Home»Startup»Reptéri méhfuvar: BeeRides

Reptéri méhfuvar: BeeRides

1
Shares
Pinterest Google+

A külföldi utazások idején az autók nagy része kihasználatlanul áll a reptereken – erre a problémára ad környezetbarát megoldást egy magyar startup. A BeeRides közösségi autómegosztó egyfelől pénzkereseti lehetőséget nyújt az autók tulajdonosainak, hogy a reptéri parkolási díj helyett bérbe adhassák a járműveiket, másfelől az országba érkező turisták az átlagos reptéri autóbérlési árak egyharmadáért kölcsönözhessék ki a parlagon heverő eszközöket – mindezt automatizált rendszerrel, elkerülve a fizikai szerződéskötés miatt kialakuló, hosszú sorokat és időveszteséget. A BeeRides egyik alapítójával és cégvezetőjével, Bősze Botond Andrással beszélgettünk a vállalkozás budapesti irodájában.

Win-win ötlet

2015. május 26-án szolgálta ki az első ügyfelét a közép-európai régió első repülőtéri közösségi autómegosztója, a BeeRides. A vállalkozás az idők folyamán több változáson ment keresztül, amíg elérte jelenlegi állapotát, fennállása óta ötször vont be tőkebefektetést másfél millió euró értékben. „Az első kockázatitőke-finanszírozást 2016 novemberében kaptuk. Korábban is lett volna rá lehetőségünk, de az volt az elképzelésem, hogy ezt a lépést akkor kell megtennünk, amikor már vannak ügyfeleink, termékünk, forgalmunk, és már a piacon vagyunk” – emlékezik vissza Bősze Botond András alapító és cégvezető. Az addigi szintig felépített céget Bozóki Szilárd társalapítóval együtt a korábbi megtakarításaikból finanszírozták. Idővel a terjeszkedéshez, növekedéshez és fejlesztésekhez amerikai, németországi és magyar magánbefektetőket is bevontak.
A cég elindításakor az operációs rendszerük nagyon hasonló volt egy tradicionális autókölcsönzőéhez, azzal a különbséggel, hogy a BeeRides autói közösségi bérbeadáson keresztül jöttek be, viszont az autóátadás, -átvétel, szerződéskötés, fizetési eljárás nagyon hasonlóan működött. „Rájöttünk arra, hogy ahhoz, hogy ez az üzlet nemzetközileg is terjeszthető legyen, a forgalomnövekedéssel az ügyfélélmény is jó minőségű maradjon, és operatívan tudjuk kiszolgálni az ügyfeleinket, emellett költséghatékonyan is működhessünk, el kell indulni azon az úton, hogy mindent automatizálunk, és technológiai fejlesztéseken keresztül minél hatékonyabbá tegyük a működésünket” – meséli a cégvezető. Ezen elvek mentén épült ki a platform jelenlegi formája, ahol az autótulajdonosok bérbe adhatják az autóikat, míg ők külföldre utaznak, az országba érkező turisták pedig a reptéri autóbérlési árak egyharmadáért kölcsönözhetik ki őket.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren főszezonban gyakran hétezer kihasználatlan autó várja, hogy tulajdonosa hazarepüljön, és újra beindítsa. Ezek az utazók közel kétmilliárd forintot költenek parkolásra. A reptéri közösségi autómegosztónak van létjogosultsága.

Gyors és ügyfélbarát – automatizált „okoskulcsszekrénnyel”

Az autóbérlési piacot nagynevű tradicionális kölcsönzők dominálják, nemzetközi hálózatok, amelyeknek sok esetben XX. századi operációs modellje és ügyfélélménye van: a kliensek sorban állásra panaszkodnak, az ügyfélpultnál azt is eladják nekik, amire nincs is szükségük. Mindemellett kinek van kedve például éjjel egy órakor hosszasan tárgyalni egy kiszolgálópultossal? Mivel a fizikai szerződéskötés nem kényelmes, és sok esetben papíralapon kell ikszelni, hol van megkarcolva az autó, miután körbefotózzák. A BeeRides ezeket a folyamatokat automatizálta, és ügyfélbaráttá, könnyen használhatóvá és gyorssá tette. „Nálunk egy autó kölcsönzése átlagosan egy percbe telik, nem kell beszélni senkivel, nem kell papírokat kitölteni, hanem a felhasználó egy kulcsos széf szekrényének touchpadjén beüti a digitális PIN-kódját, amelyet a platformon kitöltött online szerződéssel kapott, kiveszi a slusszkulcsot az autó papírjaival, és már viheti is a kiválasztott járművet városi körútra” – magyarázza Bősze Botond András. A bérbeadóknak a regisztrációkor be kell jelölniük azokat az időpontokat, amikortól és ameddig kikölcsönözhető az autójuk, és specifikálniuk kell a jármű típusát. Ez után a reptér melletti operációba be kell parkolnia az ügyfélnek, a tranzakciós kódját használva pedig le tudja adni az autóhoz tartozó kulcsot és forgalmi engedélyt, és már ülhet is fel a járatára. A háttérben ekkor a színfalak mögött egy garázsmester át fogja vizsgálni az autót, fényképes állapotfelmérést készít, folyadékszinteket mér, a platformon pedig már elkezdik hirdetni az autót bérbeadásra. Amikor megérkezik a bérlő, hasonlóan automatizált módon veheti át az autót. Ahhoz, hogy minél több ügyfél adja le nyugodt szívvel az autóját, nagyon fontos a bizalom és a biztonság.

„Több szinten védjük ezeket az eszközöket. Egyrészt van egy teljes körű Allianz biztosítás az autókra, másrészt beszerelünk egy telemetrikus mérőeszközt, amely a vezetési stílus minden apró részletét rögzíti, például hogy hogyan fékeznek, kanyarodnak, adnak gázt, és merre járnak”

– mondja az alapító. Így ha valaki nem rendeltetésszerűen használja az autót, felelősségre lehet vonni. A bérlők figyelmét fel is hívják arra, hogy ezek az autók másnak a tulajdonai, vigyázzanak rá, és egy nyomkövető eszköz is be van szerelve az autókba, amelyet értelemszerűen eltávolítanak, mielőtt a kocsit kitisztítva visszaadnák a tulajdonosnak. A bérbeadónak egyedül a rendeltetésszerű használatból eredő műszaki fenntartási költségeket kell fizetnie, amelyet a vállalat adott esetben megold, és az ügyfél által keresett bérleti díjjal kompenzálja.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin JÁRMŰIPAR című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

A vezetési élmény megmarad

Következő cikk

Elektromos rollerekkel a mikromobilitásért