A szerzőről

Béres Máté

Béres Máté

Tanulmányaimat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán végeztem, de óva intenék mindenkit attól, hogy javait vagy testi épségét rám bízza. Írni ennél sokkal jobban szeretek – és remélhetőleg tudok is –, ezért a TV2 Akadémia újságíró szakán is átrágtam magam. Szakmai céljaim között szerepel, hogy képes legyek minden létező témában kielégítő minőségű cikket letenni az asztalra. Jelenleg a gazdasági, vállalkozói világ érdekel a legjobban, de a politikai és társadalmi tárgyköröktől sem riadok vissza.

A viharos körülmények között érkezett szakember körülbelül egy hónapos hallgatás után fogadta a magyar sajtó képviselőit. Georges Leekens első látásra inkább tűnik ügyvédnek vagy egy médiavállalat ügyvezető igazgatójának, de a Business Class Magazin olvasóira bízzuk, hogy értékeljék a kérdéseinkre kapott válaszokat.

Az utóbbi időben vált csak igazán érdekessé a Felház nevű keresztény mozgalom, hiszen vezetői – köztük a miniszterelnök fia – a közelmúltban több interjút is adtak. Kapva kaptunk az alkalmon, hogy mi is feltegyük számos kérdésünket az új vallási kezdeményezéssel kapcsolatban, amelyre Orbán Gáspár és Ember Illés válaszolt.

B2B, B2C, MVP, API és hasonló kifejezések kíséretében zajlott le Muck Ivánnal és Muck Ferenccel folytatott beszélgetésünk, akik az MKB Fintechlab inkubátorházban fogadtak minket. Habár idegen szavakból nem volt hiány, a történet ennél egyszerűbb, alkalmazásuk családközpontú pénzügyi szolgáltatásokat nyújt a fiatal felhasználóknak.

Nem minden #metoo, ami annak látszik, az azonban biztos, hogy az elmúlt hetek zaklatási ügyei soha nem látott médiajelenséget indítottak be, melynek egyszerre szereplői a reflektorfénybe kerülő megvádoltak és a sötétből kilépő vádló áldozatok. Hasonló jelenségre volt már példa, a kérdés csak az, vajon miből születnek hashtagek és mitől robban hatalmasat egy-egy poszt? Cikkünkben erre kerestük a választ.

Azt már megszokhattuk, hogy az Egyesült Államok őrült ünnepi hóbortjai – mint például, amilyenek a halloweennal is együtt járnak – szépen lassan beszivárognak Európába. Így hát nem csoda, hogy a Black Friday már jó pár éve hazánkban is megvetette a lábát, bár szerencsére nálunk a téboly még nem hatalmasodott el, ráadásul a kereskedelmi egységek egyik kiemelkedő napjává nőtte ki magát.

A Human Telex Consulting (HTC) novemberben tartotta Talent Plantation névre keresztelt konferenciáját, amely – értelemszerűen – a tehetségmentorálás kérdéseit járta körül. A rendezvényen számos prezentáció, kerekasztal-beszélgetés, illetve networking fejlesztő kurzus volt terítéken. Az esemény egyik legérdekesebb előadását Pásztor Dávid, az UX studio alapítója tartotta, aki megosztotta inspiráló történetét a Talent Plantation első mentorprogramjának kiválasztott tehetségeivel.

Cselekvésre készteti a bankokat a bitcoinhoz hasonló blockchain-rendszerek elterjedése, hiszen sokaknak imponál a bürokrácia csökkentése. Az új technológia nyomása már érezteti hatását, ezért több mint húsz pénzintézet állt össze, hogy megalkossa saját kirptopénzét, amelyről a Bitcoin Bázis alapítóját, Fekete Balázst kérdeztük.

A világ számos országában keltik a feszültséget a Szcientológia Egyház különböző egységei, míg nem egy országban már végleg le is húzhatták a rolót, miután a felszínre kerülő visszásságok, pénzügyi visszaélések és morális aggályok miatt betiltották a néhol egyházként, máshol csupán bejegyzett vallási felekezetként működő szervezetet. Magyarországon egészen 2017 őszéig kellett várni az első komolyabb állami fellépésig, holott a szervezet működési furcsaságairól már számos esetben tájékozódhatott a közvélemény. Megkérdeztük Bonyai Péter ex-szcientológust, aki néhány éve könyvet is írt a vallási intézménynél átéltekről, és megszólaltattuk a magyarországi Szcientológia Egyházat a történtekről – ahogy az várható volt, merőben eltérő válaszokat kaptunk.

A testrészek elvesztése vagy hiánya komoly megrázkódtatás lehet, testi és lelki értelemben egyaránt. Ugyanakkor a tudománynak köszönhetően mára már léteznek megoldások, amelyekkel újra teljes életet élhetnek az érintettek. A témával kapcsolatban a hivatalos orvostechnikai eszközöket gyártó Reha-Corpus Kft.-t és a gyerekeknek robotkezeket nyomtató e-NABLE-t kérdeztük.

Meghatározó időket él a tőzsde, amelyek nem kímélték az egészségügyi szektort, így a gyógyszeripari és a biotechnológiai részvényeket sem. A Brexit és Donald Trump is éreztette hatását, ugyanakkor számos nagyvállalati személyi változás is történt, amelyeknek befolyásoló erejéről az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjét kérdeztük.