A Valan – Az angyalok völgye Bagota Béla filmrendező első nagyjátékfilmje. A cselekménye misztikus és lélektani vonalon a skandináv krimire hajaz. Izgalmas, sötét, sokkoló. Messzi, zord tájon, az ég felé nyújtózkodó hegyek közé ékelt, hófödte Balánbányán a múltat a jelenbe olvasztó, borzongató esemény zajlott/zajlik. Sűrű homály és idő fedte titkok, kétes karakterek, emberi sorsok és mély társadalmi gyarlóságok sejlenek fel a pörgő thrillerben, amelyet a Mozinet forgalmazásában november 21-étől láthat a közönség. Bagota Bélával a filmjéről, a forgatásról és minden másról beszélgetek.

Mikor ugrott be, hogy a filmrendező pálya felé vedd az irányt?
Kamaszkoromtól kezdve nagyon sok filmet néztem folyamatosan moziban, a videotékás korszakban pedig rendszeresen kölcsönöztem ki. És részletesen értékeltem a filmeket. Már akkor is főleg a bűnügyi zsáner érdekelt. Rákoskeresztúron nőttem fel, a barátaimmal vettünk egy kamerát, és tizenévesen elkezdtünk filmeket csinálgatni. Nagyon érdekel az irodalom, tizenévesen sok novellát, verset írtam, és talán ezért is én írtam a történeteket, nekem voltak rendezői elképzeléseim. Egyik barátom, akinek színészi ambíciói voltak, a szereplő volt, az ő bátyja, aki operatőrként dolgozott, kamerázott. Így aztán hármasban forgattunk a keresztúri panelrengetegben.

Ez a gyerekkori élmény érett meg hivatássá?
Igen. Amikor elvégeztem a középiskolát, megerősödött bennem, hogy a filmművészetire jelentkezem. Akkor még háromévente volt rendezői képzés, ezért az ELTE Bölcsészettudományi Karára, magyar szakra jelentkeztem, magyartanár szerettem volna lenni, irodalmat, nyelvészetet tanítani. Sajnos csak két évig jártam az egyetemre, már bánom, de ha maradok, a rendezői szakot nem tudtam volna rendesen elvégezni. Az egyetemen a főszak mellett indult a B, a filmszak, és másodikban Ferenczi Gábor gyakorlati óráira jártunk, ott kialakult egy kisközösség, amely rákattant a filmkészítésre. Rév Marci és Pálos Gergő például csoporttársaim voltak, sokat beszélgettünk egymás munkáiról. És amikor indult filmrendezői szak, az esélytelenek nyugalmával próbálkoztam a filmművészetin, és valahogy úgy alakult, hogy fölvettek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályába jártál. A Tiszta kézzel című kisjátékfilmeddel elnyerted a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat. Mi inspirált?
Podmaniczky Szilárd C-változat című novellája. Az eredetiből egy nagyon fontos szegmenst tartottam meg, azt, ami egy kafkai világképre, A per világára hajazott. Ezt összegyúrtam még jobban a Kafka-regény felével, és még ebbe a képbe bejött Bodó Viktor Ledarálnakeltűntem című darabja, amely akkor a Katona Kamrában ment, és ami szintén A per alapján íródott. Ebből a hármas irodalmi alapanyagból alakult ki a színdarab színészeivel a Tiszta kézzel. Tulajdonképpen stilizált közegben, speciális vonalon mozgó bűnügyi film, amelynek történetében alapvetően a krimilogika érvényesül. 

Azóta, hogy láttam, amikor kezet mosok, nagyon gyakran eszembe jut…
A szappanügynök? Szerintem ezt engedd el nagyon gyorsan!

Közel tíz év telt el. Mi történt azóta, mit mindent csináltál?
Amilyen gyorsan csak lehetett, lediplomáztam. Nekem az volt a fontos akkor, hogy az, amiben hittünk, amiben én naivan hittem éveken keresztül, hamarosan beteljesül, vagyis hogy a rendezői diploma, ha nem is egyenes, de mégiscsak közvetett út lehet egy mozifilm elkészítéséhez. De az élet rácáfolt. 2010-ben járunk, ez az az év, amikor a Magyar Mozgóképi Közalapítvány bedől, a filmfinanszírozási struktúrában krízishelyzet, évekig tartó bizonytalanság alakul ki. És én, mivel nagyon sok szívességet kértem, és folyamatosan szívességekből, alacsony költségvetéssel forgattam az egyetemen, eldöntöttem, hogy ezt az utat nem szeretném folytatni. Már hallgatóként asszisztenskedtem különböző filmekben, akár az osztálytársaim vagy csoporttársaim munkáiban, aztán elengedtek két évre Mundruczó Kornél mellé.

Mi volt a dolgod?
Személyi asszisztense, avagy a rendező asszisztense voltam, ahol testközelből figyelhettem meg, hogy milyen egy nagyjátékfilmet elkészíteni.

