Az utóbbi években nagyon felpörögtek a nagyvállalati inkubációs törekvések, amelyek jellemzően a fővárosra fókuszálnak, általában részesedésért cserébe, iparág-specifikusan működnek, és szinte minden nagyobb szektor képviselteti is magát az ökoszisztémában.

A 2017-ben indított Start it @K&H csapata arra törekszik, hogy az inkubációs program minden résztvevőjének a legtesthezállóbb, magas szakmai értéket képviselő támogatást biztosítsa. Az inspiráló irodai környezet és a vállalkozási ismeretek gyakorlati oldalát részletesen megismertető képzési program mellett a különböző iparágakban jeleskedő nagyvállalati partnereink által nyújtott előnyök is jelentős segítséget jelenthetnek az inkubált csapatoknak. Németh Balázzsal, a K&H divízió-, illetve a Start it @K&H inkubátorprogram vezetőjével beszélgettünk. 

Ha valaki a versenyképességről kezd el beszélni, akkor az oktatásnál fog kilyukadni – állítja dr. Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, aki korábban a General Electric ügyvezetőjeként dolgozott. Véleménye szerint olyan nincs, hogy van elég beruházás Magyarországon, de már a magas hozzáadott értéket is keresik a befektetők. A fenntarthatóságról, a német–amerikai beruházási versenyről, a túlóratörvényről, valamint Donald Trumpról is beszélgettünk.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2014 nyarán kezdett működni, vezetését pedig pár hónappal később az addig a privátszféra illusztris cégeinél főbb beosztásokban tevékenykedő Ésik Róbert vette át. Az elmúlt évek során a vezetése alatt számos külföldi magántőke-beruházás és bővítés ment végbe Magyarországon, amelynek elismeréseként 2018-ban a régió legjobbjának választották az ügynökséget egy rangos elismeréssel. A HIPA elnökével az idei legnagyobb beruházás, a BMW mellett a szervezet működéséről, a regionális különbségekről, a hozzáadott érték és a K+F jelentőségéről, valamint a 2018-as eredményekről beszélgettünk.

A BMW és az Audi mellett a Mazda is felhívta magára a figyelmet a november 30-a és december 9-e között zajló Los Angeles-i Autószalonon. Összeállításunkban a kínálatból szemezgetünk.

A karácsonyi időszak egyrészről szeretteink megajándékozásáról szól, a szenteste előtti kellemes izgalomról, a családról. Másrészről pedig a tömegről, ideges és feszült ajándékkeresésről, a határidőkről és az év végi zárásokról. A legszebb ebben az időszakban – az ünnepi étkeken kívül – a fenyődíszítés. Az óraiparban a karácsonyt elsősorban mint egy rendkívüli gondossággal kialakított kirakat- és marketingfelhőt lehet értelmezni. Viszont a megjelenítés ennél szebb és jelentősebb területe a számlap-, és tokdíszítés. A megtévesztő cím is erre utal, mert cikkünkben az órák világának két jelentős részletét mutatjuk be, olyasmiket, amik szofisztikáltságuk okán nem kapnak elegendő figyelmet.

Amióta létezik a reklám és a marketing fogalma, közismert tény, hogy a szexi szettekben pózoló nőkkel, bájos kiskutyákkal és néhány tündéri mosolyú gyerekkel szinte bármit el lehet adni. Az egyre magasabbra kúszó ingerküszöbünk mellett az állandó online jelenlétünk szinte megköveteli a folyamatos figyelemfelkeltést és a meghökkentést. A világhírű amerikai, olasz és francia divatházak jól felépített kampányai szezonról szezonra képesek megbabonázni bennünket a hirdetéseikből áradó, ellenállhatatlan életérzéssel. A luxuscikkek piacán napjainkban a legnagyobb kihívást a magas minőségű gyerekruhák értékesítése jelenti annak ellenére, hogy a családok évente dollármilliókat költenek a legkisebbek ízléses megjelenésére. A következő összeállításunkban körbejárjuk az ismert márkák 2018-as őszi-téli gyerekkollekcióit, hiszen kortól és nemtől függetlenül bárki lehet stílusos.

Máthé Gergely fanatikus túrázó. Tavaly lelkes csapatával teljesítette a több mint 900 kilométeres El Camino Frances elnevezésű zarándoklatot. Hogy mi ebben a sztori? Máthé Gergely kerekesszékben, mozgássérültként éli mindennapjait. Ő az az ismeretlen, hétköznapi hős, akinek már sikerült bebizonyítania, hogy a lehetetlen lehetséges. Tulajdonképpen csak ennyi!

Ujj Mészáros Károly nevét talán leginkább a Liza, a rókatündér című film kapcsán ismerhetjük, amellyel azonnal berobbant a köztudatba. A Balsai Móni főszereplésével készült abszurd, fekete komédia, amely romantikus film, bűnügyi történet és japán mese egyben, számos hazai és nemzetközi díjat bezsebelt. Idén novemberben mutatták be a rendező újabb nagyjátékfilmjét, amely azonban éles műfaji váltás: az X – A rendszerből törölve a jelen Budapestjén játszódó realisztikus thriller, amelynek hősnője a pánikbetegséggel küzdő, kamasz lányát egyedül nevelő nyomozónő, akinek egy szövevényes bűntényt kell felderítenie. A rendezővel a film és a valóság párhuzamáról, korrupcióról, üzenetről és a művész felelősségvállalásáról is beszélgettünk. 

Amikor belépünk a lemezkiadó irodájába, Gryllus Dani éppen Szabó Benedek és a Galaxisokat hallgat mosolyogva. Elbeszélgetünk róluk, amíg Vili megérkezik. A Kaláka zenekar még idén elindítja az ünnepi évadát, ugyanis jövő novemberben lesznek ötvenévesek. A testvérpár töretlen lelkesedéssel és munkával folytatja azt, amit fél évszázada elkezdett. Kaláka van, volt és lesz, ez nem vitás. A generációk gyerekkorát és költészet iránti szeretetét meghatározó Gryllus testvérekkel, Vilmossal és Dániellel sok témát érintettünk a gyerekektől kezdve az oktatáson és zenepedagógián át a karácsonyi hangulatig.