Home»Kult»„Nagyon fontos dolga ennek a sorozatnak, hogy reflektáljon a valóságra” – A Miklósi család aranyélete folytatódik

„Nagyon fontos dolga ennek a sorozatnak, hogy reflektáljon a valóságra” – A Miklósi család aranyélete folytatódik

2
Shares
Pinterest Google+

Ha az Aranyélet harmadik évadát a Miklósi család viszonylatában vizsgáljuk, általánosságban mondhatjuk azt, hogy a család mindegyik tagja megérett. A szereplők külön-külön, de családként is biztosabb lábakon állnak. Különböző életkorban és -szakaszban, de mindenki végigjárja a felnőtté válás kálváriáját. A gyerekeknél ez inkább az elszakadásban, függetlenedésben mutatkozik meg (Mira önálló akciói, összeköltözése Zebegényi Gézával; Márk saját vállalkozása, Biankával való kapcsolata). A szülőknél az érési folyamatot a külső tényezők befolyásolják – egyszerűen elkerülhetetlen, hogy döntéseiket jobban átgondolják, hiszen Jankából polgármester, Attilából pedig nagyvállalkozó lesz. Ám ez a „menőség” nemcsak Miklósiékat, hanem az őket alakító színészeket is jellemzi. Két évad alatt hatalmas népszerűségre tettek szert, és talán nem túlzás úgy emlegetni őket, mint: Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Olasz Renátó, Döbrösi Laura – az Aranyélet sztárjai. De mit szólnak ehhez ők? Hogyan élték meg a harmadik évadot és a karakterük fejlődését? Milyen a személyes viszonyuk a szerepükhöz, és az mennyire került közel hozzájuk? Az Aranyélet-család mesélt nekünk.

ELSŐKÉNT A CSALÁD „FEJÉT” ALAKÍTÓ THURÓCZY SZABOLCCSAL BESZÉLGETTÜNK. HABÁR AZ ARANYÉLETBEN JÁTSZOTT SZEREPE MEGHATÁROZÓ A PÁLYÁJA SZEMPONTJÁBÓL, A SZÍNHÁZI MUNKÁI MÉG ÍGY IS TÚLSÚLYBAN VANNAK A FILMEZÉSHEZ KÉPEST.

A második évad utolsó epizódjában három hónapot ugrunk az időben, és azt látjuk a snittekben, hogy Attilából nagyvállalkozó lett. Úgy tűnik, hogy jobban összeszedte magát, és talán kicsit tisztább fejjel tud gondolkodni. Mégsem foghatjuk rá azt, hogy gazember lett belőle. Mi jellemzi a legjobban ebben az évadban Attilát?
Attila az évadban feljebb ugrik egy lépcsőt. Az alá-fölé rendelő viszonyokban most ő lesz a fölérendelt. Magabiztosabb kommunikációra van szüksége, hiszen alvállalkozókkal tartja a kapcsolatot. A ruhatára is átalakul, sokkal elegánsabban öltözködik. Valamint meghal a legjobb barátja, Hollós Endre, akit kicsit helyettesítenie is kell. A hétköznapisága viszont ugyanúgy megmaradt, amivel közelebb tud kerülni a nézőkhöz.

Az első két évad alapján úgy tűnt, hogy a szereplő minden konfliktus ellenére nagyon erősen ragaszkodik Jankához, de most belép a képbe Barbara, az újságírónő. Mire megy ki ez a kapcsolat? Mit jelent ez a nő a karakter életében?
Attila egy másfajta megértést vagy érintést kapott, ami a huszonvalamennyi év házasság után egy váratlan fordulat. Olyan odafigyelést kapott meg, amit eddig talán soha. Annyi ütést elviselt már a feleségétől, hogy elkerülhetetlen volt, hogy belesodródjon egy ilyen szituációba. Fontos volt, hogy ez megtörténjen, hogy meg tudja mutatni ezt az oldalát is. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon hogyan reagál arra, ha egy másik nővel kerül érzelmi kapcsolatba. Ezt nem lett volna érdemes kihagyni.

