Dokumentumfilmet nézni sokszor megrendítő és maradandó élmény, a kijelentés pedig különösen igazzá válik Mila Turajlic személyes és őszinte a The Other Side of Everything, vagy magyarul A másik oldal című alkotását nézve. Az anya-lánya beszélgetésekből kibontakozó film rendkívül intim közegében, saját mikrokozmoszán keresztül enged bepillantást Szerbia egykori és mai történelmi-politikai helyzetébe. A film szimbolikus helyszín, így nemcsak a film készítője és szereplője számára fontos mementó, de egy kor lenyomata is egyben, így az egyszerű élettérben megjelenő misztikum a film egésze alatt fenntartja az érdeklődést és a tudni, megismerni vágyást. Az HBO Europe gyártásában készült dokumentumfilmet egy zártkörű vetítés keretében volt szerencsénk megnézni, utána pedig beszélgethettünk a film alkotójával, a belgrádi születésű Mila Turajlic rendező-producerrel és a film executive producerével és az HBO Europe dokumentumfilmes vezetőjével, Hanka Kastelicovàval, akikkel a film mellett szóba került a filmkészítés nehézsége, szépsége és a dokumentumfilm megbecsültsége is.

A másik oldal (The Other Side of Everything)

Az IDFA-fődíjas HBO-dokumentumfilmben Mila Turajlic filmrendező családja belgrádi lakásának 70 évig lezárt ajtaját feltárva nemcsak a saját múltjával, hanem Szerbia viharos történelmi örökségével is szembesül. Az HBO Europe és szerb filmesek első közös produkciója a leválasztott belgrádi lakásban élő család életén keresztül mutatja be a volt Jugoszlávia és Szerbia múltját és jelenét. A rendező, Mila Turajlic intim beszélgetése az anyjával, az otthonukat kettészelő politikai törésvonal megmutatja az országot, amelyet megkísértett a történelem. A család krónikája egy aktivista szeszélyes portréjává válik – az anya egyetemi professzor és ellenzéki szereplő –, megkérdőjelezve nemzedékek felelősségét.

 

 

 

 

 

Producer: Carine Chichkowsky, Survivance, Mila Turajlic, Dribbling Pictures

Executive producer: Iva Plemic Divjak, Dribbling Pictures, Hanka Kastelicovà, HBO Europe

Fényképezte: Mila Turajlic

Vágó: Sylvie Gadmer, Aleksandra Milovanović

A film elnyerte az IDFA Legjobb egész estés dokumentumfilmnek járó díját 2017-ben.

Hogyan kezdett el filmezni, és mikor döntötte el, hogy érdemes filmen megörökítenie az édesanyját?
Mila Turajlic: Az egyetemen politológiát hallgattam, és csak a tanulmányaim befejezése után, 2004-ben kezdtem el fejleszteni a tervet. De mivel akkor még nem igazán tudtam, hogyan készítsem el, közel öt éven át más filmeken dolgoztam. Volt köztük játékfilm és több amerikai produkció is. Majd befejeztem az első filmemet, és a tapasztalatokkal a zsebemben lehetőségem nyílt arra, hogy immár kizárólag ezzel a dokumentumfilmmel foglalkozzak.

Hogyan ismerkedtek meg?
Hanka Kastelicovà: Amikor először találkoztam Milával, akkor még a szlovén állami televíziónak dolgoztam, ahol rendezőként és commissioning editorként (szerkesztő, aki a csatorna számára vásárol filmeket vagy vetítési jogot készülő produkciókra – a szerk.) dolgoztam. Meghallgattam a tervét, és nagyon inspirált, mert bár korábban Szlovéniában éltem, sosem hallottam arról, hogy ilyen erős ellenzéki és diákmozgalom volt Szerbiában. Ez nagyon ösztönzően hatott rám, úgy éreztem, hogy Szlovéniának is részt kell vállalnia ezekből a történelmi-politikai folyamatokból, ha másképp nem, hát együttműködések formájában, akár a film támogatásával. Ez azonban nem valósult meg, majd 2012-ben Budapestre költöztem, és csatlakoztam az HBO-hoz. Ezután Mila jött Budapestre, ahol megkezdtük a közös munkát. Korábban az HBO-nak nem volt saját gyártású dokumentumfilmje a volt jugoszláv államok egyikében sem, ekkor azonban egyből lett két filmünk: Mila filmje, A másik oldal (The Other Side of Everything) és a Houston, van egy kis gondunk! (Houston, We Have a Problem) című film.

