„Mi vagyunk a legnagyobb hobbirendezvény” – Interjú a SMART Konferencia főszervezőjével
Dobó Mátyás főtevékenysége a digitalizációs fejlesztéseket érinti, élete egy másik szegmensében pedig csapatával, az Endless.Consultinggal szervezi a SMART Konferenciát, amelynek végén általában úgy dönt: ez volt az utolsó. Aztán valahogy mégis jön a következő. Véleménye szerint a politika nem szabhat határt a technológiának, a díjak leginkább a helyzetbe hozásról szólnak, …
Multifunkcionális virtuális térkép – hasznos információkkal
Felhasználót és partnert egyaránt támogató multifunkcionális applikációt fejlesztett ki egy magyar startup egyéni és céges felhasználók számára, amely egy virtuális térképen nyújt hasznos információkat turistalátványosságokról, középületekről, segíti a közúti közlekedést, a parkolást, ráadásul a rendszerhez csatlakozott éttermekben és üzletekben felhasználható, árengedményt biztosító kártyát is kínál. Az AmpeGo fejlesztéséről Horváth Péter ötletgazdával beszélgettünk.
Slow Budapest – Lassan járj, hogy tovább és jobban élj!
A lassúság manapság szinte a luxus szinonimája, sőt, kifejezetten negatív képzetek társulnak hozzá, úgymint a lustaság, a rossz munkavégzés vagy éppen a tétlenség. Azonban aki egy kis időt tölt Krajcsó Nellivel, a Slow Budapest mozgalom megalapítójával, teljesen más szemszögből tekint majd a lassítás témakörére.
„A szövegeim okosabbak nálam” – Interjú Bereményi Gézával
A hetvenkét éves dalszövegíró, író, rendező és forgatókönyvíró jelenleg önéletírásán dolgozik. Bereményi Géza dalszövegei szervesen beépültek a magyar kultúrába, és ez főleg a Cseh Tamással közös dalszerzői munkának köszönhető. Bereményi Géza rendületlenül folytatja az írást, újabb szerzeményeiből pedig március 4-én, Másik Jánossal közös estjén hallhatunk részleteket. A Kossuth- és Prima Primissima díjas szerzővel a munka és az élet kapcsolatáról, a Cseh Tamással közös alkotásról, a dalszövegekről és emblematikus kettősük kultuszáról is beszélgettünk.
Mit ér az élet? – Értékel az Allianz és a Generali
A feltett kérdés nem romantikus, hanem materiális, százezreket, egyesek több százmilliókat költenek évente élet-, illetve egészségbiztosításra. De vajon mit kapunk a pénzünkért cserébe? Mérleget vontunk az olasz oroszlánnal, illetve a német sassal.
„Magányosan írunk, aztán kipakoljuk” – Interjú Karafiáth Orsolyával
Nagy múltú helyen, Karinthy kedvenc kávézójában találkozunk; az interjú előtt hosszú időt szentelünk a fotózásra. Orsolya szőke parókában, óriási nyaklánccal, tetszetős gyűrűvel, nagyon csinosan jelenik meg. Számára a találkozókhoz hozzátartozik az öltözék, bár állítása szerint ma annyira sietett, hogy nem talált ki külön koncepciót. Ezt nehezen hiszem el neki. Az extravagáns megjelenésű költő- és írónőnek, újságírónak 2017 őszén jelent meg legújabb, a függőséget és az alkoholizmust tematizáló családregénye, a Szirén. Az alkoholizmus démonától immár nyolc éve megszabadult művésznővel egy hosszú beszélgetés keretében a külső megjelenéstől kezdve a Szirén könyvborítóján, történetén és szerkezetén keresztül egészen a függőségtől való megszabadulásig és a gyereknevelésig jutottunk el.
V30 csúcstelefonnal és OLED-kijelzőivel hódít az LG
Az elsősorban szórakoztatóelektronikai és mobilkommunikációs termékeiről és fejlesztéseiről ismert koreai vállalat az amszterdami Integrated Systems Europe kiállításán mutatta be legújabb OLED-kijelzőre optimalizált termékeit, míg másik fontos terméke, a V30 csúcstelefon számos újítással szintén nagy árbevételt ígér a tavalyi évben árrekordot döntött vállalat számára.
Irodaházak a munkavállalók jóllétére tervezve: Futureal
Manapság egy irodaháznak sokkal többet kell nyújtania annál, minthogy könnyen megközelíthető helyen legyen, kényelmes irodákat alakítsanak ki bennük megfelelő számú munkaállomással, és esetleg egy minőségibb büfével. A Futureal-csoport egy fogadással egybekötött eseményen mutatta be azokat a trendfordító megoldásokat, amelyek a jövő irodaépületeit meghatározzák.
Zöldülünk és gyártunk – Virágzik a hazai akkugyártás
A szakértők felmérései alapján a következő évtizedben 40%-kal fog növekedni az elektromos autók darabszáma, ami hatalmas üzleti lehetőséget kínál az akkumulátorgyártás piacának. Magyarországon először a Budapesthez közeli gödi gyárban kezdődött meg az elektromos autók akkumulátorainak gyártása a koreai Samsung üzemeltetése alatt; Komáromban elindult az SK Innovation óriási beruházása; múlt hónapban pedig a japán GS Yuasa Miskolcot választotta újabb üzemük felépítéséhez, a város jól szervezett infrastruktúrájának köszönhetően.
Stressz és táplálkozás: életmódbeli hatások & megoldások
Nem sok olyan ember létezik, akinek a munkája teljesen stresszmentes lenne. A stressz és a rendszertelen életmód mára a mindennapjaink szerves részét képezik, így teljesen természetesnek vesszük, sőt, nemcsak a kudarc, de a siker velejárójának is tekintjük. Miközben tombol az egészségipar és szárnyal a mindenmentes élelmiszerek, a különböző diéták, az étrendkiegészítők piaca, nem fordítunk akkora figyelmet az egészségünkre a mindennapokban, mint amennyit kellene. A stressz, a teljesítmény és a táplálkozás között oda-vissza ható kölcsönhatásokat találunk, megfelelő életmódbeli faktorokkal befolyásolhatjuk a minket érő stressz káros hatásait, és javíthatunk vagy éppen jelentősen ronthatunk a szellemi teljesítményünkön is.