Viszont azt is látom, hogy a gyerekeivel való kapcsolatában kicsit kikerül a gyeplő a kezéből. Mira a család ellen nyomoz, és együtt van az ügyésszel, és Márk is saját maga üzletel. Hogyan tud Attila apaként megnyilvánulni ebben az évadban?
Huszonéves gyerekekről van szó, akik mindketten próbálnak a saját lábukra állni, és kikerülni ebből a hazug, pénzéhes körből. Nagyon nagy öröm számukra, ha a saját kezükbe tudják venni a sorsuk irányítását, mert egy gazdag apa mellett ez sokaknak nem sikerül. Itt is vannak elcsábulások, de Attila ettől függetlenül ugyanúgy imádja a gyerekeit. […]

A harmadik évad reflektál talán eddig a legjobban az elmúlt évek magyar közéleti eseményeire. Hogyan viszonyul ehhez?
Én színész vagyok. Az a feladatom, hogy eljátsszam, amit megírnak a forgatókönyvben. Az már csak egy külön öröm, amikor az ember olyan dolgokról beszélhet, amiket sokszor letagadnak, vagy meg nem történtté akarnak tenni. Hogyha módom van arra, hogy véleményt alkossak azzal, amit játszom, akkor én egy elkényeztetett ember vagyok. Jó, hogy az ember egy ilyen világszínvonalú, független produktumon keresztül tud megnyilvánulni. […]

ÓNODI ESZTER MESÉLT A KARAKTERÉVEL VALÓ KAPCSOLATÁRÓL, EGY MEGVALÓSULT FIKTÍV JELENETRŐL, SŐT KÉRDEZETT IS!

Egy ennyire keresett filmszínésznőnek, mint ön, mi volt igazán hívogató egy sorozatszerepben?
Leginkább az, hogy én még előtte nem forgattam sorozatot, viszont az összes korábbi HBO-s produkció castingján ott voltam, csak aztán az utolsó körben kiestem. Elégtétel volt magamnak, hogy most még utoljára elmegyek az Aranyélet castingjára, de ha most sem sikerül, és most sem leszek szimpatikus az HBO-nak, akkor ezt nem erőltetem tovább. Aztán végül megkaptam a szerepet. Nagyon örültem neki, de akkor még fogalmam sem volt, hogy ez mivel jár, kezdve onnan, hogy maga a forgatókönyv egy nyolcszor negyven oldalas, hatalmas terjedelmű paksaméta, amit csak elolvasni is négy-nyolc óra. Csak miután elolvastam az egészet, akkor értettem meg, hogy mi is ez a szerep, hiszen a castingon csak egy jelenetet kaptunk, abból nem volt rálátásom az egészre. Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy ez egy nagyon jól megírt forgatókönyv, tele olyan szövegekkel, amelyek olvastatják magukat. Ezután megtudtam, hogy kik az alkotótársak: Dyga Zsomborral már sokszor dolgoztam együtt, tudtam, hogy a sorozat nála jó kezekben lesz. Mátyássy Áronnal nem dolgoztam még, de nagyon tetszett az első filmje. Minden körülmény adott volt, eszembe sem jutott, hogy nemet mondjak.

Miklósi Janka karakterébe is egyből beleszeretett?
Ez olyan szerep, amilyet korábban még nem játszottam. Színházban mindenféle karakterem volt már, de a vásznon általában – és itt most elsősorban a közönségfilmjeimre gondolok –kedves, normális kislányokat játszottam, és egy ilyen vadállatkarakter, mint Janka, messze elkerült még a pályámon.

Meg kell érni egy olyan szerepre, mint Janka?
Valószínűleg igen. Nem lehet eljátszani húszévesen azt, hogy az embernek két felnőtt gyereke van. De nem gondolkodom azon, hogy miért alakult így, csak örülök neki, mert így három csodálatos év van mögöttem.

