„A walesi bárdok az A walesi bárdok” – Interjú Gryllus Dániellel és Vilmossal, a Kaláka együttes tagjaival
Amikor belépünk a lemezkiadó irodájába, Gryllus Dani éppen Szabó Benedek és a Galaxisokat hallgat mosolyogva. Elbeszélgetünk róluk, amíg Vili megérkezik. A Kaláka zenekar még idén elindítja az ünnepi évadát, ugyanis jövő novemberben lesznek ötvenévesek. A testvérpár töretlen lelkesedéssel és munkával folytatja azt, amit fél évszázada elkezdett. Kaláka van, volt és lesz, ez nem vitás. A generációk gyerekkorát és költészet iránti szeretetét meghatározó Gryllus testvérekkel, Vilmossal és Dániellel sok témát érintettünk a gyerekektől kezdve az oktatáson és zenepedagógián át a karácsonyi hangulatig.
Ha a társadalom beteg, profitot sem tudunk termelni
Hampuk Richárddal, a Person Group alapítójával a multicégek és a hazai ügynökségek együttműködésében rejlő lehetőségekről, a közeljövő marketingtrendjeiről, valamint – a karácsony kapcsán – a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról beszélgettünk.
A minőségi tartalom még mindig megfogja a nézőket
Decemberben ünnepli első születésnapját az Epic Drama, a Viasat World kosztümösdráma-csatornája. Az évforduló kapcsán Horváth Tamás kereskedelmi igazgatót arról kérdeztük, hogy a kisebb, tematikus csatornák számára milyen lehetőségeket kínál a magyar televíziós piac.
Erősödik a mobilfizetési piac
Az átalakuló pénzügyi tranzakciós formákról és a mobilfizetés erősödéséről, valamint a nagy techcégek új, pénzügyi szolgáltatási kilátásairól is szó esett a Portfolio Banking Technology 2018 konferenciáján.
Évről évre nő az e-kereskedelem, és egyre durvábbak az átverések is
Folyamatosan növekszik az e-kereskedelmi piac, egyre nagyobb az igény a kényelmes vásárlás iránt. Ugyanakkor a piacot meg kell regulázni, sok versenykorlátozó módszert alkalmaznak az online platformok vezetői, de a Black Friday alkalmával is számos simlisséget lehetett tapasztalni.
A bonbonok és trüffelek specialistái – Bonbonier
Tizenhét nemzetközi elismerés, kiváló ízkombinációk, egyedi dizájn – így lehetne röviden jellemezni a gyerekkori álomból született Bonbonier kézműves csokoládét. Az egyik alapítóval, Csomor Tamással beszélgettünk a Király utcai kis kávézó-csokizó-sütizőben.
Az édességipar mint üzlet
A csokoládé, a gumicukor vagy a fagylalt olyan édességek, amelyeket gyermekkorunk óta szeretünk, és ez felnőtt életünkben is megmarad. Az édességipar olyan üzlet, amelynek célcsoportja nem korlátozódik nemre, korra, társadalmi státuszra, így a növekedése ígéretes, és viszonylag korlátlannak tekinthető.
„Garzonból” induló világmárka – a chocoMe sikersztorija
Ki ne ismerné a hatalmas gyümölcsdarabokkal tarkított kézműves csokoládét, a chocoMe-t? Azt azonban kevesen tudják, hogy a nemzetközileg is elismert márka egyszemélyes vállalkozásként indult egy budapesti, XIII. kerületi, apró kis műhelyben. Mészáros Gábor a semmiből épített fel exkluzív világmárkát – gondosan figyelve az alapanyagok minőségére és a marketing kiépítésére. A Business Class Magazin is ellátogatott a világ egyik legfinomabb csokiját készítő gyárba, a chocoMe-be.
„Nincs kettős mérce” – Interjú a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával
Mayer Gábor szerint ma már nem nevezhető innovációnak, ha egy termék 5 százalékkal körtésebb vagy mogyorósabb ízű. Elmondása szerint a Mondelez International világszerte ugyanazokkal az elvárásokkal és standardokkal dolgozik, nincs minőségi különbség az egyes országokban forgalmazott termékek között. Úgy látja, a pálmaolaj iránt a jövőben tovább fog nőni a kereslet, jelenleg a cégnél nincs napirenden a zsíranyag újrahasznosítása, a környezeti és szociális fenntarthatóság viszont igen, továbbá a szakember a lapunknak adott interjújában jelentett be egy új terméket.
Kötelesség továbbvinni az értékeket, és megőrizni a filozófiát – Interjú Szamos Lászlóval
Szamos László cukrászmesterrel, Szamos Mátyás fiával és a Szamos második generációs képviselőjével a két éve nyílt, Kossuth téri Szamos kávézó felső szintjén, a Csokoládé Múzeumban volt szerencsénk beszélgetni. A múzeumi bejárás után, amelynek során Szamos László minden fontosabb történeti elemet és eszközt bemutatott nekünk a marcipán- és csokoládékésztés múltjáról és a családi legendáriumról, egy finom kávé és két szelet sütemény – a szőlős, fehér csokoládés Budapest desszertje és egy mandulás szelet – társaságában leültünk beszélgetni az Országház szomszédságában. (Egy Országház-makett egyébként a múzeumban is van, és mi másból készült volna, mint marcipánból, de az ablakból is a Parlament látható.) Hosszú és kedélyes beszélgetésbe kezdtünk családról, cukrászatról, tradícióról, marcipánról és manduláról, generációkról, jövőről és múltról, és persze a siker titkáról.