„Ezt nem csinálhatom Stohl Andrásból”
Stohl Andrással a Centrál Színházban március 8-án, nőnap alkalmából műsorra tűzött A nevem Mary Page Marlowe című előadás sajtó nyilvános főpróbája után beszélgettünk. A színdarabban nyújtott, rövidnek tűnő, de annál hangsúlyosabb szerepe mellett a pár hete moziban látható Zárójelentés című filmről, rendezésről, álomszerepekről és az állandó leterheltségről is kérdeztük az ország talán leghíresebb férfi színészét.
Így lehet tanulni, kísérletezni, filmet csinálni
Alighanem felrázza és lendületbe hozza a hazai dokumentumfilmes szakmát és közönségét a frissen alakult Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a Madoke. Néhány hete egyre több szó esik a dokumentumfilmekről a nyomtatott sajtóban és egyéb online fórumokon. Arról, hogy hol tart ma, és mi a tennivaló, Józsa Lászlóval, a Madoke elnökével beszélgetünk.
Technológia az óraiparban
Sokan megkérdőjelezik a klasszikus időmérők fontosságát napjainkban, amikor bárhol is legyünk, szinte bármilyen eszközről leolvasható az idő: az autóban, a tömegközlekedési eszközökön, a repülőn, számítógép előtt, vagy a legkézenfekvőbb eszközön, a mobiltelefonon. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a szükség az órára.
Az öltözködés művészete a Bejrút-Párizs tengelyen
A párizsi divathét haute couture kollekcióinak bemutatója a divatvilág legrangosabb eseménye, amelyre csak a kiválasztottak juthatnak el. Ebben az időszakban a szakma krémje, azaz neves szerkesztők, írók, tervezők, kritikusok, stylistok, buyerek és befektetők özönlenek a francia fővárosba, hogy szemügyre vegyék az arra érdemes márkák vadonatúj ruhakölteményeit.
100 éve még lovon ültél, holnap lehet, hogy már teleportálsz
A közúti közlekedési az ókorból eredeztethető, ám infrastruktúra a világ különböző pontjain jelenleg sem ugyanolyan szinten fejlett. Az egyre népszerűbb elektromos járművek töltési hálózata például még közel sem elegendő. Egyes vélemények szerint rövidesen fordulhat a kocka, és a repülés átveheti a hatalmat a közúti közlekedéstől, hiszen a kerekek nélküli repülő autók már a 80-as években is megjelentek filmeken, sci-fi történetekben. Ugyanakkor, amíg az ember nem tanul meg részecske szinten anyagot mozgatni a fénysebesség töredékével, addig a hajó lesz az az eszköz, amely a lehető legnagyobb tömegben és méretben képes áruszállításra.
Hazánk francia konyháinak előfutára
Szerethető hely finom ételekkel, összeszokott csapattal, kedves kiszolgálással, csendes, mégis központi elhelyezkedéssel. A BorsSó Bistro már 13 éve kitart eredeti koncepciója mellett, talán ezért is sikeres a működése.
Kétbalkezes gipsztyúkok
Nincs rosszabb a tegnapi újságnál – állítja Hardy Mihály, aki pontosan 11 és fél év után hagyta ott a Budapest Airport kommunikációs igazgatói székét és lett a Klubrádió főszerkesztő-helyettese.
Sikkes ruhaköltemények a báli szezonra
Politikusok jönnek-mennek, rendszerek elbuknak és újjáépülnek, ám a kifinomult ízlés minden korszakban megmarad. A világ vezető divatházai és a feltörekvő márkák a piaci réseket felmérve próbálják kielégíteni a vásárlók egyre magasabb igényeit. Így kénytelenek évszakról évszakra megújulni, újabb innovatív és korszerű terméket létrehozni. A farsangi időszak nemcsak a tél elűzésére és a felhőtlen szórakozásra, hanem az újdonságok bemutatására is lehetőséget kínál. A következő összeállításban – a nemzetközi trendeket figyelembe véve – egy izgalmas inspirációs csokrot gyűjtöttünk össze a báli szezonra.
A robotok elvették a munkát?!
Amióta fejlődőben van a robotika, visszatérő félelem, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat. Bár sokan az ipari forradalomhoz hasonlítják az Ipar 4.0-nak is hívott digitális átalakulást, amelyet egy új, jobb világ eljöveteleként emlegetnek, a valóság ennél jóval komplexebb. Bár egykoron a gépesítés következményeként régi munkahelyek tűntek el, de újak is születtek, most a fizikai munkát végző dolgozóknak kevesebb esélyük van elhelyezkedni a technológiai szektorban.
Válság és versenyképesség
Még mielőtt a koronavírus-járvány betört az országba, számos szakértő újabb válság közeledéséről beszélt. Nem lehetett biztosan tudni, hogy bekövetkezik-e, de a hatékonyság növelése érdekében, valamint egyes ágazatok átalakulása következtében számos vállalat és iparág radikális lépésekre szánta el magát. A cikk eredetileg a Business Class Magazin 2020/01. számában jelent meg. Az …