Till Attila részben saját élményekből táplálkozó új filmje éppúgy könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, mint nagy sikerű előző rendezése, a Tiszta szívvel. Az És mi van Tomival? ugyanakkor a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap. Hiánypótló alkotás, amely betekintést enged a függők életébe, akik fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak a legnehezebb percekben.

Teljesen új koncepcióval és egy delivel tér vissza a Lánchíd utca egyik régi motorosa, a Meat Boutique. A Lánchíd utca lábánál rejtőző étterem konyháját a hagyományos balkán és török ízek jellemzik, modern megközelítésben. 

Vajon hogyan élte túl a coworking piac az elmúlt évek kihívásait és mivel lehet ma motiválni a kissé megszorongatott vállalkozó réteget, hogy kiszakadva a kanapé kényelméből betérjen egy közösségi térbe dolgozni? A Kubik az egyik legszebb környezetben, a Jászai Mari téren várja tizedik éve alkalmi és állandó bérlőit. Mocsári Évi társtulajdonost kérdeztük az utóbbi évek kihívásairól, örömeiről és működésük alapvetéseiről. 

Három gyerekkori barát működteti Budapest legprogresszívebb ázsiai bisztróját, a Zen Eatery, ahol a különböző textúrájú és ízvilágú ételek ismerősek lehetnek, mégis egy teljesen új formában öltenek testet: a sajtburgert tekercsben, a pho levest pedig ramennel eheted. Mindez pedig megfizethető áron, magyar pénztárcára szabva. 

A hiphop születésének ötvenedik évfordulója alkalmából elkészült a Budapest Open Mic Podcast sorozata, ahol a hazai hiphoptörténelem került terítékre. Ez a hiánypótló sorozat bemutatja a magyar hiphoptörténet fejlődési ívét a legfontosabb képviselőin keresztül. Az egy-egy korszak kiemelkedő alakjait bemutató beszélgetéssorozat kétségkívül legmeghatározóbb résztvevője Geszti Péter volt, akinek szakmai és személyes életútját az értő fülű producer és zenei szakértő, Bánkuti Dániel vesézte ki. A beszélgetés első részéből izgalmas részletekre derült fény a Rapülők zenekar megalakulásától a kilencvenes évek pezsgésén át a siker vonatkozásairól.

z olasz gasztronómia szíve Magyarországon is dobog: Gianni Annoni története és sikerei a Trattoria Pomo D’oro-ban nemcsak egy étteremről, hanem egy életérzésről is szólnak. A mediterrán konyha varázsát és tradícióit elhozva, Gianni 21 évvel ezelőtt alapította meg éttermét, amely mára a hazai gasztronómiai színtér egyik kiemelkedő pontjává vált. Az olasz életmód, az „édes élet” titka az egyensúly, amely nemcsak az ízekben, hanem a mindennapi működésben is megnyilvánul. Beszélgetésünkben az étteremtulajdonos betekintést nyújt az olasz konyha rejtelmeibe, a pizza készítés hagyományaitól kezdve a minőségi alapanyagok iránti elkötelezettségig, miközben elmeséli, hogyan vált a Trattoria Pomo D’oro egy kis itáliai szigetté Budapest szívében. 

210 önkéntessel, crowdfundinggal, kilenc hónapnyi előkészülettel nyitotta meg a Dante Közösségi Alkotóteret a két alapító, Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor, akik magukat színész helyett színházcsinálóként, a Dantét pedig színház helyett összművészeti alkotótérként szeretik említeni. A Margit-negyed program kínálta lehetőség kapcsán a nyitásig vezető útról, ambíciókról és dédelgetett terveikről beszélgettünk. 

Egyre többen szeretnek bele a téli, szezonon kívüli Balatonba – számukra tökéletes kikapcsolódási lehetőségeket nyújt az egész évben nyitva tartó zánkai Zen Garden. Választhatunk sportolási lehetőségek, kerékpározás, szauna, masszázs vagy a közel hathektáros terület szívében kialakított, sziklákkal és növényzettel körülvett medence között. A komplexum külső vendégek számára is nyitott étterme, a Bamboo Bistro prémium színvonalú fogásokkal és csodás ételkompozíciókkal várja a látogatókat. A budapesti fine dining éttermek világából érkezett  séffel, Krasznai Norberttel és a tulajdonossal, Haraszti Zsolttal beszélgettünk. 

Robert Hogan és Dr. Joyce több évtizedes kutatással bizonyította, hogy a személyiségnek milyen hatása van a szervezet hatékonyságára. A Hogan Assessments a munkaalkalmasságot és vezetői képességeket mérő személyiségtesztet elsőként intézményesítette a világon. Fehér Zsolt a Hogan Assessments személyiségteszt-fejlesztő cég Európáért felelős ügyvezetőjének pozíciójából lépett elő a cég üzletfejlesztési alelnökévé, a munkakört korábban csak amerikai állampolgárságú szakemberek töltötték be. A HR tanácsadás területén így ő az első magyar felsővezető az Egyesült Államok piacán. Ennek kapcsán kérdeztük a szakembert. 

