A közösségi megosztás elve alapján az elektromos autó és robogó után most már rollert is lehet bérelni Budapesten. A gyors, egyszerű és fenntartható közlekedést biztosító Lime eszközöket a fővárosiak májustól használhatják egyelőre a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken. A június végéig tartó tesztüzemmódban 200 roller érhető el.

A külföldi utazások idején az autók nagy része kihasználatlanul áll a reptereken – erre a problémára ad környezetbarát megoldást egy magyar startup. A BeeRides közösségi autómegosztó egyfelől pénzkereseti lehetőséget nyújt az autók tulajdonosainak, hogy a reptéri parkolási díj helyett bérbe adhassák a járműveiket, másfelől az országba érkező turisták az átlagos reptéri autóbérlési árak egyharmadáért kölcsönözhessék ki a parlagon heverő eszközöket – mindezt automatizált rendszerrel, elkerülve a fizikai szerződéskötés miatt kialakuló, hosszú sorokat és időveszteséget. A BeeRides egyik alapítójával és cégvezetőjével, Bősze Botond Andrással beszélgettünk a vállalkozás budapesti irodájában.

Ördög Ibolya, a Jaguar és a Land Rover márkákért felelős kommunikációs vezető szerint egyelőre inkább a prémiumszegmensben mutatkozik igény az elektromos meghajtású autókra, de egyetlen gyártó sem kerülheti el, hogy alternatív hajtásláncokat fejlesszen. Ettől persze egy sportkocsi még sportkocsi, egy terepjáró pedig terepjáró maradhat, mint ahogy attól sem tartanak, hogy a családok elfordulnának az autóvásárlástól.

Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Kft. PR-menedzsere a csoporthoz tartozó márkák újdonságai mellett a közeli és távolabbi jövő autóipart és mindennapi életet érintő változásaiba is bevezetett minket.

Frank Györggyel, a Das WeltAuto márkavezetőjével a hazai használtautó-piac trendjei és a beözönlő öreg kocsik jelentette problémák mellett az új technológiákban rejlő lehetőségekről is beszélgettünk.

A 18 éves tapasztalattal rendelkező sportriporter és kommentátor elhagyta az MTVA fedélzetét, és egy időre búcsút intett a Forma–1-nek. Könyvet ír, podcastot szerkeszt, konferenciákon műsorvezető, tehát nem unatkozik, egyébként meg egy „dögunalmas” életet él – állítja. Megkeresték már nagyvállalatok, de nehezen tudja magát elképzelni egy reggel 8-tól délután 4-ig tartó munkakörben, egy kézilabda-mérkőzést „le tudna hozni”, a Forma–1-et pedig megreformálná, mert túlságosan kiszámítható.

Leno nem csupán a stand-upról és a késő esti talk show-król híres, hanem grandiózus autógyűjteményéről is, amelynek darabjai bármikor megtekinthetők.

Ha Svájcra gondolunk, akkor a lila tehén, a csoki, a bankok és az autópályán érvényes százhúszas korlátozás juthat az eszünkbe. Na meg természetesen az óra, amiben bizony van némi humor is. Ugyanakkor ha teljesen komolyan kéne venni a cikkünk címét, akkor ez az írás nem lenne hosszabb pár sornál.

A bohócok a cirkuszok és varieték állandó résztvevői, akik képesek bárkit megnevettetni. A mulattatás nagymestereiként bármit bevetnek a siker érdekében, többféle hangszeren játszanak, artistamutatványokat mutatnak be, és ha kell, a négy sarkából kifordítják a világot. A gyerekek többsége imádja őket, mert színesek, viccesek, és persze mindenféle őrültséget megtesznek egy jó poén kedvéért. A vidám maszkok mögött sokszor keserű életutak, szomorú sorsok és szürke hétköznapok bújnak meg sok-sok félelemmel, csalódottsággal, mellőzöttséggel. A manézs vibrálóan üde alakjait nemcsak a zene-, a film- és a képzőművészet, hanem a divatvilág is sokszor felhasználta. A következő különleges összeállításban a bohócot mint inspirációs forrást mutatjuk be a vezető márkák művészi önkifejezésein keresztül.

A termék, ami jószerivel „csak” azért különbözik a többitől, mert drágább. Ugyanakkor mégis finomabb lehet egyeseknek a fair trade termékek fogyasztása, mivel ezzel egy globális probléma kezelésének a részesévé válhatnak. Megkóstoltunk pár méltányos kereskedelemből származó kávét, egyúttal szemléltettük ezen árucikkek jelentőségét.