Hogyan jellemezné Janka karakterének változását a harmadik évadban? Az emberölés okozta bűntudata fényében átértékeli a korábbi cselekedeteit? Mondhatjuk, hogy ez egy fordulópont volt az életében?
Mindenképp mondhatjuk. Ennek a következményeit majd látni fogja, de erre még egy kicsit várni kell. Az első négy részt magamnak én úgy fogalmazom meg, hogy egy hosszú-hosszú felvezető ahhoz a kataklizmaszintű traumához, ami majd egy kicsit később be fog következni. Ennek az évadnak az a szlogenje, hogy „az örökség utolér”. Én ezt úgy fordítom, hogy tényleg mindenki megkapja, ami neki jár. […]

Melyek azok a pozitív tulajdonságok, amelyekért szeretni lehet Jankát? Vannak közös tulajdonságaik?
Szeretem metszeni a fákat. (felnevet) Pozitív tulajdonság az, hogy mint egy macska, mindig a talpára esik, és minden szituációból feláll. A legrosszabb pillanatokban is a hajánál fogva rángatja ki magát és a családját a bajból. A gyilkosság is egy pillanat alatt meghozott döntés volt, mert nagyon gyorsan kellett rájönnie arra, hogy milyen következményekkel járhat, ha életben hagyja Hollóst. Ez volt az egyetlen lehetséges megoldás, és a családja érdekében nem félt bemocskolni a kezét. Attila ezt soha nem merte volna meglépni – és Jankának sok esetben helyette is cselekednie kell. […]

OLASZ RENÁTÓ MÁRK KARAKTERFEJLŐDÉSÉRŐL, KEDVENC JELENETÉRŐL ÉS AZ AMERIKAI FOGADTATÁS REMÉNYEIRŐL IS BESZÉLT.

Mennyire tudtál azonosulni Miklósi Márk karakterével? Honnan tudtál építkezni?
Nagyon jól volt megírva ez a szerep, tehát inkább megérteni kellett, hogy valójában mi motiválja. Ez nehéz egy olyan srácnál, akit látszólag csak felszínes élvezeteket hajszol. Ő egy sérült srác, aki a saját férfiasságáért küzd. Kényszeresen bizonyítani akar. Keresi, hogy hogyan lehetne teljes az élete, de olyan görcsösen próbál bizonyítani, hogy nem látja, hogy valójában mire is vágyik.

A harmadik évadban hogyan látod a karaktered fejlődését?
Érzelmesebb lesz. A körülötte lévő dolgok sokszor satuba szorítják, ezért nagy döntéseket kell meghoznia az évad során. Folyamatosan küzd az ellen, hogy olyan legyen, mint a felnőttek – Hollós vagy az apja –, de közben ott van benne az örökmozgó, lázadó gyerek, aki minden balhéban benne van. Ezt a kettőt próbálja valahogyan összhangba hozni.

Az évadban Márk felelősségteljesebbé is válik. Milyen volt ezt eljátszani?
Márk karakterén végighúzódik egy felnőtté válási szál. Folyamatosan a gyerek és a felnőtt között libikókázik. Ez nagyon tetszett, mert rám is igaz. […]

Mi volt a legnehezebb a három évad alatt? Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
Mindennap más és más miatt volt nehéz és kihívásokkal teli. A hosszú, hatperces családi jelenetek – amelyeket egész napon át vettünk – mindenki számára jó értelemben véve voltak megterhelőek. A második évad bokszjelenete is eléggé kemény volt, ezt szintén egész nap vettük. Sokféle feladatom volt, sokféle kihívás az intim jelenetektől a látványos akciókig. […]

DÖBRÖSI LAURA KIFEJTETTE A SZÍNHÁZ ÉS A FILM KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEKET, MESÉLT A MIRÁVAL VALÓ PÁRHUZAMÁRÓL, VALAMINT SZEREPÁLMÁT IS ELÁRULTA.

Az HBO követői már a Társas játékból is ismerhetnek. Az a sorozat mennyiben járul hozzá az Aranyélet Mirájának megformálásához?

A Társas játék volt ennek a folyamatnak az első állomása, ami kicsit lendített az ismertségemen. Nagyon színvonalas produkció volt, a gyerekfilmek után már egy más kategória. De az Aranyélet, az Egynyári kaland és a Félvilág talán még többet számított. Ezeknek a filmeknek a megjelenése után kezdtem el azt érezni, hogy színésznőként kezelnek, és kezdek ismertté válni a szakmában.

