Laza, mégis menő reggeliző Budán
Figyelemmel kíséri a BBQ világ történéseit, ő a Bodrog Smoker kifejlesztője, a lassan sült húsok császára, az extra bruch fogások megálmodója. Horváth Zsolttal, a KicsiZso reggelizőhely tulajdonosával beszélgettünk.
Egy kis Olaszország Rózsadomb szívében
Fiatalos, pörgős hely, széles péksütemény választékkal, hidegen préselt gyümölcslevekkel és frissen, fafüstölésű olasz kemencében készült pizzával és szezonális alapanyagokból készült olasz régiók különleges ételeivel – a Da Rosa étteremben jártunk.
Tejmadár – Megnyílt Budapest első franchise madártejezője
Ha besokallsz a nagyvárosi pörgéstől, a Váci útról vagy a Westend pláza földszintjéről érkezve átléped a Tejmadár küszöbét, egy teljesen más atmoszféra fogad – a city slow koncepcióra épült, elegáns belsőépítészettel létrehozott „nyugalom szigete.” Ráadásul a madártejet szinte mindenki szereti, itt pedig sokféle irányban továbbfejleszthető. Pap Sára tulajdonossal beszélgettünk és madártejeztünk.
Be kell tömni a lyukakat
Csongár Gábor közgazdász, adószakértő szerint mindenképpen konzultálniuk kell a katásoknak, miután a kormány eldönti, hogy hogyan változtatja meg az adózási forma feltételeit. Úgy véli, kivezetéstől nem kell tartani, de előfordulhat, hogy egyes vállalkozóknak váltaniuk kell majd.
Dízelbotrány 2.0 – Nyomoztak a magyar Suzukinál
2015-ben végigsöpört a világon a dízelbotrány, aminek a hatása a mai napig érződik; a legnagyobb autóipari vállalatok sok milliárdos büntetést kénytelenek fizetni, amiért csaltak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adataikkal. Hiába precedensértékű az eset, nagyon úgy néz ki, hogy a múlt megismétlődhet.
Csúcsgasztronómia Esztergomban
Különleges enteriőrrel és nagyvilági szemlélettel várja a vendégeket az esztergomi 42 Restaurant & Bar, ahol az ország egyik legjobb séfje álmodja meg a katarzist kínáló karakteres fogásokat.
Újhullámos bisztró Csikágó határában – a Linkában jártunk
Főként vegetáriánus, vegán és laktózmentes ételek műalkotásként tálalva, barátságos, közvetlen kiszolgálás, zero waste szemlélet, kutyabarát környezet – a Linka egy olyan kis kuckó a Damjanich utcában, ahol akár egyedül is ebédelhetsz anélkül, hogy egyedül éreznéd magad. Király Orsolya üzletvezetővel beszélgettünk.
Nem helyettesíteni, hanem jobb kezet nyújtani
Alig száz ember ért a deep fake videók fejlesztéséhez. Kovács Dominik Mátéék szeretnének az elsők lenni a piacon, agresszív és látványos bővülést terveznek. A Colossyan már most olyan ügyfelekkel dolgozik együtt, mint a Lego vagy a Porsche. A training deep fake videókra van a legnagyobb kereslet, de a jövőben akár a nagyjátékfilmekbe is beférkőzhet a technológia. Viszont a nem etikus deep fake videók kiszűrésében jelenleg sincs potenciál.
Nem fogja bírni a rendszer – benzinkutat a csőd szélén
A kormány által megszabott üzemanyag-ársapka komoly következményeket vont maga után; a kisebb benzinkutak a csőd szélére kerültek, amin az sem változtat, hogy nemrégiben egy mentőcsomagot terjesztettek elő a számukra. Előbb-utóbb a fogyasztóknak is be kell szállnia a teherviselésbe. Bujdos Eszterrel, a holtankoljak.hu ügyvezetőjével beszélgettünk.
Székely gourmet étterem az Andrássy-n
Erdélyi és székely gourmet fogások, ősi receptek a modern konyhatechnológia ötvözésével – ezért érdemes betérni a SZÉK étterembe az Andrássy út frekventált részén. Varga Szidónia otthonról, Székelyudvarhelyről hozta magával a hagyományos ételek és értékek iránti tiszteletét. A küldetéstudatból megnyílt étterem célja bebizonyítani, hogy az erdélyi konyha is van olyan jó, mint a francia vagy az olasz.