Home»Kult»Ezért megérte hazajönni – Külföldi magyarokkal erősödött az Aranyélet írói csapata a befejező évadra

Ezért megérte hazajönni – Külföldi magyarokkal erősödött az Aranyélet írói csapata a befejező évadra

1
Shares
Pinterest Google+

A hazai forgatókönyvírás kiemelkedő alakja Tasnádi István József Attila- és Balázs Béla-díjas drámaíró, rendező, aki az Aranyélet mellett a Terápia magyar adaptációját is vezető íróként jegyzi. Ez alkalommal mégsem vele, hanem a harmadik évadra szó szerint hazaérkező két forgatókönyvíró-társával, Vancsik Péterrel és Vanicsek Olivérrel beszélgettünk, akik a névhasonlóság ellenére nem rokonok. Ugyanakkor roppant kalandos és izgalmas úton kerültek egy asztalhoz a sorozat befejező évadára. Hogy mindez hogyan történt, mivel járt, és egyáltalán, hogyan látja egy Németországban élő, komoly szakmai múltú és egy Amerikát megjárt pályakezdő, de igen ígéretes tehetség a hazai forgatókönyvírás helyzetét – erről beszélgettünk egy izgalmasat.

 

Mit érdemes rólatok tudni, hogyan kerültetek az Aranyélet befejező évadának alkotói gárdájába?
Vancsik Péter: Én Németországban élek, Köln mellett. Krigler Gáborral még a Barátok közt indulásának idején dolgoztunk együtt. Volt egy workshop, amelyen írókat kerestek, ott találkoztunk először. Már a workshop alatt megtaláltuk a közös hangot. Amikor kimentem Németországba, akkor szakmai értelemben elveszítettük kicsit egymást, de a barátságunk megmaradt, rendszeresen találkoztunk. Aztán az egyik évben, amikor éppen itthon voltam, hívott, hogy van itt ez az új sorozat, most fogják bemutatni, és meg akarja mutatni, mert szerinte nagyon jó lett. Ez volt az Aranyélet. Megnéztem az első részt, és – ha van egyáltalán ilyen – pozitívan, de irigy voltam, mert tényleg annyira jó volt. Onnantól kezdve sokat beszélgettünk a sorozatról, és a harmadik évad előtt, egy ilyen évi rendes találkozásunk alkalmával megkérdezte, hogy elképzelhetőnek tartom-e, hogy hazajöjjek, és a forgatókönyvön dolgozzak. A válaszom valami olyasmi volt, hogy naná! Ezért a sorozatért, még ha nem is költöztem haza, de minden héten ideutaztam. Hétfő hajnalban indultam, és csütörtök este mentem vissza Németországba, ingáztam hét hónapig.

Vanicsek Olivér: Az én történetem 2014-ig nyúlik vissza. Az HBO akkor kiírt egy forgatókönyvíró-pályázatot, ahova a mai Magyarországon játszódó történeteket, forgatókönyveket vártak. Kezdő íróként ez nekem hatalmas lehetőségnek tűnt. Ki is találtam egy történetet, amelyhez az akkoriban bezáratott, nyolcadik kerületi drogprevenciós tűcsereprogramban végeztem pár nap önkéntes munkát. Az ott szerzett élményekből, tapasztalatokból aztán írtam egy scriptet, amelyet elküldtem a pályázatra. 400 pályázó volt, és ugyan nem én nyertem meg, de nem sokkal később egy interjúban olvastam, hogy Krigler Gábor kiemelte ezt a scriptet, és a Drót című sorozathoz hasonlította, ami egy írónak nagyon hízelgő. Annyi volt vele a gond, hogy túl sötét történet volt, és Magyarország túl szűk piac egy ennyire dark témának. Viszont, gondoltam, ha már ennyire tetszik neki, akkor megkeresem, és felhívom. Találkoztunk, beszélgettünk, és ugyan a sztorit nem sikerült ekkor sem eladnom neki, de megmaradt a kapcsolat. Majd kiköltöztem Los Angelesbe, ahol elvégeztem egy forgatókönyvírói képzést, és a hazatérésem után, az ott készült forgatókönyveimmel újra bekopogtattam hozzá, hogy most itt tartok szakmailag, és nagyon szívesen dolgoznék tovább vele. Elolvasta ezeket az írásokat, és két hét múlva már ő hívott, hogy van itt egy projekt, amibe bekapcsolódhatnék. Ez volt az Aranyélet 3.

Ez volt a célod, amiért Los Angelesbe mentél képezni magadat és tanulni?
O.: Igen.

Az amerikai tudvalevően egy nagyon más piac.
O.: Igen, de az Aranyélet ilyen szempontból ugyanazokat az ambíciókat követi, mint a kinti sorozatok.

Az volt a terved, hogy kimész, hogy aztán csatlakozhass valahogy az HBO-hoz?
O.: Fejben ez akkor még nem volt meg így egyben. Ami terv volt, és amit 19 éves koromban elhatároztam, hogy vagy író leszek, vagy semmi. Vagyis ebben a tekintetben nem volt B terv. Nagyon sok munkát és energiát öltem a pályázatba, amely végül nem lett sikeres, de arra nagyon jó volt, hogy kialakulhatott egyfajta kapcsolatom Gáborral. De azt is láttam, hogy ez így még kevés. Magyarországon pedig nem láttam olyan lehetőséget, amellyel előbbre juthattam volna, ezért vettem egy nagy levegőt, és nekirugaszkodtam Amerikának. Érdekes, hogy ez a döntés aztán teljesen kiszámíthatatlan módon pont hozzásegített ahhoz, hogy végül Gáborral együtt a legjobb magyar sorozatban dolgozhassak.