Az Arany Kaviár Étterem egyik tulajdonosa, Molnár Attila és a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero egy olyan multikulturális konyhát álmodtak meg, ahol magyar alapanyagok fúzióra lépnek a latin-amerikai konyha fűszerezésével a baszk szemlélet nyomában. A budai vár tövében meghúzódó Umo egy páratlan élményt nyújt mindenkinek – aki belép a kertbe, garantáltan egy másik világban találja magát!

2007-ben, egy véletlen folytán alapította meg nyílászáró- és árnyékolástechnikai vállalkozását, az Euroline Ablak Kft-t Szabó Levente. A tulajdonos-cégvezetővel a piaci kilátások és lehetőségek mellett az építőiparról, a lakossági ügyfélkör fontosságáról, a gazdasági kihívásokról és a lélekkel és szeretettel gondozott vállalkozás módszeréről beszélgettünk.

Jöhetsz családdal, biciklivel vagy kutyával, a Hintában megtalálod a legkényelmesebb zugodat, ahol fesztelenül megpihenhetsz egy fröccs mellett vagy bekaphatsz egy bisztró jellegű ételt. Míg a kicsik játszhatnak a számukra kialakított gyereksarokban, te egy hintáról gyönyörködhetsz a badacsonyi tájban, kinyúlhatsz a kényelmes kanapén vagy akár leheveredhetsz a szőlősben a biciklid mellé. Kipróbáltuk és a tulajdonosokkal is beszélgettünk. 

Mindössze pár év alatt futott fel az Eco Tiny House vállalkozás, amit Szakács Botond feleségével egy véletlen telekvásárlás és házépítési csorba okán indított el. A vállalkozás mára elérte az ötmillió eurós árbevételt és még bőven tart a fejlődés, holott már most is piacvezetők kínálati és értékesítési szempontból is. Az erdélyi vállalkozó emellett egy másik vállalkozásban is részt vesz, aminek célcsoportja a lokális természeti értékeket kétkeréken élvező túrázó közönség, ráadásul ez az üzlet is komoly változás és terjeszkedés előtt áll. Szakács Botonddal beszélgettünk sikereiről. 

A Homola Pincészet 2023 nyarától különleges gasztrokulturális programokkal várja a térségbe látogatókat. A közeljövőben a pincészet új, többfunkciós terével bővül a Balaton északi partjának kulturális desztinációs palettája: az épülő élményközpont négy évszakon keresztül fog kulturális élményláncokat kínálni látogatóinak, melyben a nemzetközi vendégelőadások és tárlatok mellett a kulturált borfogyasztás és egyedi gasztrofelfedezések élményét kínálják a Paloznakra látogatóknak. Az új rendezvénytér átadásáig a Borteraszon kínálnak alternatívát a gasztrokulturális palettán. Céljuk, hogy a térségbe érkezők megismerkedjenek a paloznaki életérzéssel, a helyi értékekkel, ehhez társítanak változatos kulturális programkínálatot a nyáron.

Címlap interjúnkban megismerhetk Szabó Zoltán, a Jegyvásárlás.hu vezérigazgatójának történetét és gondolatait frissen piacra lépett cégéről és a jegyértékesítés piacáról, ami több ezer milliárdot jelent. Itt szeretne minél nagyobb szeletet szerezni magának vezérigazgató és a Jegyvásárlás.hu csapata. Ehhez komoly és átgondolt üzleti modellel, hazai fejlesztéssel és nemzetközi szerverszolgáltatóval, folyamatos ügyfélszolgálati jelenléttel és diversz partner portfólióval indultak útnak 2022 év végén, az ide cél pedig a 150 ezret meghaladó eladási szám. A vezérigazgatóval turizmusról, terjeszkedésről, konkurenciáról és az igazán népszerű eseményekről is beszélgettünk. 

Többször volt az Év női autóversenyzője, a lengyel Kia Platinum Cup, valamint a magyar Kia Platinum Rally Cup állandó résztvevője, vezetett már bobot vagy éppen versenykamiont, és saját bevallása szerint nem érzi a veszélyt. Vogel Adriennel karrierje alakulásáról, állóképességről, kiöregedésről, veszélyről és a sztereotípiákról beszélgettünk.

