„Ha máshova születek, akkor is író lettem volna” – Dragomán György íróval beszélgettünk
Dragomán György nevéhez néha elég annyit mondani, hogy A fehér király. Ilyenkor sokan bólogatni kezdünk, hogy igen, a magyar író, akinek a regényét több mint harminc nyelvre fordították le. A szerző második regényének sikerei óta megírta a diktatúra-sorozatba illeszthető Máglyát, 2015-ben pedig megjelent első novelláskötete, az Oroszlánkórus, de rövidebb szövegeit az interneten is olvashatjuk. Fél éve mutatták be azt a kosztümös brit filmet, melynek forgatókönyvét A fehér királyból írták. Az elkészült alkotásra a magyar kritika nem reagált túl pozitívan. Az íróval, műfordítóval, aki három regényen dolgozik párhuzamosan, többek között a kritizálásról, az elbeszélői hang hitelességéről, irodalmi környezetben való felnövésről és a hatalom természetéről is beszélgettem.
Különleges program ambiciózus tehetségeknek – bemutatjuk a Talent Plantation – Vezetői Utánpótlás Tehetségprogramot
A Talent Plantation – Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram, olyan 20–28 év közötti fiatal főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak, frissdiplomásoknak kínál tréningsorozatot, akik vezetői ambíciókat éreznek magukban és a jövőben magas beosztásban, komoly eredményeket szeretnének elérni, sok emberre szeretnének hatással lenni. A program létrejöttéről, céljáról, hasznosságáról, az eddigi tapasztalatokról a Human Telex Consulting részéről Busch Beáta szakmai vezetővel és Juhász Lili junior tanácsadóval, koordinátorral, illetve két résztvevővel, Molnár Annával és Kozma Istvánnal beszélgettünk.
Étrend-kiegészítők – egészség helyett lehetséges egészségügyi kockázat?
Ma már rengetegen szedünk valamilyen étrend-kiegészítőt, gyakran többfélét is egyszerre. A kínálat óriási, de a fogyasztói célok ugyanazok: mindenki szeretne egészséges(ebb), vékony(abb), izmos(abb), szebb lenni, és általában ezek egyik lehetséges forrásaként tekintünk ezekre a termékekre. A legtöbb esetben bele sem gondolunk, hogy az adott kiegészítő fogyasztása akár veszélyes is lehet az egészségünkre, hiszen feltételezzük, hogy ha elérhető, nyilván bevizsgált, biztonságos, rendszeresen ellenőrzött termékről van szó. Röviden: ez egyáltalán nem így van.
Van élet az amputáció után – Végtagpótlás napjainkban
A testrészek elvesztése vagy hiánya komoly megrázkódtatás lehet, testi és lelki értelemben egyaránt. Ugyanakkor a tudománynak köszönhetően mára már léteznek megoldások, amelyekkel újra teljes életet élhetnek az érintettek. A témával kapcsolatban a hivatalos orvostechnikai eszközöket gyártó Reha-Corpus Kft.-t és a gyerekeknek robotkezeket nyomtató e-NABLE-t kérdeztük.
Egészségügyi megoldások és orvosi válaszok a 3D nyomtatóból
Legyen szó regeneratív orvoslásról, személyre szabott medicinák meghatározásáról vagy rehabilitációs robotikáról, a 3D nyomtatás olyan szintet ért el mára, amelyről pár éve még csak sci-fikben olvastunk. Lehetővé vált összetett formájú, méretarányos szerveket nyomtatni, olyan egyszerű szövetekből, mint a porc, vagy épp olyan bonyolultakból, mint a tüdőszövet, hogy életünk hosszát minél tovább kitolhassuk, és egészségesebb, jobb életet élhessünk.
KLINIKAI MEGBÍZHATÓSÁGÚ EKG-MÉRŐ, AMELY EGY FARZSEBBEN IS ELFÉR: WIWE
Egy magyar startup kifejlesztett egy bankkártya méretű eszközt, amely bármikor, bárhol pontos információkat ad szívünk állapotáról, megelőzve ezzel a stroke vagy a hirtelen szívmegállás bekövetkezésének veszélyét. Farkas Emese marketingigazgatót kérdeztük a szoftver egyediségéről, képességeiről és megbízhatóságáról.
Üzérkedés pirulákkal – Merre halad a legfontosabb egészségügyi szereplők tőzsdei részvétele?
Meghatározó időket él a tőzsde, amelyek nem kímélték az egészségügyi szektort, így a gyógyszeripari és a biotechnológiai részvényeket sem. A Brexit és Donald Trump is éreztette hatását, ugyanakkor számos nagyvállalati személyi változás is történt, amelyeknek befolyásoló erejéről az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjét kérdeztük.
Majd meggyógyít a YouTube! – Egyre terjed a digitális orvoslás
Mindenhol az internet okozta változásokról lehet olvasni, szinte ki se kell nyitnunk hozzá a szemünket, hogy találkozzunk velük. Ennek hatása az egészségügybe is begyűrűzött, egyre több olyan médiavállalkozás, YouTube-csatorna jelenik meg, amelyek helyettesíteni igyekeznek a hagyományos orvosi diagnózist, és helyette precedensek és tünetegyüttesek alapján kínálnak gyógymódokat az önorvosló betegeknek. Mindazonáltal ennek a jelenségnek megvan a maga veszélye is, amellyel kapcsolatban Dr. Horváth Tamás fül-orr-gégészt, az ENT House Budapest magánrendelő bloggerét kérdeztük.
Mosolyogj, és megmondom, ki vagy! – Intelligens fogkefét tervez a CAREonix
Egyre több okoseszköz jelenik meg a piacon, melyek között szép számmal akadnak hétköznapi tevékenységeket segítő találmányok is. Egy fiatal egyetemistákból álló magyar startup ezúttal egy teljesen innovatív fejlesztés megvalósításán dolgozik, hogy mosolyt csaljon a fogorvosi rendelőket látogató páciensek arcára, fogsor-diagnosztizáló intelligens fogkeféjével, a NIRbrush-sal. Az ötletgazdával, Kováts-Megyesi Bálinttal beszélgettünk.
Noura – az egészségügyi személyi asszisztens
Ki ne szeretne egészségesen táplálkozni anélkül, hogy tanácsadóhoz kelljen járnia vagy az internetet bújnia? Tóth Máté formatervező ötletgazda és Mike Marcell szoftverfejlesztő a felhasználói kényelemre alapozva álmodta meg a Noura egészségügyi asszisztenst. Az egyelőre még fejlesztés előtt álló innovatív alkalmazás béta verziója idén várható.