Amikor lediplomáztam, eldöntöttem, hogy kivárom azt a lehetőséget vagy alkalmat, amikor normális keretek között tudok filmet csinálni.

Gajdos Gábor maga mellé vett egy hollywoodi filmben asszisztensgyakornoknak: friss filmrendezői diplomával a zsebemben fantasztikus tejeskávékat főztem amerikai színészeknek! Nagyon sok mindent átértékeltem… beláttam, hogy a nulláról kell indulnom. Úgyhogy az elmúlt kilenc-tíz évben az asszisztensi ranglétrát végigjárva dolgoztam hazai és külföldi produkciókban. És nagyon sok filmes tapasztalatra tettem szert.

De eljött az idő, elkészült az első nagyjátékfilmed, a Valan – Az angyalok völgye. Te írtad, te rendezted. Mi volt először: a lehetőség, hogy rendezhetsz, vagy az ötlet?
Az ötlet. Az, hogy egy havas bányavárosban egy kislány eltűnési ügyét felgöngyölíti a nyomozó, aki önmaga is érintett a történetben. Már az asszisztensi munka mellett saját ötletből két nagyjátékfilmtervet írtam, ez a Filmalap fennállása alatt a harmadik. Pályáztunk, bekerült forgatókönyv-fejlesztésbe, aztán volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy elindult valami olyan rezgés, olyan energia ezzel a filmtervvel kapcsolatban, amiből már valóban lehet film. Amikor befejeztük a forgatókönyv-fejlesztést, és beadtuk gyártási pályázatra, hamar eldőlt: ebből a könyvből film lesz. 

Honnan jött az ötlet?
Először maga a közeg volt a fejemben. Ezt a régiót, ezt a kisvárost nagyon-nagyon pontosan láttam magam előtt. A konkrét történetet pedig, amilyen formába végül került, azt egy álomkép indította el a fejemben: egy hóangyalt láttam, ez a filmben is benne van, és a hóangyal egy kislány nyoma, hiánya. Ez a kislány eltűnt, és a testvére évekkel később visszatér erre a különös helyre, hogy kiderítse, mi történt a kislánnyal. Ez a jelentés volt meg először. Amikor fölkeltem reggel, ez az álom nagyon pontosan bennem volt érzetileg, a konstruált, eredeti alaptörténetet erre hajlítottam át. Gyorsan fölhívtam a film producerét, Kántor Lacit és a Filmalapnál az illetékes fejlesztőt, Hegedűs Bálintot azzal, hogy minden addigi prekoncepciót felrúgok, a Valan története most lett nyilvánvaló számomra.

Hogyan kezdődött a forgatás? Gondolok itt a helyszínre és a csapatösszeállásra is.
Nagyon komoly csapatmunka volt. Kántor Lacival, a producerrel átbeszéltük a főkreatívokat, ő javasolta például Márkus Albert zeneszerzőt és Domokos Csaba látványtervezőt, mind a ketten erdélyiek, ami a film szempontjából nagyon fontos. Magát a stábot pedig úgy raktuk össze közösen, hogy tudtam az eddigi tapasztalataim alapján, kik azok, akik a nehézségek meg a körülmények ellenére elvállalják a filmet, és kik azok, akikkel emberileg tudok együtt dolgozni, és akik technikailag is, szakértelmileg is olyan szinten felkészültek, hogy végig tudjuk csinálni. A családunktól, barátainktól több mint egy hónapig hermetikusan elzárva egy Erdély-hegyi bányavárosban speciális, mentálisan és pszichikailag megterhelő forgatási helyzet volt. Ehhez olyan csapat kellett, amelynek tagjai mindenféle szempontból helyt tudnak állni, és emberi módon a saját szempontjukból tudnak azonosulni a feladattal. Ez a rész aránylag hamar összeállt. A helyszínt a forgatókönyvírás során választottuk ki. Nekem prioritás, hogy a helyszín és a főszereplő személye már a forgatókönyvírás során meglegyen, mert sokkal plasztikusabban lehet írni adott terekre, atmoszférára egy arccal, egy karakterrel elképzelve a történetet, mint hogyha ezek az elemek nincsenek meg. Ha a forgatókönyv után kezdődik el a keresés, erőlködést érzek, egyféle „izmozást” amiatt, hogy a leírt anyagnak kell megfelelniük a valós helyzeteknek vagy közegeknek. Akkor az csikorog. Ellenkező irányból közelítem meg: a helyszín csomó mindent hozzá tud adni magához a történethez. Balánbányát Kántor Lacival és a látványtervezővel együtt az írás során kiválasztottuk. A főszereplő pedig már írás közben motoszkált bennem, viszont nem akartam hiú reményekbe belehajszolni Krisztik Csabát, úgyhogy csak a forgatókönyv elfogadása után néztem meg egy szereplőválogatáson különböző helyzetekben, és kértem fel őt. Csaba főszereplőként hozta azokat az energiákat, amelyeket vele kapcsolatban már korábban láttam és elképzeltem, és akkor rá mint a film origójára fűztem fel a főbb és mellékszereplőket.