Megszállottságról, hitről, félelemről és reményről szól Almási Tamás legújabb dokumentumfilmje, a tokaji aszút bemutató Folyékony arany. A rendezővel beszélgettünk a kiszámíthatatlanság nehézségeiről, karakterekről és a szőlő aszúsodásának rettenetes, ugyanakkor csodálatos időszakáról.

A borok királya – a királyok bora

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Almási Tamás legújabb filmje témaválasztásban első hallásra teljesen eltér a korábbiaktól. A Folyékony arany nem emberi sorsokról, hanem egy termékről, egy nemzeti szimbólumról, a tokaji aszúról szól. „Örültem Ditz Edit, a film későbbi kreatív producere felkérésének, de sokáig gondolkodtam, hogy vállalhatom-e, mert olyan gazdag téma, és annyi rétege van” – emlékezik vissza a rendező. A tokaji aszú valóban közel háromszáz évig a világ egyik legdrágább és legkeresettebb bora volt, az ára megegyezett az aranyéval. XIV. Lajos úgy jellemezte, hogy „a borok királya, a királyok bora”. Csakhogy a XIX. században Európán, ahogy hazánkon is, végigsöpört a filoxéra (szőlőgyökértetű-vész), és letarolta a kontinens szőlőültetvényeinek kétharmadát. Majd jött az első világháború, aztán a második, amikor a negyvenes években elhurcolták a szőlőültetvények földművelőit és a borászokat – köztük a hegyaljai borászcsaládokat. A megmaradt ültetvényeken a kollektivizmus okozott visszafordíthatatlan károkat. De az egykor nagyon híres tokaji aszú neve örökre fennmarad, és mindenkinek eszébe jut róla valami: azt adtuk ajándékba az orvosnak, vagy tartogattuk különleges alkalmakra a konyhaszekrényben. A Folyékony arany mégsem a múltról, hanem a jelenről szól. „Eredetileg háromszoros költségvetéssel terveztünk, abban a változatban lett volna forgatás Távol-Keleten, az Egyesült Államokban és Londonban is, és a történelmi szál is nagyon erős volt, majdnem játékfilmszerűen megírt jelenetekkel. Végül a fókuszunk Magyarországra tevődött, és a szereplők néhány külföldi útjára.”

Karaktervezérelt film

Almási Tamás nem csupán egy ismeretterjesztő vagy egy termékbemutató filmet szeretett volna készíteni a tokaji borról és a vidékről, így elment egy karaktervezérelt film irányába.

„A bor az Aranycsapat, és a főszereplő a Puskásnak megfelelő Szepsy István”

 

– hasonlítja a filmet korábbi alkotásához. A Folyékony arany így három aszúkészítő borászra épül, akik azon fáradoznak, hogy ez a nemes bor ismét világhírű legyen. Az egyikük tehát a legismertebb magyar borász, Szepsy István, akinek a családja évszázadok óta foglalkozik borkészítéssel. Az ő történetszálát egészíti ki egy más típusú karakter, Bacsó István, a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetője és Alkonyi László történész, szociológus, az egykori Borbarát magazin főszerkesztője, aki annyira beleszeretett a borászatba, hogy mindenét eladva Hegyaljára költözött, és belefogott a bor- és aszúkészítésbe, jelenleg pedig a tállyai Kaláka Pince társtulajdonosa és borásza.

„Nem miniportrékat szerettünk volna készíteni, ezért kellett találnunk olyan drámai szálat, amely mindhármukat összeköti, ha nem is fizikai térben, de tevékenységben: ez a borászok által ismert aszúsodási folyamat” – mondja a rendező. A tokaji aszú három-négy évig készül, miután leszüretelik, a film azonban nem erről a szakaszról szól, hanem arról a folyamatról, amikor a szőlőből egy aszúsodó szem lesz. Azt mindenki tudja, hogy a termést augusztus végén, szeptember elején szokták leszüretelni, de az aszúra várni kell, amíg megtámadja egy olyan gombafertőzés, amely a világ minden táján a szőlő végét jelenti, viszont a tokaji különleges klímának, a terület talajtani, éghajlati és egyéb adottságainak szerencsés együttállása esetén nemespenésszé változik – ez hozza létre azt a csodát, hogy az elaszúsodott szemekből aranyló sárga, csodálatos nedű lesz. Ez viszont hatalmas rizikóval jár, Tízévenként egy-kétszer van erre alkalmas időjárás.

„Hiába teszi bele szívét-lelkét-tudását a szőlész-borász a majdnem művészi teljesítmény előkészítő munkájába, ha az időjárás óráról órára nem úgy alakul, ahogy az aszúsodáshoz szükséges, akkor tönkremegy a termés.”

Ahhoz, hogy az aszúsodás megtörténjen, három-négy hetet, néha két hónapot is várni kell. A termelőknek el kell dönteniük, hogy melyik az a pillanat, amikor leszedik a szőlőt, mert mindennap lehetne belőle készíteni más-más típusú édes bort, de amíg kivárják az „igazgyöngyöt”, addig bármikor történhet olyan időjárás-változás, amely elviszi a termést. 

Ki türelmes – aranyat lel

Minden borásznak az az álma, hogy megcsinálja „a nagy bort”, mint a filmesek az Oscar-díjas filmet. Csakhogy ha elkészül a bor, akkor jövőre még komplexebbet, még gazdagabbat, még újszerűbbet kell készíteniük, hogy meghaladja az előző évit. A Folyékony arany forgatókönyvét 2014-ben írták meg, majd 2015-től egészen 2018 év végéig tartott a forgatás. „Amikor elkezdtünk forgatni, kalkulálnunk kellett, hogy ha a 2013–14-es évek elég jók voltak, akkor négy-öt évig kevesebb eséllyel lesz olyan időjárás, amely a talajtani és éghajlati adottságokkal együtt megfelelő lenne aszútermésre” – magyarázza a rendező, aki nem akarja kikotyogni a film végét, de annyit elárul, hogy vannak krimibe illő jelenetek is, amikor a néző majdnem lerágja a körmeit idegességében. Egyrészt tudnunk kell, hogy miután el is érik azt a pontot a borászok, hogy le lehet szedni az aszút, akkor is rengeteg időt igényel a szemenként szüretelés, hacsak nem vesznek fel háromszáz munkást, így mindennap egy kötélen egyensúlyoznak, hogy vajon melyik a tökéletes alkalom a szüretre – mennyit nyerjenek az egyik oldalon úgy, hogy a másikon kevesebb veszteséggel járjon a döntés. Másrészt a seregélyek is komoly pusztítást tudnak végezni. „A filmben van egy hitchcocki pillanat – ott voltunk egy seregélytámadás kellős közepén.”

Almási Tamás szerint csak megszállottak, zsenik vállalják újra és újra ezt a rettenetes, ugyanakkor csodálatos időszakot. Az aszúkészítés a várakozás, remény, csalódás és újrakezdés története. „Ez egy nagyon komplex dolog, négy év alatt azt tanultam meg, hogy inkább csak becsülöm, de soha nem tudnám megcsinálni.”