Mi volt a sorozatban a feladatotok, miért feleltetek?
P.: Ez összmunka volt, csapatmunka. Mindent együtt találtunk ki, aztán felosztottuk az egyes epizódokat, és eldöntöttük, hogy ki melyiket írja meg. Az írás során mindenki kommentelte a másik munkáját, ezek alapján írtuk át, ahol kellett, és volt, hogy aztán máshoz került egy-egy epizód vagy jelenet. A harmadik évad egészében egy közös produktum, persze voltak leosztott feladatok.

O.: Érdekes, sokan azt hiszik, hogy karakterek szerint osztjuk fel a munkát, és tőlem is mindig megkérdik, hogy a korom miatt én írom-e Márk és Mira szövegeit. De ahogy Peti mondja, mindent együtt raktunk össze, és mindenkinek pont ugyanolyan jól kellett dialógust írnia Mirának, mint Miska bácsinak.

És mi kell ahhoz, hogy jó Mira-karaktert tudj írni? Hogyan helyezkedsz bele egy ilyen karakterbe?
O.: Át kell tudni gondolni, hogy hogyan szólalnak meg az egyes karakterek. Kint a tanulmányaim során sokszor kellett írnom specscripteket, ami azt jelenti, hogy egy már létező sorozathoz kell hozzáírni egy új epizódot. Ez azt mutatja meg, hogy meg tudok-e szólalni más írók stílusában is, fel tudok-e venni egy adott hangot. Ez kifejezetten fontos, főleg akkor, ha valaki egy, már kiforrott sorozatba csatlakozik be egy következő évadra. Nekünk már kész hangokon kellett megszólalnunk.

A sorozatot lezáró harmadik évad nagyon összetettre sikerült. Számotokra mi jelentette a kihívást a becsatlakozáson kívül?
P.: Nekünk mint új fiúknak az volt az elsődleges kihívás, hogy a már meglévő sorozatot, amely két évig nagyon magas színvonalon lett elmesélve, tovább tudjuk vinni, megőrizve a minőséget. Nem tudhattuk az elején, hogy sikerülni fog-e. Bíztak bennünk, hiszen felkértek minket erre a munkára, de ilyenkor azért ott munkál egyfajta félelem is, amelyen minél gyorsabban túl kell jutni.

O.: Az például egy pluszteher volt ezek mellett, hogy nemcsak be kellett kapcsolódnunk a történetbe, hanem le is kellett azt zárnunk.

P.: Ez hatalmas elvárást jelentett, hiszen egy utolsó évadnak mindent vinnie kell.

Általános vélemény, hogy a forgatókönyvírás sajnos nem a filmgyártás legerősebb szegmense idehaza. Mindketten ismeritek a külföldi piacot, mit gondoltok, mi kell ahhoz, hogy valaki jó forgatókönyvíróvá váljon?
P.: Németországhoz képest nem annyira rossz a hazai helyzet. Ott van egy rossz beidegződés, mindent kontrollálni akarnak. A televíziós szerkesztőknek elég nagy beleszólásuk van a forgatókönyvekbe, pedig nem igazán értenek hozzá. Mindent megváltoztathatnak, és mindig kérhetnek egy újabb átírást, ami sokszor hátrányos az alkotásra nézve, és a kreativitás vesztét jelenti. Vannak ugyan tehetséges íróik, de hiába, mert az ő koncepciójukat is szanaszét szedik. Ez itthon nem ennyire jellemző. Bár az is igaz, hogy az HBO ilyen szempontból a béke szigetét jelenti Magyarországon, mert nagyon íróközpontú a filmfejlesztési módszerük. De úgy látom, hogy elindult itthon egy pozitív tendencia. A kereskedelmi csatornáknál is megjelent már az az igény, hogy minőségibb sorozatokat fejlesszenek. Ennek az útnak még az elején járnak, ezért inkább biztosra mennek, és máshol már sikeresen futott sorozatokat adaptálnak. Ha ezek a sorozatok itthon is sikeresek lesznek, akkor előbb-utóbb meglesz a bizalom a saját fejlesztésű, eredeti tartalom iránt is.

O.: Hozzáteszem, ez az HBO-nál is így volt. A Terápiával kezdték, amely egy izraeli sorozat adaptációja, és kezdetben csak átalakították a forgatókönyvet, magyarspecifikussá téve azt az első évadra. De már a második, illetve a harmadik évadban szinte minden szál saját fejlesztés volt a történetben. Én a legnagyobb gondot az oktatásban látom egyébként.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin SVINDLEREK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Az alkotás csúcsán – Az Aranyélet készítőinek őszinte vallomásai

Következő cikk

„Akasztófahumorral átszőtt, sötét komédia” – Interjú Krigler Gáborral, az HBO kreatív producerével