Home»Kult»A hazugságok ára – sikersorozat a csernobili tragédiáról

A hazugságok ára – sikersorozat a csernobili tragédiáról

3
Shares
Pinterest Google+

Az emberiség történetének legnagyobb, emberek által okozott katasztrófáját dolgozta fel az HBO minisorozata, a Csernobil. A film az apró részletekre fókuszálva, kegyetlen őszinteséggel képes átadni a reménytelen félelemmel átitatott, bürokratikus világot, amire a már számtalanszor leírt és elmesélt puszta történelmi tények nem képesek – mindezt hatásvadász eszközök nélkül, a hátramaradt kép- és videofelvételek pontos lemásolásával.

„Minden elmondott hazugsággal az igazság adósai leszünk. Előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát.” Idézet a Csernobil című sorozatból

Amit már nagy vonalakban mindenki tud: a csernobili atomerőmű-baleset 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama volt) Pripjaty és Csernobil városok melletti Csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőműben. A tragédiát a kezelőszemélyzet okozta, amely kikapcsolta a reaktor vészhűtési rendszerét, majd a reaktor diszpécseri utasításra még fél napig vészhűtés nélkül üzemelt, így a 4-es reaktorblokknál gőzrobbanás következett be.
Az erőmű teteje összeroskadt, a forró reaktormagból nagy mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe, a robbanás következtében keletkező tűz füstje messzire terítette a mérgező anyagokat. A szovjet vezetés hallgatott, a közeli várost majdnem két napig, 36 órán át nem ürítették ki, a világ pedig a sugárzást mérő svéd tudósoktól szerzett tudomást a balesetről. Az igazság elhallgatása és az ebből adódó késleltetett reakciók emberek tízezreinek okozták halálát. „A titkaink és a hazugságaink határoznak meg minket. Amikor az igazság sértő, akkor csak hazudunk és hazudunk, amíg már arra sem emlékszünk, hogy miről, de az igazság attól még ott van. Minden elmondott hazugsággal az igazság adósai leszünk. Előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát. Így robbanhat fel egy RBMK reaktor is. A hazugságok miatt” – mondja az HBO-sorozat atomtudósa, Valerij Legaszov a bíróság előtt, amikor ki meri mondani, hogy a katasztrófáért nemcsak az erőművet vezető személyek felelősek, hanem a szovjet állam is. A leállítógomb ugyanis detonátorként is tud működni, mert nincsenek megfelelő biztonsági intézkedések a reaktorban, de ezt nem tudták, mert nem osztotta meg velük a kormány.

A Litvániában és Ukrajnában forgatott drámai sorozat nem egy atomreaktor felrobbanásáról szól. Johan Renck svéd rendező hiperrealistán mutatja meg azt a szocialista kort, amelyben a zsigerekbe ivódott felelősségelhárítás érdekében nem számítanak a tények és a valóság. Az atomerőmű kezelőszemélyzete a KGB-től és a központi bizottságtól érkezett parancsot teljesítette. A valóságban Legaszov nem vett részt az említett tárgyaláson, a sorozat alkotói választották ezt a dramaturgiai megoldást, ami nem áll távol az igazságtól, hiszen a csernobili atomkatasztrófát vizsgáló bizottság vezetőjének köszönhetően ismerhették meg a Szovjetunióban még további 16 reaktor végzetes hibalehetőségét. Legaszov 1988. április 26-án végzett magával, 51 éves korában, pontosan a csernobili robbanás után két évvel. A visszaemlékezéseit tartalmazó felvételek körbejártak a szovjet tudományos közösség tagjai között. Öngyilkossága után már nem lehetett semmibe venni. Halálát követően a szovjet hivatalnokok végül elismerték az RBMK (csatorna típusú, nagy energiakimenetű) atomreaktorok tervezési hiányosságait. A reaktorokat átalakították, hogy többé ne fordulhasson elő egy csernobili típusú baleset.

A tudományos közösség tagjait, akik fáradhatatlanul dolgoztak Legaszov mellett, és akik közül többen felszólaltak az események hivatalos kommunikálása ellen, feljelentésekkel és bebörtönzésekkel szembenézve, a sorozatban az Emily Watson által alakított Uljana Komjuk szimbolizálja. Az ő feladata volt, hogy a halálos baleset okainak mélyére ásson. „Tudósnak lenni annyi, mint naivnak lenni. Annyira az igazság keresésére koncentrálunk, hogy elfelejtjük felmérni, mennyire kevesen szeretnék, hogy rátaláljunk, de attól az igazság még ott van, akár látjuk, akár nem, akár akarjuk látni, akár nem.

Az igazságot nem érdekli, mire van szükségünk, vagy mit akarunk. Nem érdekli sem a kormányunk, sem az ideológiánk, sem a vallásunk. Ott várakozik örök időkön át. Ahol valaha féltem az igazság árától, most csak azt kérdezem: mi az ára a hazugságoknak?”

– hangzik el a zárójelenetben, amely rámutat arra, hogy itt nemcsak egy atomreaktor felrobbanásáról van szó, hanem a világban ma is eltitkolt és nem megfelelő hozzáállással kezelt tények végzetes következményeinek lehetőségeiről – a föld pusztulásához vezető környezetszennyezés és a közelgő klímakatasztrófa folyamatos tagadása.

A klímakutatók már a hetvenes években tudták, hogy az emberiség hatással van a globális légkörre, mégis évtizedekig nem tettek semmit ellene. A fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése ugyanis az emberiség legjövedelmezőbb vállalatainak, az olaj- és gázcégeknek az érdekeit sérthette volna. Craig Mazin író üzenni akar a nézőknek: az évtizedes tagadásnak, tétlenségnek és hárításnak előbb-utóbb meg kell fizetnünk az árát. És az a csernobili katasztrófa több tízezres áldozatánál nagyobb méretet ölt…

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin JÁRMŰIPAR című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Ecset, szaxofon és miegymás

Következő cikk

Képcsarnok filckarikákkal