Említette, hogy 2012-ben jött az HBO-hoz, azóta is ön vezeti az HBO Europe dokumentumfilmes részlegét. Mi hívta életre annak idején azt az igényt, hogy készüljenek HBO-s dokumentumfilmek?
K.: 2007-ben indult el az HBO Europe dokumentumfilmes részlege, először Lengyelországban, majd Csehország, Szlovákia, Románia, Magyarország és később az adriai térség is csatlakozott. A fikciós alkotások mellett erős nézői igény mutatkozott a helyi, regionális tartalom iránt, és az általunk kínált történetek megtalálták a maguk helybéli közönségét. Amikor 2012-ben idejöttem, néhány filmet csak az adott ország közönsége ismerhetett meg, mert ezek célzottan nekik készültek. Bennem azonban megvolt az az ambíció, hogy az egész régió számára elérhetővé tegyem ezeket az alkotásokat. Olyan filmeket és terveket kezdtünk keresni, amelyek az itt élők történetei ugyan, de egyetemes üzenetet közvetítenek. Vagyis személyesek, érzelmesek, és olyan filmnyelven beszélnek, amelyet mindenki megért. Ugyanakkor fontos, hogy nagyon erős helyi vonatkozású történeteket mutassanak be. A cél, hogy olyan csúcsminőségű, high-end történetek készüljenek, amelyek a mieink. Amelyek nem hétköznapiak, és amelyek odahaza nem készülhetnének el ilyen széles körű támogatással, amilyet az HBO nyújtani tud.

Ahogy említették, a kapcsolatuk még jóval az HBO előtt kezdődött. Mennyire általános, hogy producerként ennyire a kezdeti fázistól bábáskodik egy film fölött? Vagy az a jellemzőbb, hogy a már gyártásban vagy éppen utómunka-folyamatban lévő filmeket gondozza?
K.: Mindkét esetre akad példa. Igyekszem nem lemaradni egy alkalomról sem, legyen szó egy developmentterv támogatásáról (amikor még csak fejlesztési fázisban van egy filmterv, és egy kisebb összegű támogatásból van mód kibontani, milyen lehetőségeket rejt mint film – a szerk.) vagy éppen post-productionról (amikor a már leforgatott film utómunkálatai, elsősorban a vágás és a végső szerkezet kialakítása zajlik – a szerk.). Bár igaz, hogy Milát korábban megismertem már, így amikor elkezdtünk együtt dolgozni, ez a film már nem volt annyira korai fázisban. Magyarországon is rengeteg tehetséges filmrendező akad, így szívesen támogatunk akár fejlesztési fázisban lévő filmeket, már csak azért is, hogy lássák, hogy a tervük egyáltalán működhet-e filmként. De valóban, én szeretem, ha a film kezdetétől mellette lehetek, de természetesen olyan helyzet is akad, amikor csak a vágáskor kapcsolódom be.

Mit vár egy filmtervtől?
K.: Szeretek szerelembe esni a filmtervvel, már magával az ötlettel is. Ez a legfontosabb. Mila filmjének trailerét nézve például azonnal elkezdett villogni a fejemben a zöld lámpa. Szeretem, ha inspirál, ha érzelmileg megérint a történet. Ez persze filmenként változik, de meglehet, hogy akár már a trailer első kockája hat rám. Ez intuíció.

Akkor mindez inkább impulzusalapú?
K.: Olyan filmeket szeretek készíteni, amilyeneket nézni is szeretek. Szeretek felfedezni valamit, de persze mindezt a közönségnek szánom, nekik készítem. Az ösztöneimre hallgatok.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin VEZETŐK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!