 Főként inkább filmszerepeid vannak. Hogy érzed, mi a különbség a filmszínészet és a színházi színészet között?
Nem szeretnék választani közülük, mindkettő máshogy jó: az a lényeg bennük, hogy emberi mélységeket keressünk, empátiát gyakoroljunk, és az érzelmeinkkel dolgozzunk. Az alapfeladatok ugyanazok, de a tempó, a ritmus és a munkafolyamat módja teljesen más. Úgy élem meg, hogy a film az, ami a pillanatról szól: egyszer vagyunk a helyszínen, és akkor kell hogy megtörténjen a varázslat, nincs idő hosszasan építgetni a játékot. Több száz százalékot igénylő, intenzív, robbanásszerű dolog. A színház egy hosszabb, lassabb, építkezősebb munka. Régebben sokat panaszkodtam, hogy rengeteget forgatok ugyan, de nincs még kellő színházi tapasztalatom. Mostanra szerencsére elég sok színházi munka is megtalált. […]

Tudsz építkezni a saját életedből Mira szerepéhez? Mennyire tudtál vele azonosulni? Főleg arra az ívre gondolok, hogy Mira kezdetben naiv, de a sorozat vége felé közeledve egy olyan nővé válik, aki a szálakat is mozgatni tudja.
Tinédzser lány minden nő volt, én is, ezzel könnyű volt elindulni. Tudom, milyen az, amikor az egész kis mikrovilágom a kiskutyám és a suli jó pasija körül forog, majd hirtelen kinyílik a világ, és jönnek a csalódások – persze mások a mérföldkövek, de az ív ugyanaz. Mira valóban nagyon szép ívet jár be. Az első évadban még kevésbé tűnt izgalmasnak a szerep, később viszont nagyon különleges színeket kapott. Egyébként ez a jó a sorozatban a filmhez képest: van lehetőség, idő és tér mindenféle állapotot, szituációt és fejlődést megmutatni.

Mik voltak a nehezebb részek? Mi jelentett nagyobb kihívást?
Két évadon keresztül sírtam, hogy mindig csak a fiúknak jut az akció. A harmadik évadban már én is kaptam izgalmas feladatokat. Az erkélyről való kimászás például nagyon vagány volt, sokat kellett előtte gyakorolnom a falmászást.

Többször újravettétek azt a jelenetet?
Legalább kilencszer lemásztam, mire úgy sikerült, ahogy szerettük volna. De emellett az egész sorozat egy családi dráma komoly traumákkal és érzelmekkel. Tehát színészileg is nagy feladat volt. A legnehezebb forgatási napom az volt, amikor Franciskát megtaláltam a kádban (Farkas Franciska Oszit alakította, aki a filmben öngyilkos lett – a szerk.). Azt hogyan éljem át? Nem volt még hasonló élményem, nem tudtam magamból táplálkozni. Az egész második évadban megterhelő volt a sok sírás. A harmadik évadban vállaltam azt is, hogy levágják a hajamat. Azt éreztem, hogy eléggé benne vagyok már lelkileg a történetben, és ez a sorozat, ez a csapat ért nekem annyit, hogy ezt a nagy lépést megtegyem. Civilben is nagy váltás volt ez, mert mindig is hosszú hajú csaj voltam.

Van kifejezett szerepálmod?
Yoda mestert szoktam mondani, de ahhoz még érnem kell egy picit. (nevet) Örülök mindennek, ami megtalál. Nagyon szeretnék már gonoszt is játszani –  de egyelőre sajnos nem ilyen szerepek találnak meg, gondolom, a kislányos fizimiskám miatt. Szerencsére az Aranyélet harmadik évadában voltak azért eldurvulások, amiket nagyon élveztem!

A teljes interjúkat olvassa el a Business Class Magazin SVINDLEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Öt autócsoda, amelyre eszeveszett áron csaptak le a befektetők

Következő cikk

„Lehet-e tisztességesen élni ma Magyarországon?” – Az Aranyélet mellékszereplői