekbe belelátni az anyámat. Vagy felfedezni bennük? Fel lehet-e fedezni, ami sosem volt? Beleképzelni, beleolvasztani, úgy tenni, mintha a dolgok része lett volna? Van egy életem, amiben nem találom az anyámat. Csupa nincs van ott, ahol azelőtt se volt semmi, holott tudom, kihordott, megszült, sok évet leéltünk együtt. Nem látom őt, pedig képek bizonyítják, ott ült a nappaliban, a családi ebéden, milyen szép nő, milyen sok hullám van a hajában, ez anya, az én anyám, ezt mondja mindenki.”

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin ÍRÁSTUDÓK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!