Március 8-án 14 másik országgal együtt Magyarországon is elindult az HBO Max, amely elődjét, az HBO Go-t váltotta. ebből az apropóból kérdeztük Christina Sulebakk-ot, aki 2020 óta az HBO Europe igazgatója. Szóba került a streamingháború, a további terjeszkedés, a kínálat és a tartalom fontossága, de a sorozatdarálás és a Batman is. 

Kovács Patrícia a hazai színházi világ különös és rendhagyó egyénisége. Csillogó tehetsége, magával ragadó bája, művészi varázsa a habkönnyű komédia és a mélydráma regiszterei között színpadi és filmszerepek alakításaival kitüntetett helyet biztosít számára a magyar színművészet palettáján. Öntörvényű, autonóm, gondolkodó, nyitott, őszinte és elbűvölő…

Egyre több sorozatadaptáció születik irodalmi alapanyagokból, ami részben a sorozatfejlesztők álkényelmének is kedvez, másrészt kockázatvállalás is, hiszen az így elkészült mozgóképes verzió gyakran nem egyezik egészében az olvasók várakozásaival. Mitől jó egy adaptáció? Hogyan lehet kiemelkedni a rengeteg tartalomból, amelyet a streaming elérhetővé tett, sőt egyenesen a nappalinkba hozott? Az HBO irodalmi szakértők, Tasnádi István József Attila- és Balázs Béla-díjas drámaíró, forgatókönyvíró, rendező, Angyalosy Eszter író és forgatókönyvíró, illetve Kovács Gellért filmszerész meghívásával kereste a választ ilyen és hasonló kérdésekre.

Az emberiség történetének legnagyobb, emberek által okozott katasztrófáját dolgozta fel az HBO minisorozata, a Csernobil. A film az apró részletekre fókuszálva, kegyetlen őszinteséggel képes átadni a reménytelen félelemmel átitatott, bürokratikus világot, amire a már számtalanszor leírt és elmesélt puszta történelmi tények nem képesek – mindezt hatásvadász eszközök nélkül, a hátramaradt kép- és videofelvételek pontos lemásolásával.

Romlások és javulások, gyerekesség és felnőtté válás, lecsúszás és talpra állás, korrupció és becsület – és a folyamatos lavírozás a tisztességtelen és a tisztességes lét között. Csak néhány ellentétpár azok közül, amelyek köré csoportosítható az Aranyélet. Az HBO saját gyártású sorozata október 14-én harmadik, egyben befejező évadához ért. Sokat sejtet az évad szlogenje: „Az örökség utolér”. Ónodi Eszter ezt úgy fordítja, hogy „mindenki megkapja azt, ami jár neki”. De mi mindenen kell ehhez keresztülmenniük a karaktereknek? Hogyan változnak? És vajon mi lehet a sorozat sikerének a kulcsa?

Bár napjainkban a politikai és gazdasági érdekek kényük-kedvük szerint formálják a médiapiacot (ennek megbizonyosodásáért elég csak elolvasnunk dühös nagyvállalkozók nyilatkozatait), a szegmens egyes szereplőinek legnagyobb ellenfelét a világháló jelenti.

„A HÁBORÚ CÉLJA A BÉKE” A Szent Ágoston-i idézet furcsán hangzik Pablo Escobar, minden idők leghíresebb drogbárójának szájából, pedig a Netflix saját gyártású, kétévados sorozatát nézve olykor tényleg tűnhet úgy, hogy Escobar tulajdonképpen csak békére vágyik. Igaz, olyan békére, amelynek ő diktálja a feltételeit, amelyben saját maga rendelkezhet minden felett …

Többek szerint a Föld nevű bolygó ismert történelmének egyik leginnovatívabb és legérdekesebb elképzelése az emberi élet „megteremtése”, annak intellektuális és spirituális fejlődése, öntudatra ébredése és úgynevezett „történetszála”. Mások a valóságot szemlélve ezt az elméletet erősen vitatják.

Robert Kirkman 2003-as The Walking Dead című képregényszériája kezdetben csak arra a koncepcióra épült, hogy hogyan lehet létezni a mindennapokban egy (zombi) apokaliptikus világban, ahol nem tudsz leugrani a zöldségeshez, nincs hétvégi meccsnézés a haverokkal, és többé nem kell reggel elvinni a gyereket az óvodába, mert nincsen már óvoda, de ha mégis, akkor jobb messzire elkerülni azt. Nincs sarki fűszeres, nincs internet, nincs Facebook, és nem jön a következő Marvel szupermozi, nem kell már rá várni. Valahogy így indult a dolog, majd elmélyültek a gondolati szálak. Az AMC által televíziós sorozattá gyúrt képregényfolyam idővel átlép minden tabut és határt, és az emberi közösségek mindennapi túlélő show-ját egy alternatív társadalomépítő tesztté teszi, ahol a sorozat szereplői két sétáló halott szétvágása között arra tesznek kísérletet, hogy a közösségi szerveződés minél jobban biztosítsa a „normális” életre legalább nyomokban emlékeztető hétköznapokat.