Home»First Class»Mint egy futóverseny

Mint egy futóverseny

9
Shares
Pinterest Google+

Hektikus a piac – állítja Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója, aki reméli, hogy a turizmus-vendéglátás jól jöhet ki az előttünk álló időszakból. A szakemberrel a válság következményeiről, a kilábalásról, valamint a reményekről is beszélgettünk.

Ma reggel jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy az Európai Unió, valamint további európai országok állampolgárai korlátozások nélkül beutazhatnak az országba. Mennyire várta ezt a döntést a turizmus-vendéglátás? (Az interjú 2020.06.18-án történt – a szerk.)

Mindenki, aki a szektorban dolgozik, azt szeretné, hogy normalizálódjon a helyzet. A fővárosi és az országos turizmusnak is a külföldiek adják a gerincét: több mint 208  milliárd forint jön be a közvetített szállásdíjakból. A válság ideje alatt ezt a bevételt hiányoltuk, a döntés viszont azt a reményt adja, hogy meg tudnak jelenni Budapesten és más vidéki városokban a külföldi turisták.

Ez azért fontos, mert a belföldi turizmus a korlátozások után nagyon gyorsan visszaállt, a július-augusztusi időszakban több egyéni vendég lehet, mint egy évvel korábban.

Viszont ez csak egy része a teljes egésznek, a visszarázódáshoz szükség van a külföldiekre. 

Szigetvári József – Fotó: Szallas.hu

A bejelentés csak kevés országra vonatkozik, sok országból még most sem jöhetnek be. 

Magyarország turizmusát az európai államok nagymértékben befolyásolják. Ez már egy olyan előrelépés, ami nagyon fontos. Az elmúlt években jöttek Kínából és az Egyesült Államokból is hozzánk, de európai túlsúlyos volt a beutazó turizmus. 

A Szallas.hu nemrégiben közölt kutatása szerint május 27-ig alacsony volt a szállodák kihasználtsága. Az azóta eltelt időszakban ez hogyan változott? 

Amikor már kezdtünk kilábalni a válságból, akkor a kisebb szálláshelyeket kezdték meg felkeresni az emberek. Ha júniusi, belföldi egyéni utazók számát nézzük, akkor az jelentősen, mintegy 30-35 százalékkal alul fog maradni a tavalyi adathoz képest. Viszont az arányok már rendben vannak, az emberek mennek szállodákba, és apartmanokba is, hasonlóan a 2019-es évhez, de ekkor még a foglalási időszak a karantén korlátozások miatt nagyon rövid volt, a tervezés folyamata nem tudott megvalósulni.

Júliusban és augusztusban arra számítunk, hogy a belföldi egyéni utazások száma tekintetében hasonló, vagy akár 10 százalékos növekedés lesz 2019-hez képest. Ennek oka, hogy kevesebben mennek külföldre, illetve mindenkinek most lesz lehetősége végre nyaralni.

Az áprilisi időszakban viszont a szálláshelyek bevétele 97 százalékkal volt kevesebb tavalyhoz képest. 

Úgy fogalmaznék, hogy nem volt turizmus. Nulla. Márciusban intenzív visszaesés történt, áprilisban pedig teljesen földbeállt. Májustól indulunk fölfelé. 

Egy teljes leállásból hogyan tud kievickélni egy meghatározó vállalkozás?

Az egész szektornak ez egy nagyon nagy kihívás, mert pénzügyileg, szervezetileg alkalmazkodni kellett – bezárni sem olyan egyszerű. Majd olyan gyorsan kellett visszaállni, hogy a vendégek ne tapasztaljanak semmilyen problémát, miközben ehhez a szakmához komoly tervezési feladatok párosulnak. Amikor ennyire gyorsan kell változtatni, akkor nagyon nagy lesz a megterhelés.

Sokan megpróbálták megtartani az alkalmazottakat, hiszen nélkülük nehéz reagálni a kialakult helyzetre.