A „Zero Waste on Renewables” szemlélet újdonságnak számít a megújuló energia szektorban, azonban Szűcs Marcell, a Dimensim társalapítója, ügyvezető igazgatója, valamint Csapó Dániel társalapító szerint hatalmas potenciál van a megvalósításában. A zöld energia pazarlás elleni harcban élen járó startup informatikával és akkumulátor kutatással foglalkozó vezetőivel a nemzetközi piaci bevezetésük előtt beszélgettünk.

alkotói énjéről, következő filmjéről, a mesevilágról, a streaming és a mozi csatájáról valamint a social média helyzetéről beszélgettünk. 

A drónok technológiai fejlődése és a potenciális üzleti alkalmazások széles skálája mára fontos szerephez juttatott egy speciális szegmensben úttörő és piacvezető vállalkozást. Az ABZ Drone egy fontos területen, a mezőgazdaságban tölt be első helyet, emellett pedig a piaci edukációra és nemzetközi terjeszkedésre koncentrál. Azonban az önálló működés és az emberi erőforrások nélküli drónműködtetés előrehaladottabb rendszerek kidolgozását igényli, amelyhez a jogszabályoknak is alkalmazkodniuk kell. A következő 3-5 évben várható további fejlődés a drónok terén, beleértve az önálló működést és a jogi keretek aktualizálását. A cég pedig már most komplex technológiai integrációt kínál és rendelkezik magas színvonalú képzéssel, amely vonzza résztvevőket. Török Gyula ügyvezető-tulajdonossal, az ABZ Drone vállalatról, a drónok felhasználási lehetőségeiről, a piaci terjeszkedésről, a képzési lehetőségekről és a jövőbeli fejlődési kilátásokról beszélgettünk.

Elhivatottság, ötletgazdagság és előremutató gondolkodás jellemzi a Leeb és Klein család által, már harmadik generációban működő Hotel Hochschober történetét, továbbá az az elkötelezettség, miszerint vendégeiknek valami különlegeset, valami mást, szokatlant kínáljanak szabadságuk eltöltésének idejére. 1929-ben a Leeb család 1. generációja egy kisebb fogadót létesítetett Turrachon, „Gasthof Hochschober” néven, arra gondolva, hogy az idilli táj rendkívüli ötleteket igényel. Akkor még nem sejtették, hogy a őket követő 2. és 3.generáció egy fantasztikus dimenziójú szállodát varázsol majd kis fogadójukból, mégis alapgondolatukat, amely ma is a Hochschober filozófia kiindulópontja, már akkor megfogalmazták: a vendégek számára a mesés természeti tájban egy kellemes hangulatú és jó közérzetet biztosító légkör megteremtése volt.

A street food irány és a barbecue technika használata egyfajta divattá vált. Bebizonyosodott, hogy azok az emberek, akik évekkel ezelőtt el sem tudták volna képzelni, hogy csurogjon le a könyökükről a szaft egy étteremben, azok most irdatlan mennyiségű húsokat fogyasztanak el nem puccos körülmények között. Ezt az életérzést egyre többen keresik! Az idén hetedik születésnapját ünneplő Smokey Monkey BBQ egyik tulajdonosával, az ételek minőségéért felelős Pál Róberttel beszélgettünk az étterem – és vele párhuzamosan a fogyasztók – fejlődéséről, a BBQ technikákról és a smashed őrületről, majd rövid látogatást tettünk a Smashy burgerezőbe.

A Shrooly egy fiatal startup, ami rohamtempóban növekszik, miközben egy nagyon egyszerű, de rendkívül népszerű terméket kínál a vásárlóinak: figyelj az egészségedre, fogyassz több magas hatóanyagú gombát, amit nulla szaktudással, egy hét alatt megtermelhetsz magadnak a Shrooly-val! Mindehhez pedig kapsz egy dizájn terméket, ami a nappalid egyik élő dísztárgya lesz. A gombát egy appal tarthatod karban, a folyamatos rendelést pedig az új gomba törzseket tartalmazó pod-ok garantálják majd. Fifikás üzleti gondolat, letisztult formavilág, szexi ötlet. A két, húszas évei elején járó startupper-vállalkozó, Palánki Dávid és Schaffhauser Sámuel már az alapításig olyan életutat járt be, ami megérne egy filmet és úgy működnek, ahogy a best seller üzleti könyvekben olvashatjuk. Tesztelnek, tanulnak, fejlesztenek és fejlődnek. Interjú egy nem hétköznapi siker sztoriról az üstökösként süvítő alapítókkal.  

Szikra Gabriella neve mindenkinek ismerősen csenghet, miután a Konyhám nevű gasztrokocsmával megmutatta, hogy egy balatoani strandbüfé is kínálhat magas minőségű ételeket. Mindössze két nyári szezon után párjával eldöntötték, hogy télen is kiszolgálják vendégeiket és megnyitották a Konyhám Stúdió 365 nevet viselő éttermet pazar kilátással a Balatonra. A tulajdonossal beszélgettünk.