Bejegyzések innen:

Kult

Az HBO Europe gyártásában Erica Gornall rendező stábja hosszas szervezés után kivételes lehetőséget kapott: három hónapra szóló forgatási engedélyt. A szaúdi nők autósiskolája című dokumentumfilm bemutatja a bátor nőket, akik kiállnak jogaikért, és a férfiakat, akik eltérően vélekednek az új törvénykezésekről. A filmben megjelenő nők testbeszéde gyakran többet mond minden szónál. 

Karafiáth Orsolya Amikor a mama lelegelte a papa haját című, négyrészes sorozatának első könyvét nemrégiben megjelentető író-költővel a kamaszkorról, a lázadásról, a készülő könyveiről és a nőiségről beszélgettünk

Bukta Imre különös, egyéni szemléletű és sugárzású műveket alkotó festő, a „mezőgazdaság művésze”, aki az átalakulás után a még vegetáló paraszti létezésmód és kultúra jelenségvilágát viszi vászonra. Munkáiban szó sincs folklórról, sem népművészetről vagy a végérvényesen múltba veszett paraszti hagyomány újraértelmezéséről, még csak az agrárkultúra frissítésére tett bizonytalan kísérletekről sem. Hanem a való világról: elmúlásról, kacattá vált, kidobott holmikról, végkiárusításról, lomtalanításról.

Kovács Patrícia a hazai színházi világ különös és rendhagyó egyénisége. Csillogó tehetsége, magával ragadó bája, művészi varázsa a habkönnyű komédia és a mélydráma regiszterei között színpadi és filmszerepek alakításaival kitüntetett helyet biztosít számára a magyar színművészet palettáján. Öntörvényű, autonóm, gondolkodó, nyitott, őszinte és elbűvölő…

Egyre több sorozatadaptáció születik irodalmi alapanyagokból, ami részben a sorozatfejlesztők álkényelmének is kedvez, másrészt kockázatvállalás is, hiszen az így elkészült mozgóképes verzió gyakran nem egyezik egészében az olvasók várakozásaival. Mitől jó egy adaptáció? Hogyan lehet kiemelkedni a rengeteg tartalomból, amelyet a streaming elérhetővé tett, sőt egyenesen a nappalinkba hozott? Az HBO irodalmi szakértők, Tasnádi István József Attila- és Balázs Béla-díjas drámaíró, forgatókönyvíró, rendező, Angyalosy Eszter író és forgatókönyvíró, illetve Kovács Gellért filmszerész meghívásával kereste a választ ilyen és hasonló kérdésekre.

A Valan – Az angyalok völgye Bagota Béla filmrendező első nagyjátékfilmje. A cselekménye misztikus és lélektani vonalon a skandináv krimire hajaz. Izgalmas, sötét, sokkoló. Messzi, zord tájon, az ég felé nyújtózkodó hegyek közé ékelt, hófödte Balánbányán a múltat a jelenbe olvasztó, borzongató esemény zajlott/zajlik. Sűrű homály és idő fedte titkok, kétes karakterek, emberi sorsok és mély társadalmi gyarlóságok sejlenek fel a pörgő thrillerben, amelyet a Mozinet forgalmazásában november 21-étől láthat a közönség. Bagota Bélával a filmjéről, a forgatásról és minden másról beszélgetek.

Balázs József zongorista egyedülálló érzékkel ötvözi a roma zenei hagyományokat a kortárs jazz műfajával. De vajon a tehetség elég a sikerhez, vagy legalább a hétköznapok boldogulásához egy olyan világban, ahol ennek a műfajnak a befogadója egy nagyon vékony rétegű közönség? Egyáltalán hogyan egyeztethető össze a zenélés a magánélettel? Bársony Katalin első egész estés dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ az őszinte és szerethető karaktereivel. Elérhető az HBO GO-n.

Hol csúszott félre az anyák napi ünnepség? Milyen szaga van egy bácsinak? Az a felnőtt, aki annak látszik? Mosoly a kamerának, milyen egyformák a családi albumok! Felnőni nehéz, de meg kell próbálni. A valósággal való minden egyezés a véletlen műve! A Margó Irodalmi Fesztiválon jelent meg Karafiáth Orsolya új, személyes prózagyűjteménye.

Egy könyvkiadót szemüveges, kissé elhízott hivatalnokfélének képzel az ember. Morcsányi Géza, a legnagyobb magyar könyvkiadói csoport igazgatója magas, nyúlánk, nem szemüveges. Meglehet, azért, mert a könyvesszakmához vezető pályaíve színházi és színműfordítói kanyarokkal tarkított. És ez még nem minden…

Az HBO új sorozata, az Eufória már-már szemtelenül őszintén és sokkolóan nyersen beszél a millenniumi évforduló után született fiatalok problémáiról, vágyaikról, függőségeikről, megfelelési kényszereikről és depressziójukról.