A stratégia az, hogy ezt a szűk esztendőt át kell vészelni, a kulcsembereket, pozíciókat meg kell őrizni, majd gyorsan fel kell készülni a visszajövő keresletre. Sokan belföldön nyaralnak majd, olyanok is, akik korábban külföldre mentek, ezt az értéket pedig hosszú távon is ki kell használni. Furcsa helyzet, mert a legrosszabb időszakból kijőve kell a legjobbat nyújtani. Olyan, mint egy futóverseny: ha felrúgnak, akkor is talpra kell állni, és futni kell tovább. Most egy hónapon keresztül mindenkit felrúgtak. 

Sok cégnek kellett lehúznia a rolót?

Ha összevetjük a 2008-as válsággal, akkor közel nem volt annyira drasztikus a járvány. Alapvetően egy jobb gazdasági időszakot követően jött a krízis. A szálláshelyek száma nem változott negatív irányba, sőt voltak nyitások is, ugyanis kisebb fogadók felújítása most fejeződött be, mert tavaly lehetett pályázni ilyen célra. De azt látni kell, hogy Budapesten sok szálloda üzletileg nem nyitott ki, mert nincsenek külföldiek, a mostani vendégszám ezt még nem teszi lehetővé. 

Áprilisig 136 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság Magyarországon. Ez mennyire érintette az ágazatot?

Jelentősen. Sok vendéglátó döntött úgy, hogy nem ebben az időszakban kezdi feltölteni a kapacitását a nyárra. Jó néhány vállalkozásnak hozzá kellett nyúlnia az állományához. Nulla forint árbevétellel szemben álltak a költségek. Nem mindenkinek adatott meg a turizmusban, hogy bő forrással rendelkezett. 

Mi történt volna akkor, ha nem a nyári szezonban történik a válság?

A turizmusnak van egy éves ritmusa, amit bármikor ki lehet zökkenteni. A programokat, rendezvényeket évekre tervezik. Ha a nyári szezonban lett volna elrendelt karantén, akkor az sokkal súlyosabban érintette volna a piacot, de ősszel sem lett volna jobb a helyzetet – bízzunk abban, hogy nem jön egy második hullám, és az ágazat fel tud épülni. Most úgy néz ki, hogy a 2019-es szintet 2022-23-ra tudjuk elérni. 

Ha már rendezvények: a Szallas.hu eladta az egyik márkáját, a Konferenciahotelek.hu-t a Szallodak.hu-nak. 

A Szallas.hu-nak nem volt fókusztevékenysége a konferenciák szervezésében való részvétel. Alapvetően Közép-Európába érkező egyéni utazókra összpontosítunk. Annyi feladattal kellett megküzdenünk, hogy muszáj voltunk az emberi erőforrásainkat erre a területre koncentrálnunk. 

Milyen egyéb intézkedések születtek a fókuszteremtés jegyében?

A három éves integrációs tervünket felgyorsítottuk. Tavaly román és cseh cégeket is indítottunk, a technológiai együttműködés tekintetében jelentős eredményeket értünk el velük. Erősítettük az utaztatási szolgáltatásunkat, illetve a biztonságos fizetési funkciókat fejlesztettük. Továbbá rengeteg olyan változtatást eszközöltünk, ami a válsághoz köthető. Alkalmazkodtunk a helyzethez. 

Mik a visszajelzések? Tetszik a fogyasztóknak a változás?

A frissítések még csak 1-1,5 hónapja vannak a piacon. Ennek ellenére nagyon pozitív visszhangra leltek. Folyamatosan néztük, hogy mennyit hasítanak ki a szektorból a Szallas.hu foglalásai. Szerencsére folyamatosan növelni tudtuk a részesedésünket. 

Hogyan változtak meg a fogyasztói szokások? Egyfelől arról is lehet olvasni, hogy sokan otthon maradnak, de szólnak arról is a hírek, hogy az emberek alig várják a nyaralást. 

Pont ilyen ellentmondásosak az emberek, ahogyan említi. A belföldi utazás iránt megnőtt az igény, az biztos. Nagyobb lesz azoknak is a száma, akik kevesebb, rövidebb időszakokra mennek el pihenni. Ugyanakkor van egyfajta „kiszabadulási feeling”. Az emberek ráömlöttek a piacra, próbáltak minél gyorsabban valahova elmenni, amint lehetőségük adódott. Nagyon sok last minute foglalásunk volt. Ezek az ellentétek láthatók, nagyon hektikus a piac. 

