Rekordot döntött a magyar autóipar
Tavaly a magyar autóipar minden korábbi rekordot megdöntve 8500 milliárd forintos termelési értéket állított elő. Bár vannak még új beruházások, az utóbbi hónapokban a német és a kínai gazdaság lassulása kihat a hazai autógyártásra, mivel a termelés egy részét olyan országokba telepítik át, ahol még olcsóbb a munkaerő – mint például Spanyolországban vagy Lengyelországban –, így több leányvállalatnak tömeges elbocsátásokkal kell szembenéznie.
AImotive: itt tart a magyar önvezetés üdvöskéje
Az önvezető autókat fejlesztő társaság hatalmas támogatásokat kapott az elmúlt években, hogy a szolgáltatásait továbbfejlessze. Megkerestük a vállalatot, hogy megtudjuk, mire jutottak eddig.
Elektromos rollerekkel a mikromobilitásért
A közösségi megosztás elve alapján az elektromos autó és robogó után most már rollert is lehet bérelni Budapesten. A gyors, egyszerű és fenntartható közlekedést biztosító Lime eszközöket a fővárosiak májustól használhatják egyelőre a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken. A június végéig tartó tesztüzemmódban 200 roller érhető el.
Reptéri méhfuvar: BeeRides
A külföldi utazások idején az autók nagy része kihasználatlanul áll a reptereken – erre a problémára ad környezetbarát megoldást egy magyar startup. A BeeRides közösségi autómegosztó egyfelől pénzkereseti lehetőséget nyújt az autók tulajdonosainak, hogy a reptéri parkolási díj helyett bérbe adhassák a járműveiket, másfelől az országba érkező turisták az átlagos reptéri autóbérlési árak egyharmadáért kölcsönözhessék ki a parlagon heverő eszközöket – mindezt automatizált rendszerrel, elkerülve a fizikai szerződéskötés miatt kialakuló, hosszú sorokat és időveszteséget. A BeeRides egyik alapítójával és cégvezetőjével, Bősze Botond Andrással beszélgettünk a vállalkozás budapesti irodájában.
A vezetési élmény megmarad
Ördög Ibolya, a Jaguar és a Land Rover márkákért felelős kommunikációs vezető szerint egyelőre inkább a prémiumszegmensben mutatkozik igény az elektromos meghajtású autókra, de egyetlen gyártó sem kerülheti el, hogy alternatív hajtásláncokat fejlesszen. Ettől persze egy sportkocsi még sportkocsi, egy terepjáró pedig terepjáró maradhat, mint ahogy attól sem tartanak, hogy a családok elfordulnának az autóvásárlástól.
Nagyon meg fog változni a világ
Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Kft. PR-menedzsere a csoporthoz tartozó márkák újdonságai mellett a közeli és távolabbi jövő autóipart és mindennapi életet érintő változásaiba is bevezetett minket.
Ne a szívünk, az eszünk döntsön!
Frank Györggyel, a Das WeltAuto márkavezetőjével a hazai használtautó-piac trendjei és a beözönlő öreg kocsik jelentette problémák mellett az új technológiákban rejlő lehetőségekről is beszélgettünk.
„Nem tudtam csöndben maradni” – Interjú Szujó Zoltánnal
A 18 éves tapasztalattal rendelkező sportriporter és kommentátor elhagyta az MTVA fedélzetét, és egy időre búcsút intett a Forma–1-nek. Könyvet ír, podcastot szerkeszt, konferenciákon műsorvezető, tehát nem unatkozik, egyébként meg egy „dögunalmas” életet él – állítja. Megkeresték már nagyvállalatok, de nehezen tudja magát elképzelni egy reggel 8-tól délután 4-ig tartó munkakörben, egy kézilabda-mérkőzést „le tudna hozni”, a Forma–1-et pedig megreformálná, mert túlságosan kiszámítható.
Jay Leno – avagy egy humorista drága hobbival
Leno nem csupán a stand-upról és a késő esti talk show-król híres, hanem grandiózus autógyűjteményéről is, amelynek darabjai bármikor megtekinthetők.
Humor a svájci óraiparban
Ha Svájcra gondolunk, akkor a lila tehén, a csoki, a bankok és az autópályán érvényes százhúszas korlátozás juthat az eszünkbe. Na meg természetesen az óra, amiben bizony van némi humor is. Ugyanakkor ha teljesen komolyan kéne venni a cikkünk címét, akkor ez az írás nem lenne hosszabb pár sornál.