Posts Tagged

vállalkozás

Egy, a napokban kijött új törvényjavaslat alapján magánszemélyek adómentesen fogják tudni az általuk megalkotott szoftvert, szabadalmat vagy más szellemi alkotást vállalkozásuknak átadni. A várhatóan januártól hatályba lépő szabály – a tavaly elfogadott adóelőnyökkel együtt – remélhetőleg újabb lökést fog adni a startupokba történő kockázati tőkebevonásoknak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője ismerteti a részleteket. 

A ma Magyarországon működő 515 ezer társas vállalkozás több mint 20 százaléka, azaz 130 ezer családi vállalkozásnak számít, ahol a tulajdonosokat valamilyen rokoni szál köti össze. Közöttük is többezerre tehető azon családi vállalkozások száma, amelyek a rendszerváltás idején jöttek létre és a mai napig sikerrel működnek, azonban jövőbeli eredményességük záloga az, hogy több generációnak kell olajozottan együttműködnie. 

“A vállalkozásom az életemből született és az emberekben zajló változások alakítják, formálják” – írja magáról Kozák-Ágó Szilvia life coach és mozaikcsalád mentor, aki 25 év után hagyta ott a közszférát, hogy éppen a Covid idején elindítsa saját coaching-alapú vállalkozását. Több újragondolást követően ráébredt, a legjobb megoldás az lesz, ha organikusan, önmagából építkezik, hiszen mozaikcsaládosként maga is ugyanazokkal a kérdésekkel, nehéz helyzetekkel és problémákkal  szembesült, amikben most ügyfeleit segíti. Vállalkozása elindítása mellett a mozaikcsalád mibenlétéről, a leggyakoribb nehézségekről és a prevenció és edukáció fontosságáról beszélgettünk. 

Vállalkozások ezreit kapcsolja össze az első magyar online üzleti közösség, a Brillit.com weboldal. A fejlesztés nemcsak kapcsolatépítésre, hanem üzletszerzésre és beszerzésre is lehetőséget ad. Bracsok Norbert technológiai vezetővel (CTO) beszélgettünk.

Bánhidi Brigitta vezetőfejlesztőt a kis- és középvállalkozások előtt álló speciális kihívásokról, a kultúra- és generációváltásban alkalmazható módszerekről kérdeztük.

Hogy mit is jelent pontosan a startup kifejezés? Erre a kérdésre számtalan válasz létezik. A legkifejezőbb mégis az, hogy olyan újonnan induló vállalkozások gyűjtőfogalma, amelyek gyors fejlődési potenciált mutatva, viszonylag rövid idő alatt, nemzetközi vizeken is sikeressé tudnak válni egy-egy ötletükkel vagy szolgáltatásukkal. És hogy a magyar startupvállalkozások közt szörfölve, miként kerül éppen a Bridge Budapest a látómezőnkbe? Erről beszélgettünk Pistyur Veronikával, a Bridge Budapest ügyvezetőjével.

Szabadúszó informatikusokból alakult kényszervállalkozás, amely ma távol-keleti óriásokkal verseng. Munkafilozófiájuk alappillére, hogy olyan környezetet, körülményeket alakítsanak ki, amelyben mindenki jól érzi magát. Ez a Starschema. Földi Tamás alapítóval, fejlesztési igazgatóval beszélgettünk.

Kürti Sándor sokoldalú üzletember, aki kifejezetten nehéz körülmények között nőtt fel, mára azonban egy neves családi vállalat menedzselésében, társadalmi munkában és éltető víziókban találta meg a mindennapok motiváló erejét. A KÜRT Zrt. alapítója a cég indulásáról, a családi vállalkozói létről és a legnagyobb büszkeségeiről mesélt a Business Class Magazinnak.

Míg 2007-ben csupán 75 közösségi iroda működött a világon, mára ez a szám 13.800-ra nőtt, ami 10 év alatt száznyolcvannégyszeres növekedést jelent. Egyes szakértők szerint 2020-ra a munkaerő 40%-át szabadúszók, egyéni vállalkozók és független tanácsadók teszik majd ki. A gazdasági és a demográfiai változások folyamatosan alakítják a munkavállalás különböző formáit, melynek egyik legdinamikusabban fejlődő ága a coworking mozgalom. A magánkezdeményezésből induló, mára világszerte népszerűvé vált irodai modell potenciáljáról és trendjeiről „Coworking Magyarországon – kihívások és lehetőségek” címmel tartottak kétnapos konferenciát a közösségi munkamodell hazai meghonosítója, a Loffice szervezésében.

Az emberi élet fontos és meghatározó eleme az alkotás, az új megismerése és a határok folyamatos tágítása. A nyughatatlanság és a kíváncsiság hajtóereje a felfedezések iránt érzett vágynak, amely új inspirációk és kezdeményezések megteremtője. Ezt a folyamatot, vagy annak végeredményét, innovációnak nevezzük.