Egy kutatás szerint a karanténban többen vitáztak az emberek, illetve sokan a válás mellett döntöttek. A párkapcsolati problémák mennyire motiválják a fogyasztókat?

Az alap rekreációs igény mindig is jelen volt, amit az utazás tud kielégíteni. Az új környezet kinyitja a gondolkodást. Ezt látjuk az emberekben most is. 

Higiéniához való viszony hogyan alakul?

Egyértelműen megváltozott, minden foglalás tekintetében visszaköszön. Sok kérdést kapunk erre nézve: hogyan van kitakarítva a szállás, mennyire tiszta a környezet, fertőtlenítettek-e, díj nélküli lemondható-e a foglalás és hasonlók. Azt valószínűsítjük, hogy ez közép távon nem fog változni. A cégek rengeteg új megoldást alkalmaznak, ami nagy kihívás is egyben. Az e-fizetéshez való hozzáférés is jelentősen fejlődött, illetve a szállodai digitalizáció nagyon nagy lendületet kapott. 

Az körvonalazódik, hogy hova mennek a magyarok az idén, így például a Balaton, Hévíz, Gyula népszerű célpontok. Mely települések, régiók sínylik meg a járványt a leginkább?

Budapest, egyértelműen. Ugyanakkor sok kis település jól járhat a megnövekedett vendégszám miatt. A normál, nagyobb városok is ugyanúgy megmaradnak lényeges desztinációnak. 

Budapest turizmusa 2022-23-ra rendeződhet? 

Alapvetően igen. Ha nem lesz második hullám, akkor szeptemberben már nyílhatnak a szállodák. Vidéken hamarabb jönnek majd az eredmények. 

Külföld tekintetében mi a helyzet?

Magyarország számára Ausztria és Horvátország a kedvelt célállomások, de megjelent a térképen Szlovákia is. Nagyon érdekes, hogy Románia és Erdély irányába, főleg a déli országrészből megindult a forgalom az elmúlt időszakban. Jelenleg úgy érzik az odalátogatók, hogy ott is biztonságban vannak. 

Még több országba csak korlátozásokkal lehet beutazni, így például Olaszországba és az Egyesült Királyságba is. Az ő kiesésük mit eredményez?

Olaszország jelentős célterület. Ez a forgalom át fog csoportosulni Szlovéniába és Horvátországba, valamint belföld irányába. A külföldi turizmus felfutása sokkal lassabb lesz, mert több tervezést igényelnek.

A veszélyhelyzet ideje alatt sokszor fordult elő, hogy azért mondtak le utazást, mert elkapták a vírust, vagy házi karantént rendeltek el a fogyasztóknál?

Természetesen volt ilyen, de szerencsére erről már múlt időben beszélhetünk.

Hogyan készül a Szallas.hu egy esetleges második hullámra?

Megpróbálunk azzal foglalkozni, ami előttünk van. A szabadon lemondható utazásokat jobban kiemeljük, hiszen így a fogyasztók kitettsége kevesebb lesz. Továbbá fókuszba helyezzük a biztos időszakot, tehát a július-augusztust.

A turizmus-vendéglátás jobban felkészült arra, hogy mit kell kommunikálni. A szálláshelyek be tudják állítani a felületen, hogy milyen intézkedéseket léptettek érvénybe a járvány ideje alatt. A legfontosabb, hogy gyors és pontos információkat szolgáltassunk. 

Ha lesz egy második hullám, annak milyen következményei lesznek?

Nem bocsátkozom becslésekbe. Tavaly megkérdeztek egy konferencián, hogy lesz-e válság. Azt mondtam, hogy igen, lesz. Ez sajnos be is következett. Most azt látom, hogy a következő időszakból jól fogunk kijönni. Remélem, hogy ez a gondolatom is megvalósul. 

Az interjú eredetileg a Business Class Magazin 2020/06. számában jelent meg. Ha szeretné megvásárolni a lapot vagy előfizetne rá, akkor azt megteheti a Dimagon keresztül.

Előző cikk

Fotelből a vadászgépbe

Következő cikk

Budai gasztrofészek